Géderlak mellett a kalocsai járásból Fajsz és Ordas is benevezett az idei Virágos Magyarországért Versenybe. Az ősi magyar nevet viselő Fajsz tavaly indult először, és máris két különdíjat nyert.
Berta Zsolt, Fajsz polgármestere szerint a falu Virágos Magyarországért Versenybe történő benevezése lakossági kezdeményezésre történt.
Többen vélték úgy, van olyan szép és rendezett a község, hogy sikerrel induljon a rangos megmérettetésen.
A kezdeményezőknek igazuk lett!
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
A tavalyi évben debütáló Fajsz két különdíjat is elnyert. A díjjal együtt kiközvetített tájépítész szakember segítségét azóta is igénybe veszik, de nagy hasznát vették az elismeréssel járó ezer tő virágpalántának is.
Erőfeszítéseiken, és persze a sikeren felbuzdulva, idén is benevezetek a versenybe. Minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a falu közigazgatási területén lévő, esetenként nagy tereket, parkokat virágokkal ültessék be, de a középületeket is számos virágláda ékesíti.
A júliusban, előre meg nem határozott időpontban érkező ítészek látogatása remélhetőleg akkor lesz, amikor a virágpalánták, dísznövények fejlődése már kiteljesedik – mondta Berta Zsolt, Fajsz község polgármestere.