2025. 02. 14. péntek
Bálint, Valentin
: 401 Ft   : 385 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Jánoshalmán lehet egy góllal kikapni

Tamás Ferenc  |  2024. 12. 03., 17:16

Advent első vasárnapján Jánoshalmán lépett pályára az Anda Kalocsa nyolcadik helyen álló csapata a Bács-Kiskun vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban, ellenfele pedig a tizenharmadik helyen állt a tabellán. „Jankovácon” bárki kikaphat 2-1 arányban a jelenlegi megyei mezőnyből, amiért a mieinket sem érheti elmarasztalás.

A két település találkozója már évtizedek óta parázs csatát, óriási ütközetet hozott, ahol mindig is a küzdelem dominált. Igaz, akkor a bajnoki élmezőnyben hadakoztak egymással… 
Nos, a küzdelem ezúttal is magas hőfokon izzott, ám a mieink csak a találkozó finisében tudták kétségessé tenni Tóth Levente fejesgóljával ellenfelük biztos győzelmét.
A hazaiak jól kezdtek, hiszen a mérkőzés 6. percében már Papp Dominik megzörgette Váradi kapusunk hálóját. Majd a második félidő közepén Stojanovic Milos is betalált (2-0). A találkozó finisében aztán Farkas Zalán szögletéből Tóth Levente remek fejesgólt szerzett, de az eredmény egalizálására már nem maradt csapatunknak ideje. Így, a három bajnoki pont Jánoshalmán maradt, amelyet megérdemelten szerzett meg a hazai csapat.

Jánoshalmi SE – Anda Kalocsa FC 2-1 (1-0)
vezette: Kiss László
Kalocsa: Váradi D. – Török M., Erdélyi Zs., Tamás B., (Rábóczki R.), Rideg L. – Tóth L., Dobra B. (Székely Ö.) – Bányai E. (Markó R.), Polyák K. (Vass Z.), Farkas Z. – Borda G.
Edző: Vaskó József
Gólszerző: Papp Dominik (1-0) a 6., Stojanovic Milos (2-0) a 65., Tóth Levente (2-1) a 88. percben.

Jöhet a hól kiérdemelt téli pihenő, majd a teremfocival megspékelt disznótoros vacsorák, hogy aztán januárban újra előkerüljenek a focilabdák téli álmukból.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-10 15:41:10
Elszállítják a Kalocsán, közterületen álló, elhagyott járműveket A magukra hagyott járművek elszállításának költségeit a tulajdonosaikra terhelik, a tárolásért pedig napidíjat kell fizetnie. Sőt, ha elárverezik a kocsiját, azért is külön fizetni kell. Akinek van ilyen autója közterületen, a hétvégéig gondoskodjon róla!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 13., 14:00
A szekszárdi rendőrök őrizetbe vették azt a 25 éves sofőrt, aki elmúlt időszakban számos alkalommal hágta át a közlekedési szabályokat. Még >>>
2025. 02. 13., 11:00
Idén február 9. és 16. között tartják a házasság hetét Még >>>
2025. 02. 13., 08:19
Segítsenek megtalálni a Szekszárdól késő este eltűnt kislányt! Még >>>
2025. 02. 12., 17:38
A dusnoki szentmise alatt lopták el a bicikliket Még >>>
2025. 02. 12., 14:00
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség telefonos csalásokra hívja fel a figyelmet Még >>>
2025. 02. 12., 12:42
Késett a vonat, ezért felgyújtotta az üléseket Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK