2025. 02. 16.
Julianna, Lilla
: 401 Ft   : 383 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Falunapra készülnek – Két évtizede zene, művészet, szórakozás Ordason

2017. 08. 25., 16:05

Pénteken, szombaton, sőt, vasárnapi is ünnepli a falu napján Ordas apraja-nagyja. Sőt, ha végigolvassa alább az esemény kínálatát, akár ordasi, akár sem, minden bizonnyal ott akar majd lenni a művésztelep kiállításának a megnyitóján, a Bajai Fiatalok Színházának műsorán, vagy éppen az X-faktor győztes Kocsis Tibor koncertjén.

Merthogy a teljesség igénye nélkül ezek közül mind-mind válogathatunk az elkövetkező hetvenkét órában a Duna menti virágos ékszerdobozba látogatva. Az idén második ikszes jubileumát ünneplő falunapi rendezvény huszadszor szórakoztatja a legapróbbaktól a legidősebbekig a falubelieket. A kerek évfordulós kínálatért nem is kell szégyenkeznie a szervezőknek! Szabó Zsolt polgármester büszkén szemlézte, mi minden történik majd náluk péntektől vasárnap délutánig.

Szabó Zsolt polgármester a tavalyi falunapon
Forrás: KALOhírek archív

– Péntek délután három órakor kezdődik a gyermekeknek szervezett aszfalt-rajzverseny, ötkor pedig gumispályán focitorna. Ezzel egy időben a színpadon a Szegedi Mini Színház hozza „Heréka” című gyermekelőadását, majd a nagyobbakra gondolva a rendezvénysátrunkban este kilenckor retro diszkó kezdődik – csapott a közepébe a polgármester.

– Másnap, szombat reggel hatkor a volt dunai hajóállomásnál horgászverseny lesz, kilenc órától pedig nyílik a tradicionális kézműves kirakodóvásárunk a Községháza utcájában, a Kossuth utcában, amelyet tíz órakor ünnepélyes megnyitó követ gitármuzsikával és énekszóval, fél 12-kor pedig a tizennegyedik ordasi alkotótábor terméséből összeállított kiállítás nyílik a Faluházban. A színpadi programok délután háromtól indulnak a géderlaki néptánccsoport műsorával, majd musical- és operettelőadást hoz a Bajai Fiatalok Színháza. Őket követi a „Csillag születik” műsor győztese, Tabáni István fellépése. Után a paksi Tűzvirág Táncegyüttes prezentál egy minden bizonnyal igen színvonalas műsort számunkra – sorolja a kínálatot Szabó Zsolt, áttérve az esti zenés eseményekre.

– Este a bonyhádi ABS együttes készül egy retro rock-koncerttel, amelyet az X-faktor győztesének, Kocsis Tibornak a fellépése követ, majd este kilenctől falunapi bál kezdődik a rendezvénysátrunkban. A zárónap, vasárnap délelőttjén kilenckor ökumenikus istentiszteletet, délután háromtól pedig a sportpályán ingyenes családi programot tartunk ugrálóvárral, népi fajátékokkal, lovaskocsizással, és kürtőskaláccsal – zárta mondandóját a polgármester, megerősítve, hogy minden ordasi és messzebbről érkező érdeklődőt szeretettel várnak rendezvényükre!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 14., 09:46
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025. 02. 13., 12:19
Közel húsz éve, 2006 óta Dusnok meghatározó eseménye a Rác Fonó, amely az idei évben is kiváló programokkal várja a látogatókat, három napon keresztül. A rendezvénysorozat célja a kezdetektől fogva, hogy a farsangi időszakban a téli estéket közösen töltsék a falubeliek és a településre látogató vendégek, ápolva hagyományainkat, megőrizve kulturális értékeinket.
2025-02-12 16:39:11
A polgármester a helyhatósági választásokon jelölőszervezetként fellépő Békés Kalocsáért Egyesületet a rasszizmussal kapcsolta össze, azáltal, hogy Jobbikkal szövetségben álltak föl a választásokra. Ezt a szervezet elnöke határozottan visszautasította, egyben – burkoltan – új napirendi pontot javasolt a pénteki testületi ülésre.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 15., 11:49
Ahogy közeledik a tavasz, úgy válik egyre aktuálisabbá a kerti munkák megkezdése. A megfelelő előkészületekkel bőséges és egészséges termésre számíthatunk. Még >>>
2025. 02. 14., 14:28
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki. Még >>>
2025. 02. 14., 12:48
A bajai rendőrök rövid időn belül gyanúsítottként hallgatták ki azt a 26 éves férfit, aki különböző internetes platformokon álprofilokról zaklatta volt élettársát és annak családját. Még >>>
2025. 02. 14., 09:34
A bajai nyomozók a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Osztályának segítségével elfogtak egy férfit, aki rendszeresen árult új pszichoaktív anyagot. Még >>>
2025. 02. 13., 14:00
A szekszárdi rendőrök őrizetbe vették azt a 25 éves sofőrt, aki elmúlt időszakban számos alkalommal hágta át a közlekedési szabályokat. Még >>>
2025. 02. 13., 11:00
Idén február 9. és 16. között tartják a házasság hetét Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK