A megyei I.osztály idei őszi szezonját az előzetes elvárásokhoz képest talán jobban is kezdte a Kalocsai FC gárdája, hiszen a Kunszállás és a Lajosmizse legyőzése után Kiskőrösön is pontot szerzett a Márton-társulat, míg csupán az egyik bajnokesélyes, a Jánoshalma ellen kellett fejet hajtaniuk a mieinknek. Ilyen előzmények után várták fiaink a Soltvadkert elleni szeptember 10-i összecsapást, ahol egy újabb három ponttal bebetonozhatták volna magukat a tizenhárom csapatos mezőny élcsoportjába.
A vendégek egy váratlan és gyors góllal nyitottak a találkozó 3. percében, amikor a
hosszún érkező Kővári a kapufa tövétől a hálóba passzolt
egy kapunk előtt keresztbe surranó labdát (0–1). A félidő hajrájában Kollár tért ölelő szabadrúgását Nasz a vadkerti kapuba fejelte (1–1), ami már érett ezekben a percekben. Aztán a 44. perceben, tizenegyeshez jutottak a mieink, amit Vuits Viktor higgadtan értékesített (2–1).
A második félidő elején a győzelmet is bebiztosíthattuk volna, ám ilyen a foci, az ellenfél kijött a szorításból és Kővári második találatával egalizálta az állást (2–2).
Márton Zsolt:
Igazságos végeredmény született, hiszen mindkét csapat sokat tett azért, hogy nyerni tudjon, amiből „kijött” egy döntetlen a végére. A srácok akarásával nem volt baj, megpróbálták végig „odatenni” magukat, és ahonnét elindultunk a nyáron, annál jóval előrébb tartunk. KFC – Soltvadkert 2–2 (2–1)
200 néző, vezette: Fenyvesi Sz.
Kalocsa: Hegedűs – Matos B., Zorván M., Vuits A., Rábóczki (Balogh) – Nasz – Follárdt (Csesznók), Kollár, Dostyicza, Vuits V. – Keszthelyi (Mátyás).
Kit manager: Márton Zsolt.
Ifjúsági eredmény: 7–1 a vendég Soltvadkert javára.
Az oldalt támogatta a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!