Augusztus 19-én, délután a Molnár Ferenc Szabadidő- és Sportközpont centerpályáján látta vendégül a Kalocsai Utánpótlás SE frissen alakult együttese a Videoton Baráti Kör Fejér megye U16-os Nyugati csoportjának gárdáját egy előkészületi találkozón, amely egyben felvezető mérkőzése volt az azt követő öregfiúk focigálának.
A fiatalok összecsapásán aztán a Kecskeméti Tibor vezette KUSE gárdája 3–0 arányban győzte le a Fejér megyei gárdáját, ahol góljainkat Nyári Márió, Kolompár József és Zsemberi Herman szerezték. A mérkőzés jól szolgálta mindkét csapat részére a bajnoki rajtra hangolódást, hiszen nagyon élvezetes és sportszerű küzdelmet hozott a találkozó, ahol a nézők igazi örömfocit láthattak.
A „harmadik félidőt” már terített asztalok mellett vívta a két társaság Táncsics László séfnek köszönhetően, ahol a fiatalok megbeszélhették mérkőzésük történéseit, a 90 perc tapasztalatait.