Mongolok gyilkolhatták meg azokat az összeölelkező gyermekeket, akiknek csontjaira Tázlár határában bukkantak rá régészek. A tatárjárás-kori pusztítás az egykori falut sem kímélte, a mongolok mindenkit legyilkoltak, akik útjukat állták. Ennek bizonyítékaira leltek rá a szakemberek – adja hírül a hiros.hu, a cikket és a fotókat változtatás nélkül közöljük.
Nyílhegy végezhetett azzal a gyermekkel, akinek maradványait egy másik kortársával összeölelkezve találták meg régészek. Tázlár-Templomhegyen végeznek ásatásokat a szakemberek, akik közel másfél évezredet felkaroló leletanyagra bukkantak. Köztük egy brutális tatárjáráskori eseményre, melynek áldozatait a faluval együtt leradírozták a térképről a mongolok.
Tázláron megpróbáltak védekezni, akárcsak a környékbeli települések többségén. Ezért egy védműrendszert hoztak létre: hármas árokrendszerrel övezték a templomukat, és ezt próbálták védeni."- nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Gallina Zsolt, az ásatás vezetője. Mint elmondta, Tázlár azért emelhető ki, mert ez volt az egyik legnagyobb az eddig ismert falusi tatárjárás elleni védekező helyek közül.
Az akkori falut védők – bár megállítani nem tudták a mongol sereget, – feltartóztatták, lassították őket. Sok esélyt nem láthattak a magyarok a túlélésre, ám ők mégis meg próbálták megvédeni családjuk, hazájukat.
A mongolok gyakorlatilag módszeresen legyilkoltak mindenkit, férfit, nőt, gyereket, de még az állatokat is. Sok esetben látjuk, hogy fölszabdalják az állatokat, lefejezik a növendék borjúkat, más helyeken kutyát, macskát is kiirtottak. Egy korabeli nomád támadási taktika volt, aki védekezik, aki ellenáll, azt meg kell ölni."- tette hozzá Gallina Zsolt.
Nem csak az áldozatok nyomait találták meg a régészek, hanem a gyilkos fegyvereket is. Napvilágra bukkant több hegyes, páncéltörő vas, valamint egy csont nyílhegy is, sőt egy 8 lapú, nomád típusú vasbuzogány feje is.
A buzogány kimondottan egy zúzófegyver, csonttörésre, sisakok bezúzására az egyik legalkalmasabb, tehát a komolyabban páncélozott ellenfél megsemmisítésére is alkalmas, természetesen a nem páncélozott ellenfél ellen még hatékonyabb fegyver."- mesélte a helyszínen Vass Gergő hagyományőrző (Iloncsuk Szabadcsapat Kunszentmiklós).
A pusztítás nyomai mellett temetőket is találtak a régészek. Az újrakezdést a kunok érkezése jelentette, akik itt hozták létre szállásukat. Ők temetkeztek először a romos Árpád-kori templomhoz, majd felépítették egyházukat is. A mostani feltáráson is kerültek elő 14-15. századi kun leletek. A tatárjárás-kori védműrendszert folyamatosan rekonstruálják a szakemberek. A maradványok a Kiskunhalasi Thorma János Múzeumhoz fognak kerülni - áll a hiros.hu cikkében.