December 27–30. között a Városi Sportcsarnok ad majd otthont a városi kispályás labdarúgó-bajnokság őszi versengésében részt vett nyolc amatőr csapat mérkőzéseinek, amelyek az egykori legendás kalocsai labdarúgó, majd sportvezető Vörös Marci bácsi emléke előtt tisztelegnek karácsony és szilveszter között, a hagyományok jegyében.
A rendezők elhatározása szerint az őszi kispályás bajnokság első nyolc helyén végzett együttes kapott meghívást a hagyományos téli teremtornára, amely immár a harminckilencedik története során. A kiírás szerint azok lehetnek az egyes csapatok résztvevői, akik már korábban is nevezve voltak, tehát átigazolni, új játékost hozzáírni az ősszel leadott csapatnévsorhoz már nem lehet. A résztvevők éppen ezért minden egyes mérkőzésükre kötelesek magukkal hozni a személyi igazolványukat.
A rendezők – Kalocsa Város Önkormányzata Gyermek, Ifjúsági és Sportbizottsága, Kalocsai Játékvezetői Testület –, sem sportorvosi igazolást, sem pedig védettségi igazolványt nem kérnek, mindenki a saját felelőssége alapján vehet részt a tornán. Jogosulatlan játékos szerepeltetése azonnali csapatkizárással jár!
Csoportbeosztás: a rendezők az őszi bajnokság 1,3,5, 7. csapatait az „A” csoportba sorolták. A 2, 4, 6, 8. helyezettek a „B” csoportba kerültek. A négy napos versengés során mindkét csoport első két helyezettje jut majd az elődöntőbe. A folytatásban a „keresztjáték” következik (A1–B2, B1–A2). A vesztesek majd a végső harmadik helyért, a győztesek pedig a kupáért játszhatnak tovább.
A XXXIX: Vörös Márton Kupa csoportbeosztása és versenynapok programja
„A” csoport: Foktő, Szig-Víz, Jolly Rogers, Bátyai Öregfiúk
„B” csoport: Last Moment, Géder Family, Svebó Kalohírek, Szami Söröző.
2021.12.27.(hétfő)
15 ó. Foktő - Bátyai Ö.F.
16 ó. Szig-Víz - Jolly Rogers
17 ó. Géder Family-Svebo Kalohírek
18 ó. Last Moment-Szami Söröző
2021.12.28.(kedd)
15 ó. Svebo Kalohírek – Szami Söröző
16 ó. Last Moment-Géder Family
17 ó. Foktő – Jolly Rogers
18 ó. Bátyai Ö.F.-Szig-Víz
2021.12.29.(szerda)
15 ó. Géder Family-Szami Söröző
16 ó. Last Moment – Svebo Kalohírek
17 ó. Szig-Víz – Foktő
18 ó. Jolly Rogers-Bátyai Ö.F.
2021.12.30.(csütörtök)
13 ó. elődöntő A1-B2
14 ó. elődöntő B1-A2
16 ó. bronzmérkőzés
17 ó. DÖNTŐ
Utána eredményhirdetés