A Kalocsai Szent István Gimnázium három tanulója Hajduné Dienes Szilvia tanárnő kíséretében részt vett a Szent-Györgyi program keretein belül a Nobel-díjasok és tehetséges diákok szegedi találkozóján. A rendezvényre főként tizedik osztályos, reál beállítottságú diákokat hívtak meg, akik érdeklődést mutatnak a kémia és biológia tantárgyak, illetve az orvostudományok iránt.
Lehetőségünk nyílt arra, hogy találkozzunk a témában jártas szakemberekkel, valamint fiatal kutatókkal is.
Első programjaink között szerepelt egy kötetlen, interaktív „kerekasztal” beszélgetés egy, az ALS betegséget kutató egyetemista vezetésével.
Másnap csoportokba rendeződtünk és átsétáltunk a Termosz Laborba, ahol baktérium transzformációs kísérletet hajtottunk végre. Később egy újabb előadáson vehettünk részt, amely előzetes ismereteket nyújtott a következő programhoz.
A Szegedi Tudományegyetemen megismertették velünk a Szent-Györgyi program célkitűzéseit, terveit. Emellett Buzsáki György, elismert agykutató, a New York Egyetem Idegtudományi Intézetének professzora tartott előadást „ A kognitív tevékenység motoritikus eredete” címmel. A professzor úr közvetlen stílusban, a diákok számára is érthető módon nyújtott betekintést az emlékezetünk működésébe.
A rendezvény gálaestjén a Tiszavirág néptánccsoport szórakoztatott bennünket, majd végül tanúi lehettünk a 2018 évi Talentum-díj átadásának.
A tartalmas, élményekkel teli rendezvény célja részben az, hogy a diákok számára sokkal testközelebbivé tegye a természettudományokat és kutatókat, ezzel is inspirálva bennünket.
Szeretnénk megköszönni a Szegedi Tudós Akadémiának ezt az óriási lehetőséget és az élményeket, melyekkel a rendezvény során gazdagodtunk.
Pirisi Gréta, Matos Sára Anna, Jakab Benjámin Szilveszter
Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!