2025. 02. 13. csütörtök
Ella, Linda
: 402 Ft   : 388 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Kötelező győzelem a sereghajtó ellen

Kötelező győzelem a sereghajtó ellen
Tamás Ferenc  |  2024. 11. 26., 16:59

November 24-én, vasárnap a tabella utolsó helyén szerénykedő, egykor szebb időket is megélt Bácsalmás gárdáját fogadta az Anda Kalocsa FC csapata a vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi, utolsó előtti játéknapján. A mieink a kilencedik helyről várhatták az összecsapást, míg a vendégek győzelem nélkül, a tabella utolsó helyéről próbáltak meg felkapaszkodni a mezőny mögé. Túl az ősz tizenharmadik játéknapján, ilyen helyzet még talán egyszer sem volt a délvidéki csapat története során.

Talán még nálunk is fiatalabb volt a határ menti együttes, hiszen Nincsevicsék is otthon maradtak, a régiek közül csak Urlanber kapus maradt hírmondónak. Védelmünk ezért Újhelyivel és Tamás Benivel az élen pótolta a kiállított Rideg Lacicsapatkapitányunkat. Elől pedig Markó Renátó és Farkas Zalán kedvére száguldozhatott a megszeppent védők gyűrűjében. A gólok sorát is Farkas nyitotta már a 7. percben (1-0), a következő találatunkra a félidő finiséig várnunk kellett, amikor Székely Ödön volt eredményes.

A fordulás után Újhelyi szabadrúgásából láthattuk a hónap gólját, majd Farkas Zalán már mesterhármasnál járt a 60. percben.

Végre ezen a meccsen belőttük sakk-matt helyzeteinket, igaz, a fiúk ránk cáfoltak, hogy a sok csere miatt tompul majd támadásaink éle, mert a második játékrész volt az, amikor a szurkolóink végre örömfocit láthattak.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Az újabb sikerünkkel a tabella 8. helyére jöttünk fel, így a mezőny közepéről várhatjuk az őszi szezon lezárását. Jó volt ismét látni, hogy a mieink futógyorsaságban és erőben is fölé nőttek az ellenfélnek, igaz, ez a sereghajtó Bácsalmás volt.
Hál’istennek egyre jobban látszik formálódó csapatszerkezetünk és az őszi szezon végére bizonyára választ kapunk majd a még nyitott kérdések megválaszolására is.

Anda Kalocsa FC – Bácsalmási PVSE 5-0 (2-0)
vezette: Biber Tamás
Kalocsa: Váradi D. – Török M., Tamás B. (Rábóczki R.), Erdélyi Zs. (Dobra B.), Vass Z. – Tóth L. (Katus Z.), Székely Ö. – Bányai E. (Borda G.), Polyák K., Markó R. – Farkas Z.
Edző: Vaskó József
Gólszerző: Farkas Zalán (1-0) a 7., Székely Ödön (2-0) a 39., Erdélyi Zs. (3-0) az 54., Farkas Zalán (4-0) az 56., Farkas Zalán (5-0) a 60. percben.

FOLYTATÁS DECEMBER 1-ÉN, VASÁRNAP JÁNOSHALMÁN

13 órai kezdéssel az őszi szezon záró fordulójában.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-10 15:41:10
Elszállítják a Kalocsán, közterületen álló, elhagyott járműveket A magukra hagyott járművek elszállításának költségeit a tulajdonosaikra terhelik, a tárolásért pedig napidíjat kell fizetnie. Sőt, ha elárverezik a kocsiját, azért is külön fizetni kell. Akinek van ilyen autója közterületen, a hétvégéig gondoskodjon róla!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 12., 17:38
A dusnoki szentmise alatt lopták el a bicikliket Még >>>
2025. 02. 12., 14:00
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség telefonos csalásokra hívja fel a figyelmet Még >>>
2025. 02. 12., 12:42
Késett a vonat, ezért felgyújtotta az üléseket Még >>>
2025. 02. 12., 10:30
Négy vármegyére - köztük Bács-Kiskunra is - adtak ki figyelmeztetést, de sokfelé havazhat Még >>>
2025. 02. 12., 09:16
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Katona József Könyvtár és az Europe Direct Bács-Kiskun együttműködési megállapodást írt alá 2025. február 11-én, melynek célja a lakosság edukációja és a közösségi biztonság növelése közös programokon keresztül. Még >>>
2025. 02. 12., 09:10
Egy idős asszonyra támadt egy 26 éves férfi Kecskeméten Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK