Az alapanyag és energiaárak emelkedése, a világjárvány következtében megerősödő, majd a háború és a különböző szankciók miatt felgyorsuló infláció nyomán dráguló alapanyag- és energiaárak, valamint a minimálbér és azáltal a bérszínvonal emelkedése – bár utóbbiak a díjakban nem mindig érvényesíthetőek – mindenképp indokokolttá tették a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások díjának emelését, benne a közétkeztetési díjak korrekcióját. E díjakat törvényben rögzített szabályok alapján kell meghatározni, azonban a pandémia alatt hozott moratórium azokat 2022. június 30-áig befagyasztotta. Az új díjtételekről a június 30. délelőttjén tartott képviselő-testületi ülésen döntött a kalocsai grémium.
A KÖZÉTKEZTETÉS DÍJAIT SZEPTEMBER ELSEJEI HATÁLLYAL EMELTÉK MEG.
A díjakat utoljára 2020-ban emelték, akkor 5%-os volt a nyersanyagnorma emelése. A koronavírus-járvány időszakára érvényes, ide vonatkozó rendelet szerint azóta, egészen ez év június 30-áig nem volt módosítható a díj, így már 2020. óta változatlanok voltak a díjtételek. Most 25%-os emelést irányzott elő a Kalocsai Közétkeztetési Intézmény vezetője a gyermek- és diákétkeztetésnél alkalmazott alapanyagnormák esetében.
A DÍJAKAT LEGFELJEBB AZ ÖNKÖLTSÉG ÉS A KÖZPONTI TÁMOGATÁS KÜLÖNBÖZETÉBEN KELL MEGHATÁROZNI.
A RÁSZORULTSÁG, SZOCIÁLIS HELYZET ALAPJÁN NYÚJTHATÓ KÜLÖNBÖZŐ KEDVEZMÉNYEK, DÍJMENTESSÉGEK UGYANAKKOR MEGMARADNAK.
A szeptember 1-jétől érvényes közétkeztetési díjak
kell fizetni naponta a gyermekek étkeztetéséért.
A szociális étkeztetés 2020. óta szintén változatlan intézményi térítési díjai is nőttek:
Helyben fogyasztás, vagy elvitel esetén
565-RŐL 850 FORINTRA NŐTT A FIZETENDŐ DÍJ ADAGONKÉNT.
Ehhez kiszállítás esetén hozzájön annak 140-ről 280 forintra emelt díja.
Tehát
KISZÁLLÍTÁS ESETÉN 1.130 FORINTOT KELL FIZETNI EGY ADAGÉRT.
Ingyenes marad a bölcsőde – drágul a gyermekfelügyelet
BÖLCSŐDEI GONDOZÁSI DÍJAT TOVÁBBRA SEM ÁLLAPÍTOTTAK MEG, ÍGY AZ – SZOCIÁLIS RÁSZORULTSÁGI ALAPON – TOVÁBBRA IS INGYENESEN VEHETŐ IGÉNYBE.
Jelentősen megemelték ugyanakkor az alapellátáson túli időszakos gyermekfelügyelet óradíját, amely mind a jogszabály szerint számított értéktől, mint a piaci áraktól jelentősen elmaradva, immár két éve változatlanul 330 forint volt. Ezt az intézményvezető javaslatát elfogadva 700 forintra emelték.
Számottevően növekednek a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások – idősotthonok, értelmi fogyatékosok napközi otthona – két éve változatlan díjai, valamint az otthoni idősgondozás és az otthoni segítségnyújtás díjai is – ezekről külön cikkben bővebben is írunk.
Borítóképünk illusztráció! Forrás: Store Insider