A „megyekettő” három ezüstje után ezúttal bajnoki aranynak örülhetett a Salamon Miklós edzette Géderlak KSE együttese, igaz „csak” a megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjában.
Sportjegyzetünk fenti címe arra utal, hogy a gárdában hét játékos is negyven év felett jár, ami egyáltalán nem zárja ki azt a tényt, hogy egykoron igazán jó futballisták voltak (és még azok ma is – A szerk.), mert a mondás is úgy tartja: „biciklizni, úszni, futballozni elfelejteni nem lehet”, amit hétről hétre megtapasztalhattak a géderi szurkolók is, csapatuk egy-egy emlékezetes diadala után.
A csapat előéletéről tudni kell, hogy számtalanszor nyerte meg a harmadosztályú bajnokság Kalocsa környéki csoportját, ám feljutni nemigen akartak. Aztán a 2016/2017-es veretlenül megnyert évaduk után szerencsét próbáltak a megyei másodosztály Déli csoportjában, ahol a 2017/18-as bajnoki évben ezüstöt, majd az azt követő két évadban szintén ezüstérmeket szereztek, minekután a 2020/2021-es szezont már nem vállalták a magasabb osztályban.
Aztán itt a tizenhárom csapatos Nyugati csoportot idén is megnyerték, 80 százalékos elismerésre méltó csapatteljesítménnyel.
1. Géderlak KSE 24 19 1 4 105–21 58 p.
A gárda rúgott gólátlaga 4,4 gól volt mérkőzésenként a 0,88-as kapott gólátlagukkal szemben.
A házi góllövőlistán Szávuj Miklós végzett az élen 24 találatával, megelőzve a 17 találatot jegyző Kohány Gábort, és a 12 gólig jutó Wascher Rolandot.
Bajnoki találkozóik több, mint felét kapott gól nélkül hozták le, amelyek közül emlékezetesen nagyarányú volt a Tass (10–0), a Bátya (9–0), és az Apostag (13–1) legyőzése.
Ezzel szemben a géderi tizenegy bizonyára nem szívesen emlékszik vissza a Patajon elszenvedett vereségükre (2–0), a homokmégyi botlásukra (1–0) vagy az utolsó fordulóban már bajnokként megélt uszódi fricskára (3–4) hazai környezetben.
Végül is olyan régen volt már, hogy három csapat is azonos pontszámmal végezzen az élen – Géderlak, Uszód, Dunapataj –, ahol a több győzelem és a gólkülönbség egyaránt rangsorolt a dobogó első, második és harmadik fokán.
A bajnokságot szerző Géderlak csapatának tagjai: Gazsi János, Tóth Dániel, Tóth Norbert, Salamon Miklós, Ruppert Gábor, Jaksütz Róbert, Wascher Roland, Farkas Tamás, Vass Levente, Szávuj Miklós, Baranyi Roland, Boros Milán, Kohány Gábor, Molnár Gábor, Kovács Dominik, Nádasdi Gergely, Balogh István, Katona György, Sebestyén Zsolt, Tóth Árpád, Hegedűs Máté, Rigó László, Hernády Márk, Subi Tamás, Kovács János. Játékos-edző: Salamon Miklós.