Az idei nyáron július 10-én indult el a Kalocsai Szent István Gimnázium 28 diákja és két kísérő tanára a már hagyományos táborozásra, ezúttal egy eddig számukra felfedezetlen tájra: a Körösök vidékére.
A tábort a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel együttműködve szerveztük és valósítottuk meg, s a korábbi utaktól eltérően most nem csupán vízitúrát vagy kerékpározást szerveztünk, hanem bringás és evezős vándortábort.
Odafelé Kalocsáról menetrendszerinti buszjáratokkal utaztunk első szálláshelyünkre, Békés-Dánfokra, ahonnan az első két napon biciklitúrákra indultunk: először egy 40 km-es utat tettünk Békéscsabára, „bemelegítésként”, másnap pedig Gyulát érintve 60 km-t tekertünk.
A következő nap reggelén vízre szálltunk, és 28 km-t tettünk meg a félhalmi szúnyogtanyához, ahol még ivóvíz sem volt, majd a 4. napon a vadregényes környezetből kiszabadulva egy félnapos evezés után megérkeztünk Gyomaendrődre, ahol sátrainkban átvészeltük táborunk legnagyobb viharát. Az eső csillapodása után a gyomaendrődi termálfürdőben pihentük ki a fáradalmakat.
Másnap hosszú, megerőltető távon eveztük végig. A lapátolás során mindenki a hidakat várta, ugyanis itt egy kis összekapaszkodásos pihenő következett. A napunk végén Szarvason kötöttünk ki, ahol kiszállás közben megtörtént az első és egyetlen borulás, szerencsére sekély vízben, a part mentén. Itt végre komfortos körülmények, csodálatos idő és finom ételek vártak minket.
Az utolsó túranapon újra kerékpárra ültünk, és meglátogattuk Szarvas nevezetességeit, valamint a monumentális békésszentandrási Horthy István Duzzasztóművet. Pihenéssel töltöttük az utolsó délutánt, az estét pedig tábortűz mellett az újoncok avatásával zártuk.
Egy újabb felejthetetlen hetet tölthettünk el csodálatos magyar tájakon, és ezt köszönjük támogatóinknak: a Kalocsai Szent István Gimnázium Tanulóifjúságáért Alapítványnak és Kalocsa Város Önkormányzatának. Természetesen köszönjük az élményt a már rutinos szervező és kísérő tanárainknak: Szűcs Zoltánnak és Thuránszky Rudolfnak.
Nagy Kata (11.A)