Az elmúlt 10 év alatt fergeteges összecsapások, tét- és bulimeccsek, baráti találkozók talán százai köthetők a Molnár Ferenc Sport és Szabadidő Központ területén, vagy ahogy csak emlegetjük, a KFC pályán található műfüves pályához. A város első, így nagy presztizzsel bíró pályájának megújítása egy a Klub által nyert pályázatnak és az önkormányzat által biztosított önerőnek köszönhetően a napokban fejeződött be. Ez alkalom arra is, hogy újra gondoljuk: miként kerülhetjük el, hogy egy ilyen komoly érték a jövőben ne amortizálódjon annyira, hogy szinte méltatlanná váljon a sportpálya névre – mondta Schmidt Rajmund önkormányzati képviselő, amikor a szépen rendbe hozott, korszerűsített műfüves pálya szélén március 1-jén, hétfőn találkoztunk.
-Van egy mondás, miszerint: „Ha vigyázol azokra, amik fontosak neked, kitartanak melletted.” Ezt az elvet szeretnénk a jövőben érvényesíteni, mert ugyan visszamutogatásnak tűnhet, de amint az új önkormányzat megalakult, és a sportbizottság élére kerültem, immár az egyesülettel közösen kerestük, keressük azokat a lehetőségeket, forrásokat, amelyek révén a korábbi években szinte nulla ráfordítás - ennek ellenére a bevételeket növelő bérbeadás - mellett működő, erősen leromlott állapotú pálya felújítására pénzeszközöket találjunk. Nem csak azért, mert Kalocsa első ilyen jellegű, korszerű, így komoly presztizsértékkel bíró vagyoneleméről van szó, hanem legfőképpen azért, mert „jó gazda módjára” szeretnénk bánni mindazon, a sportot szolgáló infrastruktúrával is, ami például itt, a KFC telephelyén az önkormányzati vagyon része – mondta Schmidt Rajmund.
Hozzátette: A felújítás részeként megtörtént a pálya tisztítása, a műfű felseprése, 2 tonna granulátum betöltése, a hibás részek ragasztása, és a teljes felület felfrissítése. Továbbá a palánkok cseréje, a kapuk felújítása, és az új labdafogó hálók felszerelése. Mindez 9,5 millió forint, úgynevezett TAO támogatásból és önkormányzati önerőből valósult meg- mondta a képviselő.
A bizottsági elnök hangsúlyozta: a most felújított műfüves pálya átadásával közel azonos időpontban, tehát 10 éve hagyták jóvá a város sportrendeletét, amely már csak az időközben bekövetkezett változások miatt is megérett arra, hogy az abban foglaltakat új alapokra helyezzük. Fontos, hogy új koncepció szerint gondoljuk újra, majd szabályozzuk az egyesületek használatában lévő vagyontárgyak állagának megóvását, az egyesületek támogatási formáit és a támogatások mértékét is.
Schmidt Rajmond azt is elárulta, hogy a tavaszi kispályás futballbajnokságot idén a korábbi gyakorlattól eltérően az önkormányzat szervezi.