Február utolsó hétvégéjén a Bács megyei labdarúgó-bajnokság tizenhárom csapatos Nyugati (Kalocsa környéki) csoportjában is újra pattogott a pettyes, ugyanis mint köztudott, a vírushelyzet miatt őszről elmaradt fordulóját teljesítették a mérkőző felek.
A tavasz első játéknapján tehát az utolsó őszi elmaradt fordulót játszotta a mezőny, igaz a Tass és a Kunszentmiklós ezt a szomszédvári rangadót még novemberben teljesítette.
Ami talán nem is volt annyira meglepetés, hogy az Uszód otthonában szenvedte el első vereségét a 2020/2021-es bajnoki évadban, igaz, ellenfele a Géderlak listavezető társulata volt. Ami viszont valóban meglepő volt, hogy a szakmári tizenegy hazai pályán hajtott fejet a Benedek nyalka regimentje előtt.
A párosítások és az eredmények a következők:
Tass KSE – Miklós GYFE 1–11 (0–5) g.: Damásdi, illetve Oláh 2,Kasza Á., Kasza J., Balla, Bagó, Kovács T., Kovács Z., Megyesi, Szenes, Sebestyén.
Dunapataji KSE – Fajszi SE 7–1 (2–1) g.: Németh 2, Takács, Szabó, Hangya, Botykai L., Tardi, illetve Anisity.
Homokmégy KSE – Apostag 9–1 (4–0) g.: Sereg 5, Frei 2, Makó, Monori, illetve Czinkon.
Uszód KSE – Géderlaki KSE 0–1 (0–0) g.: Tóth.
Szakmár KSE – Dunaszentbenedeki KSE 2–3 (1–0) g.: Gillich, Dobler B., illetve Felnagy, Ábrahám, Kovács.
Dunavecsei SE – Bátyai SE 3–2 (1–1) g.: Malek 2, Mincan, illetve Tamasin, Magyar.
A bajnokság élcsoportja
1. Géderlaki KSE 12 11 – 1 46–8 33
2. Uszód KSE 12 9 2 1 55–13 29
3. Dunapataji KSE 12 9 2 1 41–13 29
4. Miklósi GYFE 12 9 1 2 48–11 28