A Kalocsai Rendőrkapitányság első alkalommal rendezte meg a Sherlock Junior elnevezésű bűnügyi vetélkedőt középiskolások diákoknak. A versenyzőknek egy elképzelt bűnügyet kellett kinyomozniuk. Négy helyszínen négy kulcsbizonyítékig vezettek a szálak, a kirakósból pedig összeállíthatták a képet, eljutva az elkövetőig, mint egy igazi nyomozás során. A versenyről a Kalocsai Rendőrkapitányság egy rövid videót is közzétett a közösségi médiában, amely cikkünk alá görgetve elérhető!
A sikerélmény mellé értékes díjakért versengtek a verseny résztvevői, akiknek teljesítményéről elégedetten nyilatkozott a Sherlock Junior hagyományát Siklósról elindító Oletics Károly rendőr alezredes, a Komlói Rendőrkapitányság kapitányságvezetője, aki megtiszteltetésnek mondta, hogy egykor Baranyából, Siklósról elindított játékot már Kalocsán is megrendezték.
Oletics Károly a városukban rendezett verseny színvonalával kapcsolatban úgy fogalmazott:
Annyit szeretnék nektek mondani, hogy én végigcsináltam egypár ilyen játékot, de ennél magasabb színvonalú hozzáállással, szervezéssel és játékosokkal nem találkoztam sehol.”A Kalocsai Rendőrkapitányság egy rövid videót is közzétett az eseményről: