2025. 04. 18. péntek
Andrea, Ilma
: 408 Ft   : 358 Ft Benzin: 585 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Jézus Szíve Búcsú volt vasárnap Kalocsán – Százötvenhárom éve hagyomány

Illés György Cinó  |  2015. 06. 16., 10:45

Pénteken Kaló Krisztián eperföldi plébános, szombaton Fülöp Ernő kanonok, címzetes apát, vasárnap Geszler Péter érseki szertartó, dr. Mászáros István prépost, a búcsúnak helyszínét adó Szent István Király (egykori Jezsuita) templom igazgatója, végül az ünnepi főmisén dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek misézett.

A péntek este hatkor kezdődött szentmise után, valamint szombaton háromnegyed hatkor litániát, szombaton délután háromtól szentségimádási órákat is tartottak.

A templomot befogadó tömböt megkerülő ünnepi körmenetre a vasárnap kilenc órai, népénekes szentmisét követően került sor. Ennek ideje alatt foglalta el helyét az orgonánál, illetve a szentélyben található padsorokban Leányfalusi Vilmos főszékesegyházi karnagy, orgonaművész, valamint a Zsebics Ilona vezette Főszékesegyházi Énekkar, akik a tíz órakor kezdődő érseki misén zenei szolgálatot adtak.
Bábel Balázs érseknek a szentmisén elmondott szentbeszéde itt meghallgatható.

Az ünnepi alkalmakra – régi hagyomány szerint – sokan most is népviseletben érkeztek Kalocsáról és a környező falvakból is, utóbbiak elhozva szűkebb pátriájuk lobogóját is.

– Minden ájtatossági formának van története, és állandó változásra van szüksége. Ennek egyszerű oka az, hogy bár az Isten örök, és szeretete változatlanul örökké tart, a történelem alakul, és benne az emberek változnak. A Jézus Szíve-tiszteletnek is fejlődnie, alakulnia kell, hogy megfeleljen a mai emberek hiteles igényeinek. Kalocsán is bizonnyal változtak a 153 év alatt a főbúcsú egyes elemei, de lényegében mindig ugyanaz maradt: ma is él a hívek lelkében, őrzik felbecsülhetetlen hagyományaik részeként, nem merült a feledés homályába – nyilatkozta portálunknak az ünnep kapcsán Mészáros István templomigazgató.


Forrás: Viczay Lajos

– Itt mondok köszönetet azoknak, akik Kalocsa és a szállások főbúcsúját még ma is tartják: keresztaljában lobogókkal viseletben vonulnak, vagy ha nem is népviseletbe öltözve, de itt vannak. Adja Isten, aki megtartott bennünket hitünkben, lelki hagyományainkkal, ennek a rajongásig szeretett népnek felbecsülhetetlen értékeivel, közöttük a Jézus Szíve búcsúval együtt, hogy ne csak múltja és jelene, hanem jövője is legyen mindennek! – zárta gondolatait a templomigazgató.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 18., 13:13
Április 18-án hirtelen jégeső csapott le Kalocsára, jelentős károkat hagyva maga után. Még >>>
2025. 04. 18., 11:06
A bajai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy olyan baleset kapcsán, amely április 5-én történt a város belterületén. Egy kisgyermek megsérült, miután egy kerékpáros elütötte – az elkövetőt azóta sem sikerült azonosítani. Még >>>
2025. 04. 18., 10:28
Április 17. és május 31. között új szabadtéri fotókiállítás tekinthető meg Kalocsán, a Sétáló utcában. Még >>>
2025. 04. 17., 14:43
Az Országos Meteorológiai Szolgálat 1-es fokozatú, sárga figyelmeztetést adott ki Bács-Kiskun vármegyére április 17-re a záporok és zivatarok miatt. A zivatarokat villámlás, szélerősödés, sőt, akár jégeső is kísérheti. Még >>>
2025. 04. 17., 12:31
Április 17–26. között újra feltűnik az éjszakai égbolton a Lyridák meteorraj. Még >>>
2025. 04. 17., 10:42
Egy egyszerű igazoltatás során jutottak olyan információkhoz a jánoshalmi rendőrök, melyek egy helyi nő kábítószer-kereskedelmére utaltak. Az ügy végül kommandós bevetéssel zárult. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK