2025. 02. 18. kedd
Bernadett
: 402 Ft   : 384 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Kőszegi Mihály a nyolcadik polgármesterjelölt – A nyolcvanas évek modelljét építené újjá

Illés György Cinó  |  2024. 05. 07., 12:59

Kőszegi Mihály a Hársfa utcában, a szőlőkközi templommal szemben álló egykori iskolája kapujában április 29-én tartott sajtótájékoztatóján jelentette be indulási szándékát. Azóta hivatalosan is bejelentette magát a helyi választási bizottságnál, ám e cikk írásakor az aláírások ellenőrzése még nem zárult le. Azt követően jegyezhetik be, majd annak jogerőssé válása után válhat hivatalos jelöltté a Kalocsán élő és itt született, de sok éven át Svédországban élt Kőszegi Mihály.

Riválisai, a rajta kívül hét kalocsai polgármesterjelölt már jogerősen bejegyzésre került, így heten már biztosan szerepelnek majd a szavazólapon. Hozzájuk csatlakozhat utolsóként Kőszegi Mihály, aki a város fejlődés zálogát a helyi ipar erősítésében és a vállalkozásokat kiszolgáló oktatás fejlesztésében látja, amiben az önkormányzatnak koordináló szerepe kell, hogy legyen.

Kőszegi Mihály úgy vélekedett, a város gondjai nem az elmúlt öt évben alakultak ki, hanem 30 éve görgetett problémák hatása összegződik itt és országszerte.
A jelöltaspiráns víziója szerint a ’90-ben még meglévő társadalmi hálót kellene újraszőni itt, helyben. Azt a társadalmi, állami gondviselés szervei mellett az akkori közép- és nagyvállalatok által nyújtott munkahelyek és kisvállalkozások szavatolták, megélhetést nyújtva az itt élő családoknak.


Szemléltetésként egykori iskolája vaskapujára kihelyezett papírlapokra írta föl az egykori nagy kalocsai munkaadók, mint a KAGE Paprikaüzem és a Kalocsatej, a Kaloplasztik, vagy az Asztalos KTSZ és más vállalatok nevét, amelyek a családok körüli első védőhálót jelentették a biztos megélhetés által.
A Városi Tanács és más állami szervek és szolgáltatások tovább erősítették az itt élők helyzetét.
Mindezt az oktatás fogja össze – ezért választotta egykori iskolája bejáratát sajtótájékoztatója helyszínéül. A gazdaságot ugyanis az oktatás kiszolgálta, az így elérhető tanulási lehetőségekkel, majd a megszerzett tudás által a helyben elhelyezkedés lehetőségével járult hozzá a fiatalok helyben maradásához.

A MEGOLDÁS SZERINTE E FÖLVÁZOLT TÁRSADALMI HÁLÓZAT ÚJJÁÉPÍTÉSE VOLNA.

Meglátása szerint ehhez elengedhetetlen az együttműködés, egy a Kormánnyal is jó kapcsolatot ápoló önkormányzat vezetésével – fejtette ki.
Kőszegi Mihály szerint örömteli, hogy hamarosan megnyílik a híd, ami utat nyit számunkra, hogy a Dunántúlon keressünk jobb munkahelyet, vagy könnyebben hozzunk ide árut.


De úgy vélte, fontosabb volna azt kigondolni, hogy mi milyen terméket vigyünk ki innen, mivel vonzzuk ide a látogatókat, betelepülőket.
Ehhez együttgondolkodásra van szükség, amelynek koordinálásához ajánlotta a választók figyelmébe Svédországban töltött évei alatt tanulással szerzett tudását és munkatapasztalatait.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-14 09:46:29
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025-02-13 12:19:07
Közel húsz éve, 2006 óta Dusnok meghatározó eseménye a Rác Fonó, amely az idei évben is kiváló programokkal várja a látogatókat, három napon keresztül. A rendezvénysorozat célja a kezdetektől fogva, hogy a farsangi időszakban a téli estéket közösen töltsék a falubeliek és a településre látogató vendégek, ápolva hagyományainkat, megőrizve kulturális értékeinket.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 18., 08:57
Közlekedésrendészeti hírek az elmúlt hétről Még >>>
2025. 02. 17., 15:25
A szekszárdi rendőrök két férfit is bíróság elé állítottak a hét első napján. Még >>>
2025. 02. 17., 12:25
A helyszínén sok a törmelék, ezért teljes szélességében lezárták az utat. Még >>>
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK