2025. 02. 18. kedd
Bernadett
: 402 Ft   : 384 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Mentőautó vitte el a bátyaiak kapusát

Tamás Ferenc  |  2024. 05. 03., 09:45

Az április 27-i szombat emlékezetes marad Jelencsity Tomi sérülése miatt a játékostársak és a szurkolók számára egyaránt. A tabella második helyén álló hazaiak, mindenki számára esélyesek voltak ugyan, ám a mindössze egy vereséggel álló Dunapataj legénységéről is köztudott, hogy kiváló erőkből állnak. A vármegyei harmadosztály XXI. fordulójában a Nyugati csoport rangadóját vívták a „bátyai marakodó” gondosan előkészített pályáján.

Verőfényes napsütés, igazi labdarúgó idő fogadta a pályára lépő csapatokat a szép számú nézősereg bíztatásától kísérve, amikor a kalocsai körzet három fajsúlyos „sporival” az élen kijöttek az együttesek kezdéshez a pályára.

az első húsz perc eseménytelen mezőnyjátékot hozott a két tizenhatos között, ekkor a kapuk alig forogtak veszélyben. Igaz, a hazaiaknál Magyar Márk és Gubányi edző próbált meg fazont szabni a Bátya játékának, míg a másik oldalon a kapuból irányító Pergel Miki és Takács Gyuri voltak a vendégek karmesterei.
A találkozó ezen szakaszában is már egy-két kemény belemenés borzolta a szurkolók és a pályán lévők idegeit, ennek ellenére úgy tűnt, mintha a csapatok tartottak volna egymástól. Amolyan állóháború alakult ki a játéktéren, ahol egy fél sem akart, míg a másik talán nem is tudott kezdeményezni. Aztán a félóra után a vendég patajiak kezdtek dominálni.

A második játékrészben aztán a tudatosabban felépített focit játszó vendégek akarata kezdett érvényesülni, amit pataji szögletek és ziccerek is jegyeztek. Egyre gyakrabban a hazaiak térfelén folyt a játék, miközben a szurkolónak olyan érzése volt, hogy aki itt gólt talál, az nyeri is a meccset.

Képgaléria megtekintése (17 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


A hazaiaknál Magyar Márk labdás megugrásai, Varga Ákos betörési kísérletei és az edző, Gubányi Feri építkező passzai hoztak színt a Bátya játékába, legalábbis addig, amíg Magyar kezdett fáradni, Vargát becsülettel „faragták” a pataji védők, Gubányi pedig nem ütközött a vendégek kapusával, Pergel Mikivel, aki teátrálisan kiiktatta a játékból.

Közben a hazaiak nagyszerű cerbusa, Jelencsity Tomi is két alkalommal góltól mentette meg csapatát, amikor önfeláldozóan belevetődött egy-két közelről leadott pataji bombába.

Aztán percekre rá, megtörtént a baj

A 69. perc környékén a kapujából kifutó hazai hálóőr összeütközött a félidőben beállt, egykori kalocsai ifistával, Torják Erikkel a tizenhatos vonalán belül. Tulajdonképpen a levegőben ütköztek egymással, de már akkor érezni lehetett, hogy nagy a baj… Polyák „spori” aztán a partjelzője határozott reakciójára a tizenegyes pontra mutatott, mivel a partjelzője közben elindult az alapvonalra – ő szabálytalannak látta a kapus megmozdulását. Közben a földön jajgató kapus fájdalmaiban elkezdte ostorozni a mérkőzés játékvezetőjét, aki a piros lapot is felmutatta a feléje irányuló verbális erőszakért. Nos, ez volt az olaj a tűzre a nézőtéren, hogy ebben a vészjósló szituációban nem csupán büntetőt kaptak, de meg is fogyatkoztak. Az „ezerarcú cézár” pedig azt kifogásolta, hogy percekkel korábban a vendégek kapusa ezt tette Gubányival, aki sérülése miatt kénytelen volt elhagyni a játékteret. Ám akkor a piros elmaradt.

A sors fintoraként aztán a büntetőhöz az a Torják állt, aki ütközött a levegőben a kapussal, miközben a kapuba beálló mezőnyjátékos, Kasi Robi bravúros vetődéssel hárította Torják büntetőjét és ezzel maradt az eldöntetlen állás. Már lassan mindenki a „spori” hármas sípszavát várta, amikor Allgeier Péter amolyan „akrobatikusan brazilos” gólt ollózott a kapunak háttal állva a léc alá. Ugyan ezt a vendégek bombasztikus kapufája előzte meg, amikor a lövésünk a felső lécen csattant, ám azután a kapu előtti kavarodásban a kipattanót Allgeier beollózta a bátyai hálóba. Ezzel eldőlt a derbi, a vendégek akárcsak ősszel Dunapatajon a bátyai legénységet ismételten legyőzték, ám a hazai kapus súlyos sérülése mély nyomokat hagyott a játékosok és a szurkolók lelkületében ezután a sajnálatos baleset után.

Képgaléria megtekintése (17 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Bátyai SE – Dunapataji KSE 0-1 (0-0)
250 néző, vezette: Polyák Attila
Bátya: Jelencsity T. – Gyutai G., Balogh A., Busa D., Boros M. – Anisity T. (Fekete G.), Gubányi F. (Soós P.), Szabó I. (Kasi R.) – Magyar M. – Varga Á., Fekete M. (Markó G.)
Játékos-edző: Gubányi Ferenc-
Dunapataj: Pergel M. – Szalai L., Takács Gy, Sztakó Zs., Kutus E. – Tardi L., Bajusz R., Nagyapáti J. (Torják E.) – Botykai L. (Malomsoki G.), Knódel Z. (Molnár A.), Allgeier P. (Böde G.)
Edző: Bálint Milán
Gólszerző: Allgeier Péter (0-1) a 105. percben (mivel a sérülés miatt a 69. perctől állt a játék, a mentőautó érkezését várva.)
Kiállítva: Jelencsity Tamás a 70. percben

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025-02-14 09:46:29
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025-02-13 12:19:07
Közel húsz éve, 2006 óta Dusnok meghatározó eseménye a Rác Fonó, amely az idei évben is kiváló programokkal várja a látogatókat, három napon keresztül. A rendezvénysorozat célja a kezdetektől fogva, hogy a farsangi időszakban a téli estéket közösen töltsék a falubeliek és a településre látogató vendégek, ápolva hagyományainkat, megőrizve kulturális értékeinket.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 18., 08:57
Közlekedésrendészeti hírek az elmúlt hétről Még >>>
2025. 02. 17., 15:25
A szekszárdi rendőrök két férfit is bíróság elé állítottak a hét első napján. Még >>>
2025. 02. 17., 12:25
A helyszínén sok a törmelék, ezért teljes szélességében lezárták az utat. Még >>>
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK