Alig egy éve még a Bács megyei labdarúgó-bajnokság másodosztályának Déli csoportja éllovasa volt a Salamon Miklós edzette géderi tizenegy, ám a nyár végétől ezüstérmes helyről hagyták ott csoportjukat, hogy önkéntes száműzetésképpen visszatérjenek a „megyehárom” Nyugati csoportjába.
Pedig, aki egy kicsit is járatos a Kalocsa környéki fociberkekben az tudja, hogy mekkora diadalt ültek a 2016/2017-es harmadosztályú bajnoki címük megnyerése után, amikor veretlenül végeztek a Nyugati csoport élén tizenöt pontos előnnyel. A 123–12-es gólkülönbségükről már nem is beszélve, amelyet 22 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség – mutatókkal értek el, miközben Kovács Jani 45 góljával lett gólkirály a csoportban.
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
A folytatásban a megyei II. osztály Déli csoportjában rögtön az első évben ezüstérmes helyen zártak, majd a 2018/2019-es bajnoki évadban is a dobogó második fokára állhattak. Ezt követte a tavalyi (2019/2020-as) bajnoki évad újabb ezüstérme a bajnok Baja mögött, ám a nyár végére a vezetők és a csapat együttesen visszalépésről döntöttek, így az őszi szezont már ismét a „megyehárom” Nyugati csoportjába kezdték.
Az augusztusi rajton 3–0-ra nyerték a csoport derbijét az örök rivális Homokmégy ellen, igaz az első találatra egészen a 73. percig kellett várni, amikor az őszi házi gólkirály jelöltjük Szávuj Miki nyitotta meg a gólok sorát. Ezt követte az őszi szezon egyetlen veresége Dunapatajon (2–0), amelyet zsinórban kilenc géderi diadal követett, amelyek közül ötöt is kapott gól nélkül zártak a Salamon tanítványok. Az őszi szezon ütközetei közül csak az Uszód elleni rangadó került halasztásra a járvány miatt, ám így is a csoport élén végeztek.
1. Géderlaki KSE 11 10 – 1 45–8 30 p
A fenti eredménysor kiemelkedően magas, 90 százalékos csapatteljesítményt takar, amellyel vezetik a Nyugati csoport tizenhárom csapatos tabelláját.
A legjobb gólvadászaik őszi rangsora: 1. Szávuj Miklós 8, 2. Tóth Árpád 7, 3. Jaksütz Róbert 5 és Kohány Gábor 5 góllal.
Az ősz során géderi színekben pályára léptek: Baranyi Roland, Boros Milán, Molnár Gábor, Salamon Miklós, Vass Levente, Wascher Roland,Gazsi János, Ruppert Gábor, Jaksütz Róbert, Farkas Tamás, Nádasdi Gergely, Szávuj Miklós, Katona György, Tóth Árpád, Tóth Norbert, Balogh István, Tóth Dániel, Hegedűs Máté, Kohány Gábor, Sebestyén Zsolt, Rigó László, Kovács Dominik.
Edző: Salamon Miklós.
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.