2025. 02. 14. péntek
Bálint, Valentin
: 401 Ft   : 385 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Záróbankettet tartottak a KSE röplabdázói – Eredményes bajnoki évet zárt az NB II-es felnőtt csapatunk

Tamás Ferenc  |  2018. 06. 18., 07:41

Június 9-én, szombaton este a Gyermekotthon Sportközpontjában tartotta évzáró vacsoraestjét a Kalocsai SE együttese, ahol családi körben ünnepelték egymást és éves eredményeiket.

A megjelenteket Szigeti Anna az előző nyáron kinevezett vezetőedző köszöntötte, aki igazán büszke lehet első évadára.

A felnőtt gárdával az NB II. Közép csoportjának negyedik helyén végzett,

míg az U19-es együttes országos megmérettetésében a hazai mezőny első húsz klubja között fejezte be a küzdelmeket.

Aztán Répási Zoltán a szakosztály egyik segítője emelkedett szólásra, és szinte kronológiai sorrendben elevenítette fel a bajnokság történéseit – közös örömeiket és a nem várt vereségeket –, emlékeztetve a lányokat az együtt megélt nagy csaták részleteire.

Befejezésként

köszönetet mondott a játékosoknak, szülőknek, az edzőknek, a szurkolóknak és a szakosztályt támogatóknak.

A KSE röplabdázói végül is öt korcsoportban mintegy hetven játékossal szerepeltek, akik közel száz mérkőzésen léptek pályára a bajnokságok során.

A Kalocsai SE felnőtt és junior csapatában az alábbi játékosok szerepeltek:
Szele Anikó, Dabis Ágnes, Szigeti Anna, Greksa Zsófia, Kovács Patrícia, Fehérvári Anna, Fekete Lívia, Fekete Gréta, Pálinkás Viktória, Horváth Enikő, Svecz Orsolya, Dely-Pálinkás Anikó, Fegyvári Fanni, Pajsán Kitti, Izsák Bernadett, Király Kíra, Bukor Bianka, Vida Janka, Argat Szintia, Böjtös Szonja, Erős Dóra, Büksi Mariann, Rideg Panna.
Edző: Szigeti Anna.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-10 15:41:10
Elszállítják a Kalocsán, közterületen álló, elhagyott járműveket A magukra hagyott járművek elszállításának költségeit a tulajdonosaikra terhelik, a tárolásért pedig napidíjat kell fizetnie. Sőt, ha elárverezik a kocsiját, azért is külön fizetni kell. Akinek van ilyen autója közterületen, a hétvégéig gondoskodjon róla!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 13., 14:00
A szekszárdi rendőrök őrizetbe vették azt a 25 éves sofőrt, aki elmúlt időszakban számos alkalommal hágta át a közlekedési szabályokat. Még >>>
2025. 02. 13., 11:00
Idén február 9. és 16. között tartják a házasság hetét Még >>>
2025. 02. 13., 08:19
Segítsenek megtalálni a Szekszárdól késő este eltűnt kislányt! Még >>>
2025. 02. 12., 17:38
A dusnoki szentmise alatt lopták el a bicikliket Még >>>
2025. 02. 12., 14:00
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség telefonos csalásokra hívja fel a figyelmet Még >>>
2025. 02. 12., 12:42
Késett a vonat, ezért felgyújtotta az üléseket Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK