A hétvégén elindult az új bajnoki évad a megye labdarúgásában is, ahol az I.–II. –III. osztályokban és az utánpótlás kategóriáiban hat játékvezetői csoport, mintegy 170 fős kerete fújja majd a sípot, illetve tevékenykedik asszisztensként az őszi szezon során.
A rajt előtt Tóth Istvánnal (képünkön) a kalocsai csoport vezetőjével beszélgettünk a „sporik” bajnoki hangolódásáról, a működésükhöz szükséges „nyári vizsgájuk” teljesítésének követelményeiről, arra kérve, hogy avasson be bennünket a „fekete ruhások” kulisszatitkaiba.
– Július 23-án, szombaton reggel 5 órakor indultunk a megyeszékhelyre, majd 7 órakor már róttuk a köröket a Széktói stadionban. A „kalocsai csoportot” huszonhárom kolléga képviselte – egy igazolt távollévőnk volt Polyák Attila, aki ugyanezen a napon országos NB-s meccset fújt Siófokon. Mindenki sikeresen teljesítette a fizikális felmérés követelményeit, amit egy elméleti felkészítés követett, amelyet a korábbi FIFA-játékvezető Erdős József úr tartott számunkra.
Egy kollégiumba szállásoltak be bennünket a kétnapos edzőtábor során, ahol a délelőtti elméleti képzést egy délutáni teszt-feladatsor kitöltése követte, amely tulajdonképpen a reggeli fizikális állapotfelmérésünk után, úgymond a „vizsga” elméleti része volt. Örömmel közölhetem, hogy a „kalocsai csoportból” mindenkinek sikerült mindkét területen megfelelnie, azaz zöld utat kaptunk a 2016/2017-es versenyévadra a működéshez.
A két nap felkészülése során a sok újdonság és szabályalkalmazás mellett hangsúlyozott szerepet kapott a büntetőterületen belüli szabálytalanságok megítélésének a kérdésköre, és ezzel kapcsolatban pedig a sárga és piros lapok használata, alkalmazásuk metodikája – zárta az edzőtáborral kapcsolatos ismertetőjét Tóth István, a síp mesterei kalocsai csoportjának vezetője.
Végezetül álljon itt a „kalocsai csoport” kerete, akik közreműködnek majd játékvezetőként és asszisztensként a hétvégeken az újabb bajnoki évad során.
Ők a következők: Polyák Attila, Szűcs Gábor, Aradi Csaba, Tamás Roland, Hagymási Attila, Lichtenberger István, Nasz Balázs, Follárdt Zoltán, Borsos Tamás, Jánosi István, Vén Ernő, Szalontai Tibor, Lakatos Róbert, Lakatos Zoltán, Rátkai Ernő, Rátkai Ákos, Markó László, Horváth Attila, ifj. Katona György, Bata Zoltán, Felnagy Tamás, Szőke János, Vén Krisztián és vezetőjük Tóth István.