A ’80-as – ’90-es évek voltak a kalocsai gyermekfoci kiemelkedő évei, amikor az ország különböző pontjain rendezett számtalan torna a Szusza-tanítványok sikereitől volt hangos. Mi több, ezekben az időkben még egy Fradi utánpótlásnak is sikk volt Kalocsára járni.
Az előző részben Pista bácsi egyik történetében – „Szép álmom volt” –, mesélt a kezdetekről és legelső tanítványairól, ezúttal pedig egy olyan tanítványára emlékezik, aki valóban sokra vitte ebben a játékban, amelyet úgy hívnak, hogy labdarúgás.
De ne lőjük le a poént, hogy kiről is van szó, remélhetőleg csak a végén robban majd a bomba! Pista bácsi ezen kis irományát is eljutatta hozzám és ebben így emlékszik vissza:
Láttalak Balázska!
Emlékszem arra az időre, amikor kilenc évesen édesapáddal eljöttél edzésre. Már az első találkozásunkkor lehetett látni, hogy ebből a kis emberkéből akár igazi focista is lehet. És aztán én elkezdtem lerakni az alapokat, sőt rövid idő után már húzhattam a falakat is, persze tudtam, hogy azt már úgy is más fejezi be. Amikor Haris Tamás kinőtte ezt a korosztályt, Te foglaltad el a helyét, tegyük hozzá, sikerrel. Tetted a dolgod a következő években, és én már akkor láttam, hogy bizonyosan beérik majd ez a gyümölcs. Majd tizenévesen a Fővárosba kerültél, abba a csapatba igazoltál, ahol egykoron Mészöly, Farkas Jancsi, Berendi Pali kergették világszínvonalon a labdát. Igaz, ekkor még „csak” Magyarország egyik meghatározó utánpótláscsapatában, a Vasasba verekedted be magad, de már ott voltál a tűz közelében. Kíváncsiságból elmentem édesapáddal megnézni egy mérkőzésedet. Nagyon örültem, amikor láttalak, hogy az egykori kilenc éves kisgyerek már piros-kék mezben bontogatja a szárnyait. Emberek, ez a kissrác valamikor egy kisváros, kiscsapatában kezdett labdába rúgni, és lásd, ma már ott tart, hogy tagja a Vasas korosztályos utánpótlás bajnokcsapatának. Mindig is bíztam benne, hogy töretlen szorgalommal és kitartással vagy felvértezve, ezért már akkor és ott is megjósoltam, hogy láthatunk még a Vasas felnőtt csapatában is.
Balázska szívós, keménykötésű gyerek volt már kiskorában is, de láttam, hogy továbbra is megmaradt benne a szigor, a párharcok férfias megvívásában. A látogatásom meccsén is láttam, hogy kemény fickó is maradt, igaz a mai fociban ez már inkább előny, mint hátrány. Adottságai, macska szívóságú felépítése ideálisnak mondható, de azért már akkor megfogalmazódott bennem, hogy Balázska vigyázz, mert a sárga – netán piros lapok jöhetnek majd, amely sem Neked, sem a csapatodnak nem tesz jót!
Ami a fővárosi látogatásom után külön öröm volt számomra, hogy egy újabb volt játékosom első osztályú csapatban játszik. Becsületes munkával még sokra viheted, nagyon bízom benne, hogy így lesz. Látod, azért is volt érdemes dolgoznom, hogy Pákolicz Dávid és Szauter Pista után Te is a csúcsra jutottál, akit úgy hívnak, hogy Villám Balázs”.
Hogy az idős mester prognózisa mennyire bekövetkezett, annak igazolásaként álljon itt egykori focistája Villám Balázs pazar eredménysora, aki
Kalocsa labdarúgásában egyedüliként a mai napig 485 NB/s meccsén van túl,
miközben Kapitány Sanyink után (az FTC-vel volt bajnokcsapat tagja – A szerk.), a Budapesti Honvéddal ő is Magyar Bajnoknak mondhatja magát.
De nézzük, ennek a páratlan pályafutásnak az állomásait. Villám Balázs 1989. június 2-án született, Kalocsáról való eligazolása után az alábbi csapatokban szerepelt.
2006/2007. Vasas –13 meccs
2007/2008. Vasas – 29 meccs
2008/2009. Vasas – 41 mérkőzés
2009/2010. Vasas 38 mérkőzés
2010/2011. Bajai LSE (NB II.) – 40 mérkőzés
2011/2012. Bajai LSE (NB II.) – 33 mérkőzés
2012/2013. Dunaújváros PASE – 34 mérkőzés
2013/2014. Dunaújváros PASE – 45 mérkőzés
2014/2015. Dunaújváros – 40 mérkőzés
2015/2016. Dunaújváros/Szolnoki MÁV 39 mérkőzés
2016/2017. Budapest Honvéd/ZTE – 35 mérkőzés
2017/2018. Budapest Honvéd/Gyirmót – 38 mérkőzés
2018/ 2019. Gyirmót FC Győr (NB II.) – 35 mérkőzés
2019/2020. Gyirmót FC Győr (NB II.) – 25 mérkőzés
Beláthatatlan károkat okoz az ötven év után hazánkban megjelent száj- és körömfájás vírus, amely nemrégiben Szlovákiában is felütötte a fejét. Tamás Ferenccel, a Hérkány Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével jártuk körbe a legfontosabb kérdéseket a Fókuszban Podcast első adásában.