Február 18-án, szombaton a csapatunk számára már hagyományosnak mondható felkészülési helyszínen, a Sükösdi SC impozáns műfüves pályáján szparingolt a Kohány Balázs vezette Kalocsai FC gárdája a házigazdák egy osztállyal alacsonyabban szereplő csapatával.
Sajnos ezúttal is sok maródi és igazolt hiányzónk nehezítette Kohány edző dolgát, hiszen legalább féltucat játékosunk nem tudott elutazni a dinnyetermesztők megyei fővárosába. Így, hiányzott az erőfelmérésről Romsics Péter, Matos Martin, Lakatos-Lengyel Márton, Kohány Gábor, Monori Martin és Pirisi Roland is.
Csapatunk így soha nem látott összetételben szerepelt az előkészületi találkozóján, amely már a két hét múlva kezdődő tavaszi szezonunk idegenbeli főpróbájának volt tekinthető, hiszen a következő hétvégén, ha igaz, hazai környezetben fogadjuk a Dusnok gárdáját.
A sükösdi erőfelmérőn aztán nyitogatták fiaink azt a bizonyos „pofonosládát”, hiszen nyolc gólig meg sem álltak Farkas Zalánék.
Az is régi igazság, hogy egy edzőmérkőzés annyit ér a felkészülésben, amennyit profitálnak a mindenkori csapatok belőle. A Kalocsa számára talán éppen az a legnagyobb hozadéka, hogy a becsületes munkának és a töretlen akaratnak, a jó csapatszellemnek és a taktikai fegyelemnek nem lehet majd más alternatívája a bajnoki meccseken sem.
A Sükösd otthonában is remek, jó iramú mérkőzést játszott csapatunk, látszódott már a formálódó csapatrészek összhangja, lassan látszik már az a tengelyünk is, amelyen foroghat majd a tavasz során a csapatgépezet. A nyolc adott gólunk is önmagáért beszél, igaz, a kapott négy találatunk is, amelyre talán magyarázat lehet a védelmünk soha nem látott összeállítása is.
Remélhetőleg a fiúk is átérzik a március 4-i, hartai bajnoki rajtunk fontosságát, hiszen lenne mit törlesztenünk vetélytársunknak az utóbbi évek eredményei után.
Sükösd FC – Kalocsai FC 4-8
Kalocsa: Varga S.-Tamás Z., Nádasdi G., Rábóczki R., Vass L.-Rideg L., Tóth L.-Busa D., Farkas Sz., Bányai E.-Farkas Z.
Edző: Kohány Balázs
Gólszerző: Farkas Zalán 3, Tóth Levente, Kohány Balázs, Farkas Szabolcs, Tapolcsányi Dávid, Tóth Zalán.