… ha az utolsó játéknapon pontot veszít az Akasztó ifi, mi pedig hozzuk a „Mizse” elleni kötelező győzelmet. Mondjuk ennek annyi az esélye, mint „Szálasinak a felmentése a főtárgyaláson”, azaz több mint lehetetlen. Ha mindkét gárda győz, akkor azonos pontszámmal, de több győzelmének köszönhetően bronzérmesek a „stadlervárosiak”, míg a Kalocsa a negyedik hellyel vigasztalódhat.
Nos, május 30-án, szerda délután a halasztott meccsén a Kalocsának ezért kellett nyernie a Kőrös ellen, hogy pontszámban utolérje az Akasztót, amit tisztességgel meg is tettek a Gyuricza-tanítványok.
Már a pályára menet látszott arcukon az az elszántság, hogy a végén „vagy pajzzsal vagy pajzson kívánják majd elhagyni a csatateret. Ennek megfelelően már a félidőre döntött az ütközet sorsáról a Gyuricza-bandérium (3–0), és ezzel az újabb sikerrel 45-re szaporította a bajnoki pontjai számát.
Ha június 2-án, szombaton a Lajosmizse is kapitulál Böjtösék előtt, akkor a csapat már tizenötödik győzelmének örülhet a bajnokság során.
Kezdés 14.45 órakor a Városi Sportcentrum „nagyműhelyében”.
KFC – Kiskőrös LC 4–0 (3–0)
50 néző, vezette: Aradi Cs.
Kalocsa: Vatai – Szőgyi (Borka), Markó, Gyuris, Vörös, Farkas (Iván), Matos B. (Matos T.), Böjtös, Vass, Tóth, Torják (Varga).
Edző: Gyuricza János.
Gólszerző: Markó (1–0) a 12., Farkas (2–0) a 34., Torják (3–0) a 35., Markó (4–0) a 86.percben.