Bács megye amatőr labdarúgó válogatottja a megyeszékhelyen készül a január 22-től rendezendő megyei amatőr válogatottak tornájára, amelyet a Békés megyei Gyulán rendeznek.
A Vanó Sándor szövetségi edző vezette együttesünk a hétvégéken és a köztes szerdai napokon is edzett Kecskeméten. A bő keretnek tagjai a Kalocsa FC szépreményű futballistái is, Kohány Balázs tanítványai. A mieink – Dostyicza Dániel, Knap Tamás, Rideg László, Tóth Levente, Farkas Zalán, Matos Martin – meghívást kaptak a Bács megyei amatőr válogatott bő keretébe, amelynek Vanó Sándor és segítője Csehi Tamás a Harta játékos-edzője tartotta a foglalkozásokat.
A program szerint január 12-én, szerdán újra találkozott a megyeszékhelyen az előző szombaton már együtt gyakorló együttes, amikor 2x30 percet játszottak a „megyeegyes” Kecskeméti LC társulatával. Akik a két félidő során nem léptek pályára a keretből, azok egymás között mérkőzhettek. Vanó edző ekkor már túl egy szombati és az azt követő szerdai tréningen még inkább képet kaphatott játékosai formájáról, erőállapotáról. Mindez segítette a játékoskeret szűkítésében, a csapat végső kijelölésében.
A megyeválogatott eredményességének közelmúltjához szervesen hozzátartozik, hogy a legutóbbi két regionális tornát – Bács, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest megyék csapatai között – Bács-Kiskun megye csapata nyerte és jutott be az országos döntőbe, amelyet idén majd Balatonfüreden rendeznek. A kiírás szerint a végső győztes spanyolországi utat nyer, ahol egy nemzetközi tornán mérettetheti meg magát. A mieink hagyományos regionális versengésében Bács megye áll az élen a fent említett megyék közül, így csak bízhatunk abban, hogy idén sem szakad meg a mieink jó sorozata. Minderre január 22. után már választ is kaphatunk a gyulai torna befejezése után, amikor majd eldől a csoportkör, a továbbjutás.