A Duna Menti Folklórfesztivál szervezéséért felelős Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár a napokban derült égből jelentette be, hogy a nyáron nagykoncertet ad Kalocsán a Csík zenekar. Mivel három év szünet után az idén ismét lesz folklórünnep, valószínűsíthető volt, hogy a szálak összeérnek, sőt, mostanra ettől is többet tudhatunk az idei fesztiválról.
Dr. Magóné Tóth Gyöngyi intézményvezetőt kérdeztük úgy az említett koncertet, mint a fesztiválprogramot illetően.
A július 5-től 9-ig tartó forgatag 6-i napján jön hozzánk a Kossuth-díjas banda Csík János frontemberrel az élen, remélve, hogy nevük és népszerűségük garancia arra, hogy a 880 fős nézőtéren nem marad majd üres hely a 3000 forintos jegyár ellenére sem. Egységesen ugyanis ennyibe kerülnek majd a belépők az idei „Kalocsai nyár” valamennyi szabadtéri színpados rendezvényére – de erről bővebben külön írásban értekezünk. Vissza a folklórfesztiválhoz!
Forrás: KALOhírek archív
- Török együttes nélkül Kalocsán nincsen folklórfesztivál. Aztán itt lesz két testvérvárosunk, Székelykeresztúr és Kúla táncos képviselete, sőt, alakul egy cseh kisvárossal, Nymburkkal is a kapcsolat, amelyből még testvérvárosi megállapodás is születhet. Innen is jönnek majd táncosok. Megkerestünk még egy lengyel együttest, ahonnan várjuk a választ, valamint egy orosz fellépőt is meghívtunk, ahonnan szintén nem jött még biztos megerősítés. Természetesen mellettük a hazai együttesek és a környékbeliek is szép számmal képviseltetik majd magukat – foglalta össze a várható fellépők sorát Magóné.
Az intézményvezető vallja, hogy ma már több kell a közönségnek, mintsem minden este megnézni egy kétórás folklórgálát, aztán „irány haza”. Ezért az idén a messziről jött csoportok nem csak táncos tehetségüket, hanem gasztronómiájukat is bemutatják majd az érdeklődők számára az Érsekkert bejáratánál lévő Hagyományok házában.
Forrás: KALOhírek archív
Az irányban is vannak törekvések, hogy szakmai konferencia is kísérőrendezvénye legyen a fesztiválnak – erről még folynak a tárgyalások.
- Menettánccal indul majd a program, ahogy azt már megszokhattuk. Újdonság a Csík zenekar koncertje, valamint az is, hogy a Platán Rendezvényközpontban minden este táncházzal zárul majd az adott nap, amelyen a fesztivál állandó zenekara, a vajdasági Juhász zenekar húzza majd a talpalávalót – így dr. Magóné Tóth Gyöngyi elöljáróban az alakuló Duna Menti Folklórfesztiválról, zárszóként hozzátéve, hogy a programba szeretnék majd bevonni a tavaly Kalocsa testvérvárosává vált Paksot és a Duna-partunk túloldalán terülő Gerjent is.
Az oldalt támogatta a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!
Forrás: KALOhírek archív
A Fókuszban Podcast legújabb adásában a május 9-11. közt megrendezésre kerülő II. NemArt Fesztiválról beszélgetünk vendégeinkkel, akiktől megtudtuk: Netflix-sorozatokban közreműködő zeneművészek és nemzetközileg elismert magyar képzőművészek is érkeznek városunkba!