Már bajnokként ünnepelhetett volna a Méhecskék SE Kalocsa U19-es korosztályos csapata a megyei bajnokság Közép csoportjában, minekutána az utolsó előtti fordulóban május 27-én legyőzték a sereghajtó Izsák gárdáját, de mintha az illetékesek elfelejtették volna a szövetségtől az érmeket lekérni, hogy hazai közönség előtt ünnepeljen az együttes.
Így, június 5-re tolódott a bajnokavató, amelyet minden bizonnyal a legendás soltvadkerti cukrászda személyzete fogad majd kitörő örömmel.
A remélhetőleg nem sértő, inkább csak fricskázó fenti címet azért merte a szerző sportjegyzete címének adni, mert csapatunk a velük való két találkozás során húsz(!) góllal terhelte meg az izsákiak hálóját. A velük való május 27-i találkozó után a Gyuricza János edzette csapatunk páratlan eredménysort produkált, hiszen tizenhét lejátszott meccs után a mieink 17 győzelemmel állnak.
1. Méhecskék SE 17 17 0 0 93–16 51 p.
A csoport góllövőlistáját is kalocsai muskétás, Markó Renátó vezeti 30 remekbe szabott góljával, a szintén kalocsai Varga Alex előtt, aki 18 találatával jelenleg második.
Az őszi 13–2-es izsáki győzelmük után ezúttal „csak” hétszer csíptek a „Méhek”, igaz már a bajnoki cím tudatában futottak ki a pályára. a csapat gólkülönbsége is pazar – 93–16 –, amely jól jelzi, hogy vérbeli támadófocit játszott az együttes.
Méhecskék SE – Izsáki SE 7–2 (3–1)
50 néző, vezette: Lakatos Róbert
Méhecskék SE: Sebők F. – Varga L. (Okvátovity D.), Török M. (Tóth P.), Szőgyi K., Mikes A. (Filus L.) –Fekete J. (Balogh T.), Romsics P., Jakab J. (Virizlai J.) – Varga A. (Virág M.), Markó R.
Edző: Gyuricza János.