Január 15-én, szombaton délelőtt immár az ősz visszavágóját játszhatta a Méhecskék SE U20-as futsalcsapata a Bács megyei bajnokságban, ahol a Faragó László edzette kalocsai fiatalok a hetedik találkozójukon is győzelem nélkül maradtak.
Ellenfelük ezúttal az a Bácsalmás volt, amely az őszi találkozójukon 15-2 (!)-re knockoutolta őket, és jelenleg is az előkelő második helyen áll a tabellán. Ha csak a számszerű eredményt nézzük, akkor mindenképpen van előrelépés a „Méhek” játékában, hiszen ezúttal „csak” 9-3-ra kaptak ki. De hogyan? Három gólt is sarokrúgás után rossz helyezkedésükből szedtek össze, miközben kihagytak számtalan ziccert, sőt, két büntetőt is. Az igaz, hogy a rutintalan mieink soraiban többen a nyár végén még kézilabdáztak, sőt, olyanok is voltak, akik alig pár hónapja még bajnoki meccsen sem léptek pályára. Igazolja mindezt az eddigi eredménysoruk is:
8. Méhecskék SE 7 0 1 6 20-65 1 p.
Ezzel a Faragó tanítványok a csoport utolsó helyén szerénykednek, és egyedüli csapatként nem érezhették a győzelem semmihez nem fogható mámorát a mezőnyből.
Méhecskék SE – Bácsalmás PVSE 3-9 (1-3)
Városi Sportcsarnok, vezette: Horváth Zoltán, Juhász Tamás
Kalocsa: Ignácz P. – Práger Á., Hunyai Sz., Gyuris P., Bánfalvi D.
Csere: Koprivanecz A., Gráfik M.
Edző: Faragó László
Gólszerző: Nincsevics Martin (0-1) a 6., Bánfalvi Dávid (1-1) a 7., Léwang Hunor (1-2) a 12., Nincsevics Martin (1-3) a 18., Léwang Hunor (1-4) a 26., Práger Ádám (2-4) a 26., Bencze Patrik (2-5) a 27, Léwang Hunor (2-6) a 31., Nincsevics Martin (2-7) a 37., Cselik Döme (2-8) a 38., Bánfalvi Dávid (3-8) a 39., Nincsevics Martin (3-9) a 40. percben.