2025. 04. 22. kedd
Csilla, Noémi
: 409 Ft   : 356 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Ezek teljesen megőrültek? Hát persze! – A hétvégén: Őrült Hajók Versenye Hartán, nyolcadszor!

Ezek teljesen megőrültek? Hát persze! – A hétvégén: Őrült Hajók Versenye Hartán, nyolcadszor!
Illés György Cinó  |  2022. 08. 10., 08:00

Egy évben maradt csak el a pandémia miatt a Hartai-szigeten 2014 óta évente megrendezett Őrült Hajók Versenye, így idén nyolcadik alkalommal szervezi azt meg a Hartáért Egyesület, amely a helyi értékek bemutatása, a közösségi élet aktivizálása, illetve egy unikális közösségi élmény megvalósítása miatt jött létre 2013-ban. Mertek nagyot álmodni: immár országos hírnévre tett szert a dunai flúgos futamuk, amelyet színvonalas kísérő programok tesznek vonzóbbá az egyre nagyobb számban érkező közönség számára, és amelyet idén is megtartanak, némileg módosított versenyszabályzattal, mégpedig e hét végén, augusztus 12-13-án, pénteken és szombaton.

Az Egyesület a több ezer embert megmozgató, országos szintű Őrült Hajók Versenye mellett olyan rendezvényeket szervez meg, mint a Tavaszi Sonkalemozgó, Nyúlkergető Futás, a Baba-Mama Futam, vagy az Őszi Harmatlerúgó, Avarfelverő Futás, de az országos TeSzedd akcióba becsatlakozva több száz hartait megmozgatva szedtek össze mázsaszámra szemetet is, és bekapcsolódnak a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatába is.

Eszem-iszom, dínom-dánom

Az Őrült Hajók Versenye megszokott kísérőprogramokkal jelentkezik idén is: gasztrosarok, kirakodóvásár, gyereksarok, kézműves programok és különféle tréfás próbatételek gondoskodnak majd a kellemes időtöltésről kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A füstölőkkel, jelmezekkel, vízi bombákkal, hajókűrtökkel és fanatikus szurkolással tarkított verseny pedig minden évben tartogat meglepetéseket, így biztosan idén sem fognak unatkozni a résztvevők és szurkolók.

A fesztiválszámba menő rendezvény ötödik éve kétnapos, az előnap zenei, főzőcskézős családi programjai után szombaton 15-30, egyenként 4-6 fős őrült csapat feszül egymásnak a Dunán minden évben.
2020-ban a pandémiás helyzet miatt – mint oly sok fesztivál és esemény – ez a buli is elmaradt, így a szervezők 2021. és 2022. években még nagyobb lelkesedéssel és lendülettel készülnek a rendezvényre.

Az esti koncerteken számos zenekar szórakoztatja a nagyérdeműt, fantasztikus zenék kíséretében merülhetsz a fröccsbuborékok és sörhabok közé. A szomjasakat a sörkert és a borutca, az éheseket hartai kolbász, és még sok más finomság várja. Lesz ott minden: hajóáldás, ’legyünk egy kicsit máshol’ hangulat, koncertek, hartai sültkolbász, csapolt sör, dzsembori, tábortűz, sörösrekesz-mászás, gyereksarok, népművészeti kiállítók, előadások, mécsesúsztatás, de legfőképpen kiélezett versenyek, őrültségek, borulások és csobbanások"– invitálják olvasónkat a szervezők.

Zene, zene, zene

Pénteken délután két órától Leitheizer Robi muzsikál, fél hattól a S’Harp Elite, este hét órai kezdettel a Kalus Trió, kilenctől a Road együttes, éjjel 11 órától pedig a Pedrofon zenekar lesz a zenei hangulatfelelős.

Szombaton délután fél ötkor a Kolompos együttes ad gyermekkoncertet, fél héttől Gaxta Zolee és Takács Vilkó alkotta Dos Diavolos,fél kilenctől az Abaházi Rt. ad koncertet, majd a New Generation fellépése zárja a zenei kínálatot.

Ezt az őrültséget!

A verseny minden évben a helyi lelkész hajóáldásával kezdődik, hogy a hajók és matrózaik szerencsésen megússzák a vízi kalandokat.
A kizárólag emberi erővel meghajtott és úszásra rendeltetésszerűen alkalmatlan eszközökből készített „járművekkel” versenyző csapatok minden évben próbálnak minél látványosabb őrültségekkel előállni, és minél gyorsabban megtenni a néhány-száz méteres – akadályokkal, ügyességi feladatokkal nehezített – dunai szakaszt.

MEGTUDTUK: IDÉN ÚJ VERSENYSZABÁLYZATTAL RENDEZIK MEG A FUTAMOT, AMELYNEK ÉRTELMÉBEN MÉG NAGYOBB HANGSÚLYT KAP MAJD AZ ŐRÜLTSÉG.

A szervezők úgy gondolták ugyanis, hogy a korábbi években nem ismerte el kellőképpen a szabályzat azokat a rendkívüli teljesítményeket, amelyekkel néha a szabályos show-műsort adva szórakoztatták egyes csapatok a nézőket, ugyanakkor a sorrendet végső soron a gyorsaság döntötte el.

Pedig az évek során került vízbe hajót szállító trailer is, de a négy gépészmérnök által megtervezett, tőkesúly nélküli Kolbászhajó úszóutasai, a Hupikék borulásai, a folpack-ba csomagolt raklaphajó süllyedése, vagy néhány hajó átsodródása Paksra – másnap, utas nélkül –, illetve a Hajótöröttek hajótörése is emlékezetes az esemény történetében.

… És mindez a puszta dicsőségért, no, meg a versenytársak, nézők elismerő pillantásaiéért és vállveregetéseiért, hiszen a sorrendről a befutó döntött…
Úgy értesültünk, hogy

EBBEN AZ ÉVBEN A LEGGYORSABB HAJÓ CSAK KÜLÖNDÍJAT KAP, KIEMELTEN JUTALMAZNI AZ ŐRÜLTSÉGET, A KREATIVITÁST, DIZÁJNT ÉS AZ ŐRÜLET EGYÉB JELEIT FOGJÁK, VÉLHETŐEN TÖBB KATEGÓRIÁBAN.

Újdonság továbbá, hogy

A FUTAMOT ÜGYESSÉGI SZAKASZOK TESZIK MAJD IZGALMASABBÁ.

Az új szabályokra tekintettel, a sportszellem jegyében a résztvevő csapatok előző este egy közös szabályismertetési értekezleten és vacsorán vesznek részt. Ott a házi szabályok értelmében minden csapat saját pálinkájának latba vetésével megpróbálhatja érvényesíteni érdekeit…

EGY RÁADÁS MEGMÉRETTETÉS IS VÁR A CSAPATOKRA.

Ennek során egy inkább tréfás, mint ügyességi feladatot kell végrehajtaniuk a partraszállás után, tehát közvetlenül a közönség előtt.
Így várhatóan a megszokottnál még izgalmasabb és szórakoztatóbb versenyt, még mókásabb hajókat, és még őrültebb csapatokat láthatnak majd, akik kilátogatnak a szombati futamra.

Mi ott leszünk!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 20:27:31
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.
2025-04-17 11:58:44
Sokat árt hazánknak az uniós Helyreállítási Alap forrásainak visszatartása. Az emiatt parkolópályára került projektek több területet érintenek. A baloldal brüsszeli alkujának következtében hátráltatott egészségügyi fejlesztéseket, Takács Péter egészségügyi államtitkár ismertette Szolnokon, köztük kalocsai és Bács-Kiskun vármegyei projektekkel.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>
2025. 04. 19., 13:10
Tolna vármegyéből indult, de Budapestig vezettek annak a droghálózatnak a szálai, amelynek két fiatal tagját már letartóztatták. A Paksi Rendőrkapitányság és a Tolna vármegyei felderítők közös akciója újabb súlyos kábítószer-kereskedelmi ügyet tárt fel. Még >>>
2025. 04. 19., 07:28
Ahogy beköszönt a tavasz legszínesebb, legörömtelibb ünnepe, a KALOhírek szerkesztősége szívből kíván minden olvasónak békés, vidám és meghitt húsvéti ünnepeket! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK