Romsics Imre múzeumigazgató köszöntő szavai után Kiss István művésztanár pénteken 17 órakor fogja megnyitni Veres József ikonfestő kiállítását, amelynek egészen február 21-ig ad majd otthont a Városi Galéria.
Az üdülőtulajdonosoknak kiment egy felhívás: a szennyvízaknákat zárják le, minden veszélyes anyagot és olyan tárgyat, ami a védekezést nehezítheti, távolítsanak el az ingatlanokból. Ennek legutolsó határideje az áram és vízellátás megszüntetése, amelyre várhatóan pénteken vagy szombaton kerül sor.
Információnk szerint Dusnok külterületén találtak rá a fiatalemberre, aki az elsődleges adatokra alapozott feltételezés és édesanyja szerint balesetben veszthette életét.
A kollektív emlékezet a 2002. augusztus 20-án Meszesnél mért 860 centiméteres magas vízállást is őrzi; akkor homokzsákos bevédéssel sikerült megakadályozni, hogy a Kék-Duna Vendéglőbe és más ingatlanokba betörjön a víz.
Talán másokra is inspiráló erővel hat, hogy az örömmel vegyült fáradságot nem titkolva valamennyi résztvevő azt nyugtázhatta: ismét rekord eredmények születtek a halban gazdag Szelidi tavon.
A Dunán levonuló árhullám miatt a gemenci vadállomány védelmében, a közúti balesetek érdekében Bács-Kiskun Vármegyében forgalomkorlátozást vezetnek be.
Még >>>