A még serdülőkorú Gézengúz UKC kézilabdázói újoncként szerepelnek a Bács megyei férfi bajnokságban, ahol Buzogány Szabolcs fiai március 8-án, vasárnap már a nyolcadik győzelmüket aratták, amit kiskunsági ellenfelük bánhatott.
Bíztató volt látni, hogy a kezdéskor a vendégeknek mindössze egy cserejátékosuk volt, míg nálunk legalább kilencen vártak még a kezdőkön kívül további bevetésre. Támadásban jól működött az irányító- lövő-beálló kapcsolatunk, ám védekezésünkre nem volt jellemző az egészséges agresszivitás, miközben tompábbak és ütemtelenebbek is voltunk védőmunkában. Ám, amikor „Bedó” jól fogott a kapunkban, akkor jöhetett a gyorsindítás-lerohanás koreográfia, amelyekből számtalan gólt sikerült szereznünk.
Fiataljaink ismét remekül szórakoztatták a lelátón zömében helyet foglaló hozzátartozóikat és barátaikat, egy újabb remek estét szerezve az értük szorítóknak.
MESTERMÉRLEG:
Buzogány Szabolcs edző: – Ezúttal is sikerült mindenkinek lehetőséget adnom, igaz a második játékrész elején ebbe bele is fásultunk. Védekezésünkkel ezúttal nem voltam megelégedve, nem dolgoztunk intenzíven lábbal, és kezdett szétesni a csapat védőmunkája. Aztán szerencsére gyorsan rendeződtünk is, amihez kellettek kapusunk gyors és egyben okos döntései is, de támadásban elégedett voltam befejezéseink hatékonyságával, pontosságával. Megyünk tovább, várjuk az újabb kihívásokat, az újabb összecsapásokat.
Gézengúz UKC – Félegyházi KSC 35–27 (19–14)
90 néző, vezette: Kiss Z., Mazzag I.
Gézengúz UKC: Bedics G. – Petrányi D. 7, Lelesz B. 5, Horváth R., Harsányi P. 1, Kovács Á. 5, Taskovics B. 6. Csere: Urbán T. 5, Varga O. 2, Bánfalvi D. 2, Iván D. 1, Máté Á. 1, Vargyas Sz., Argat M., Kacsora B., Drenyovszki D. Edző: Buzogány Szabolcs.
Az eredmény alakulása: 6.p.: 4–1, 15.p.: 10–6, 25.p.: 15–13, 42.p.: 24–20, 50.p.: 29–22.
Hétméteresek: 8/6, illetve –/–. Kiállítások: 0, illetve 0 perc.