A december 1-i, szombati munkanap számos érdekes, tartalmas programot kínált azoknak a hetedikes és nyolcadikos általános iskolás tanulóknak, akik szüleikkel együtt ellátogattak hozzánk a nyílt napra.
Elsőként Perity Lajos intézményvezető köszöntötte a vendégeket és röviden vázolta az iskola célkitűzéseit, eredményeit, valamint a bejutás követelményeit. Ezt követően Mészáros-Hegedűs Anna és Ruzsinkó Zsolt 12. B osztályos tanulók mutatták be a diákélet legfontosabb pillanatait néhány fotó segítségével. Színjátszóink ebben az évben a Fame (Hírnév) című musical színpadra állításával foglalkoznak. Ebből a darabból is láthatott egy részletet a közönség. A produkció nagyon ígéretes, alig várjuk a főbemutatót.
Forrás: Kalocsai Szent István Gimnázium
A délelőtt további programja bemutató órák megtekintéséből állt. Négy helyszínen négy különböző szakterület képviseltette magát. Do you speak english? Sprichst du Deutsch? Ты говоришь по-русски?” címet adtuk a nyelvi képzés bemutatását szolgáló „órának”. Itt a gimnáziumban folyó nyelvtanulásról Póli Matilda és Dobler Kitti tájékoztatta az általános iskolásokat.
Horváth Bence és Mészáros-Hegedűs Anna a németországi Ritter Sport gyárban tett látogatásról tartott „ízletes” élménybeszámolót. „Finnországban jártunk” címmel Szász Boglárka és Busa Barbara számolt be arról, milyen nagy dolog, ha az ember beszél nyelveket egy külföldi nyelvi táborban. Arról pedig, hogy miért és hogyan tanulnak oroszul a gimnazisták, Horváth Bence, Ruzsinkó Zsolt, Szettele Maja és Jagicza Marcell állított össze egy kiselőadást. Látványos fizikai, kémiai és biológiai kísérletekkel készültek a természettudmányos munkaközösség tanárai, akik az érdeklődő kisiskolások aktív közreműködésére is számítottak.
Horváthné Kokovai Judit és legügyesebb tanítványai segítségével mindenki belekóstolhatott a „Kódolás órájába”. Akiket pedig a humán tárgyak érdekeltek jobban, aktívan bekapcsolódhattak a játékos tanulás „Homo ludens” elnevezésű foglalkozásába, ahol Bedő Lénárd, Horváth Csaba és Torgyik Tamás a 10. osztályos diákok közreműködésével bemutatták, mitől lehetnek érdekesebbek a magyar, a történelem és a dráma tanórák.
Forrás: Kalocsai Szent István Gimnázium
A nyílt napi program utolsó felvonása a díszterem falai közé vezérelte az összesen 178 diákot és több mint száz felnőttet: a szakirányok szerinti általános tájékoztató inkább jó hangulatú közös eszmecserévé alakult át. Mivel a nyílt nap része volt az EFOP 3.1.5- 16-2016-00001 azonosítószámú „A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása” című projektnek, alkalmunk nyílt egy szerény büfével is megvendégelni a diákokat és szülőket.
Kalocsai Szent István Gimnázium tanárai és diákjai remélik, hogy a megjelent hetedikesek és nyolcadikosok megerősítést kaptak a nyílt napon arra, hogy a jövőben nálunk folytassák tanulmányaikat.
Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!