Vetélkedők, kulturális programok, koncertek széles választékát kínálta a hagyományosan Szent Jakab ünnepéhez kapcsolódóan, július 29-én, szombaton megtartott falunap. Azon, országgyűlési képviselő is tiszteletét tette, és néhány mondattal köszöntötte a települést, valamint annak hagyományos, nyári nagyrendezvényét, amelynek keretében átadták a település elismerő díjait, és új díszpolgárt is avattak.
A horgászverseny már reggel 6 órakor megkezdődött a Cigánygödörnél.
A kapcsolódó paprikás ételek főzőversenyét a korábbi tervektől eltérően – a Katasztrófavédelem hozzájárulása híján – nem tudták megtartani, azonban a versenyre előkészült csapatok saját felelősségükre mégis megfőzték ételeiket. Többen a mindig népszerű halászlét tették az asztalra, mások csülökpörköltet főztek, vagy sülteket készítettek tárcsán.
Délután ügyességi versenyek zajlottak, miközben a színpadon – a hivatalos megnyitó és a települési kitüntetések átadás után – kulturális programok szórakoztatták a közönséget, a gyerekeket pedig kézműves foglalkozások, hennafestés, „tetoválószalon”, valamint ugrálóvár is várta.
A színpadon a kicsik szórakoztatásáról bohócelőadás is gondoskodott, a nagyobbak a Szilas Hagyományőrző Néptánccsoport produkciójában, a Dunagyöngye Népdalkör előadásában, majd az Ízisz Tribal Hastánccsoport bemutatójában gyönyörködhettek.
Ezt követően – a versenyek eredményhirdetése után – Csuti Csaba nótaénekes, őt követően a Hegedűs Együttes szórakoztatta a közönséget, majd
AZ ESTI FŐ MŰSORIDŐBEN A MÁRA ORSZÁGOS SZTÁRRÁ AVANZSÁLT MOHAMED FATIMA, AZUTÁN PEDIG A HAZAI HIP-HOP ÉS RAP KÖZÉLET ILLUSZTRIS KÉPVISELŐI, A SZÁMOS FESZTIVÁLON MEGISMERT, SZÁMOS LEMEZT KIADOTT HŐSÖK KONCERTJE KÖVETKEZETT.
A koncertek után az Ízisz hastánccsoport még egy műsor erejéig megvillantotta rezgő bájait, majd az éjszakába nyúló bálon a Koktél Zenekar húzta a talpalávalót.
Kitüntetések Fajsz község ünnepén
A falunap protokolláris része délután kettőkor vette kezdetét a megszokott, Duna-parti helyszínen, ahol Zsigó Róbert frakcióvezető-helyettes, számos parlamenti bizottság tagja, és a Fidesz megyei elnöke üdvözlő szavai után Berta Zsolt polgármester köszöntötte a település lakóit, és megnyitotta a rendezvényt.
Ezt követően Richter Mátyás római katolikus plébános rövid imával kérte Isten áldását Fajsz hagyományos ünnepére.
A továbbiakban a települési díjak, elismerések átadása következett a közösség életében kiemelkedő tevékenységet folytatóknak. Kiosztásra került a Fajsz Díszpolgára cím, emellett Fajsz Községért kitüntető címet vehetett át három személy, a Fajsz község sportjáért, a Fajsz község közbiztonságáért, illetve a Fajsz község egészségügyéért járó kitüntető címben pedig egy-egy fő részesült.
A méltatásokat Mike Szilvia, a rendezvény konferansziéja olvasta föl, azokat az alábbiakban kivonatosan közöljük.
FAJSZ DÍSZPOLGÁRA CÍMET ADOMÁNYOZTAK DOMINE LAJOSNAK.
Domine Lajos
(Börcs, Győr-Moson-Sopron megye, 1949. IX. 27. – )
Középiskolával bezárólag Mosonmagyaróváron tanult, majd okleveles gépész üzemmérnöki diplomát szerzett.
Mezőgazdasági műszaki vezetőként helyezkedett el, később a közel tízezer hektáros szövetkezet főmérnökeként dolgozott 15 éven át. 1972-ben nősült, majd Mosonmagyaróvárra költözött, ahonnan 1988-ban – immár két leányával kiegészülve – települt vissza családjával együtt Fajszra, és a Kalocsai Tejüzem műszaki vezetőjeként helyezkedett el.
A falu közösségi és társadalmi életének aktív tagja. 2006 óta önkormányzati képviselő-testületi tag.
Aktív résztvevője az üléseknek, őszinte véleményével politikamentesen, a falu érdekeit szem előtt tartva képviseli választópolgárokat. Képviselő-testületi munkája elismeréseként az önkormányzat már két ízben adományozta neki a Fajsz Községért kitüntető díjat.
Anyagi támogatásával is számos alkalommal hozzájárult a falu építéséhez, szépítéséhez, karbantartásához. Mezőgazdasági munkagépeit az önkormányzatnak adományozta. Kezdeményezésére jött létre a helybéli diákok középiskolai tanulmányainak megkezdését támogató Fajsz Községért Alapítvány – amelynek maga is kuratóriumi tagja –, valamint az a civil szerveződés, amely szobrot állított Fajsz fejedelemnek, és kopjafát az 1956-os forradalom emlékére. Az önkormányzattal közösen hozta létre a születések parkját.
Anyagi javakkal és munkájával, személyes részvételével is támogatja a település rendezvényeit.
„FAJSZ KÖZSÉGÉRT” KITÜNTETŐ CÍMET ADOMÁNYOZTAK A 97 ÉVES FARKAS ERNŐNEK, DR. PATA ILDIKÓNAK, VALAMINT HODOVÁN ISTVÁNNAK.
Farkas Ernő
(1920. X. 20.)
A település legidősebb polgára. Eredeti szakmája női-, férfifodrász, azonban ezt a pályát rövid ideig folytathatta, mert közbeszólt a háború. A kormányzó testőrségénél szolgált, majd a háború végén a frontra vezényelték őket a Dunántúlra, ahol számos település térségében folytattak kemény harcokat a szovjet offenzíva nyomasztó túlerejével szemben, azonban a Garam-Kicsind vonalnál fogságba esett. A mai Ukrajna területén volt fogolytáborban, ahol még hat évig dolgozott borbélyként, hazatérve azonban a Kalocsai Paprika Vállalatnál helyezkedett el, és ott – illetve mindenkori jogutódjánál – dolgozott nyugdíjazásáig. Lakóhelyén, Fajszon a közösségi és szövetkezeti élet aktív tagja volt, nagy empátiával állt ki a helyiek és a dolgozók érdekei mellett. Korára és egészségi állapotára tekintettel ma már Budapesten él, ám szülőfalujába rendszeresen ellátogat, az ott élőkkel közvetlen kapcsolatot ápol.
Képviselt emberi értékeivel a mai fiatalok számára példaként állhat, csak tanulhatnak fegyelmezettségéből, állhatatosságából és kitartásából – szólt a méltatás.
Hodován István
(Kalocsa, 1966. IV. 7. – )
Gyermekévei jó részét Fajszon töltötte, majd Szentlőrincre költöztek szülei, ott fejezte be iskoláit. Azonban a ’90-es évek elején visszatárt Fajszra, itt házasodott, és alapított családot. Korábban a Gyöngyvirág Csárda, később lovas iskola üzemeltetésével a település vendéglátásának fontos szereplője. A gyerekeknek lovas nyári táborokat szerveznek, vállalkozásuk családi, baráti közösségek ünnepélyes alkalmainak, kisebb-nagyobb rendezvényeinek, köztük lakodalmaknak, osztálytalálkozóknak, születésnapi buliknak ad helyszínt, települési rendezvények fontos résztvevője.
Munkáját mindig önzetlenül és becsülettel végzi, nemcsak a saját, hanem a település érdekeit is szem előtt tartva. (…) Munkássága településünk üde színfoltja. Dr. Pata Ildikó egyetemi tanulmányai megkezdéséig Fajszon élt, és később sem szakította meg kapcsolatát a településsel. Sőt, az utóbbi években családi vállalkozásuk révén újra egyre többet tartózkodik „otthon”. Általános iskolába Fajszra járt, Kalocsán, a Szent István Gimnáziumban érettségizett, majd – mindvégig kiváló tanulmányi eredményekkel – Szegeden, a JATE Állam- és Jogtudományi Karán – summa cum laude minősítésű jogi diplomát szerzett. Ez után a Legfelsőbb Bíróságon fogalmazóként kezdte meg jogi pályáját. Négy év múltán bírói kinevezést kapott, és a Pesti Központi Kerületi Bíróság gazdasági csoportjában lett tanácsvezető bíró. Egyidejűleg jelentős fejlődésen esett át szülei autóipari beszállító vállalkozása Fajszon, amely 2008-tól már az ő részéről is teljes embert kíván, így a bírói talárt szögre akasztotta, s a vállalkozás kereskedelmi igazgatójaként kamatoztatta a gazdasági kérdésekben bíróként szerzett tapasztalatát. A céget – amely nemzetközi színvonalú tevékenységével is a település jó hírét kelti – ma is nagy sikerrel vezeti együtt édesapjával. Közhasznú alapítványuk már hét éve segíti a fajszi diákokat, emellett a település rendezvényeinek és egyesületeinek is fontos támogatói.
Bár továbbra is a fővárosban él családjával, ügyvéd férjével együtt hetente több napot tölt Fajszon, hogy szüleit tehermentesítse, és a vállalat vezetéséből mind nagyobb szerepet vállaljon.
A dolgozók, a partnerek, a beszállítók mind elismerik és elfogadják vezetését, ami záloga a cég hosszútávú fennmaradásának. (…) Családja és személye sokban hozzájárul ahhoz, hogy községünk jó hírét vigye a világban. Dr. Pata Ildikó külföldi tartózkodása miatt a kitüntetést későbbi, ünnepélyes alkalommal veszi át.
ILLÉS PÉTER A „FAJSZ KÖZSÉG KÖZBIZTONSGÁÉRT” KITÜNTETŐ DÍJAT VEHETTE ÁT.
Illés Péter
(Dusnok, 1952. – )
Az 1960-as évektől kezdve éveken át Fajszon zenélt, majd 1973-ban itt alapított családot, és letelepedett a faluban. Aktív közösségi életet élt, sok mindenben segítve a közösség fejlődését. 1974-től a helyi sportegyesületnél pénztáros, később edző és pályagondnok volt. Nagy figyelmet fordított az ifjúság nevelésére.
1991-től a horgászegyesület elnöke volt.
A helyi polgárőr egyesületnél 2002-ben kezdett tevékenykedni, szorgalmával, elkötelezettségével kiemelkedve a tagságból. 2010-től 2016-ig a szervezet elnöke volt. Szolgálatát mindig lelkiismeretesen és eredményesen látta el.
Ez irányú tevékenységét a Polgárőrség is többször elismerte, a Megyei Polgárőr Napon idén is kitüntetésben részesült.
„FAJSZ KÖZSÉG SPORTJÁÉRT” KITÜNTETŐ DÍJAT VEHETT ÁT MÁTÉ BÉLA.
Máté Béla
(Kalocsa, 1976. IV. 26.)
Fajszon Járt általános iskolába, majd Nagykőrösön a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolában tanult élelmiszeripari üzemfenntartó gépész szakon.
1999-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetem mezőtúri Műszaki Főiskolai Karának agrár üzemmérnök, minőségbiztosítás szakán szerzett diplomát. Jelenleg a sükösdi Házi Piros Paprika Kft. minőségirányítási vezetője.
1987. óta mindmáig aktívan futballozik, több csapatnál – köztük a Kalocsa FC-nél – öregbítette a település hírnevét mint kiváló focista.
Jelenleg a Fajsz SE meghatározó egyénisége, az egyesület életében személyes támogatásával és játékával is részt vesz, emellett 2014. és 2017. között a Bozsik program U7, U9 és U11 utánpótlásedzője volt, 2016-tól pedig a fajszi felnőtt csapatot pallérozza.
„FAJSZ KÖZSÉG EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT” KITÜNTETŐ DÍJAT VEHETETT ÁT HASSNÉ DR. SZAMOLAI MARIANNA.
Hassné Dr. Szamolai Marianna
(Kalocsa, 1960. II. 9. – )
Iskoláit Fajszon, majd Kalocsán a Szent István Gimnáziumban kezdte meg, később a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán szerzett diplomát.
1993-tól szakgyógyszerész, gyógyszerellátás- és gyógyszerügyi szervező.
1987-től Kalocsán, majd Bátyán dolgozott gyógyszerészként, a gyógyszertárak 1996-os privatizációja után a fajszi Kígyó Patika gyógyszerésze lett.
Gyógyszertári munkája mellett megszervezte, hogy hetente vérnyomás, vércukor- és koleszterinszint-mérés legyen Fajszon, az ezzel kapcsolatos teendőket folyamatosan ellátja, hozzájárulva a falu lakossága egészségi állapotának megtartásához és javításához, elősegítve, hogy a krónikus betegségeket kellő koraisággal fölismerve a fajsziak is időben igényelhessék a szakorvosi ellátást.
Munkaidejétől függetlenül, akár ünnepnap is számíthatnak rá a falubeliek.
A jutalmazottaknak ezúton gratulál szerkesztőségünk!