Első alkalommal február 15-én, pénteken, a hagyományteremtés szándékával rendezett jótékonysági bált a Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Ipari Iskola Alapítványa. A Kék Duna Vendéglőben megrendezett esemény sztárvendége Hevesi Tamás énekes volt, de az X Faktorból ismert dózsás diáklány, Benedek Viktória és DJ Simi is odatette magát, hogy hajnalig szórakoztassa az éttermet megtöltő, 180 főből álló közönséget. A szervezők meglepetés műsorszámmal is készültek. A kalocsai Tóth Márk, a Kertvárosi Általános Iskola második osztályos tanulója, a megyei mesemondó verseny győztese mesterien, igazi népies akcentussal előadott meséje egykettőre vidámságra hangolta a közönséget.
Fekete Antalt, az intézmény tagintézmény-vezetőjét már a bál első perceiben megkérdeztük, végül is mennyien váltottak jegyet, mi várható az esten?
Amint azt később az 1996-tól működő Ipari iskola Alapítvány elnöke a közönséggel is megosztotta, az esemény teljes bevételét az iskola közösségi céljaira fordítják. Év közben a Diákönkormányzatnak is lehetősége lesz, hogy egy-egy kiadása finanszírozását az alapítvány kuratóriumától kérje.
A Valentin-napi bál sem helyszínében, sem programjában nem a hagyományos értelemben vett szülők-nevelők báljára hasonlított. Kitűnő alkalom volt arra, hogy a szakképzés iránt elkötelezettek, tanárok, egykori tanítványok, baráti társaságok úgy segítsék az Ipari Iskola Alapítványt, hogy együtt vannak, jól érzik magukat. Fehér asztal mellett is találkoznak, kötetlen hangulat, nagyszerű zene és műsor erősíti a kollegális kapcsolatokat, barátságokat.
Benedek Viktória, az iskola diákja produkciója ezúttal is kivívta a közönség elismerését, majd az igazi nagy ágyú, Heves Tamás következett. A művész elárulta: baráti kapcsolatot ápol Fekete Antallal, ez is motiválta, hogy Kalocsán egy jótékonysági bálon lépjen fel.
Az előadás alatt Hevesi Tamás számos életrajzi adatot is megosztott a közönséggel. Például, hogy utazgatásai során végig gitározta és énekelte a fél világot, jórészt utcai zenélésből élt, mígnem Ausztráliában kötött ki, ahol zenei pályáját tovább építette. Hevesi Tamás műsorában természetesen emblematikus számai is felcsendültek, a „Jeremi-t” és az „Ezt egy életen át kell játszani” című dalt a közönség a művésszel együtt énekelte.
DJ Simi jól összeválogatott retro slágerei csak a tombolasorsolás szakította meg, hogy aztán a hagyományteremtés szándékával első alkalommal rendezett bál kemény magja hajnalban búcsúzzon egymástól és a helyszíntől, a Kék Duna Vendéglőtől.