2025. 02. 18. kedd
Bernadett
: 402 Ft   : 384 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Az új Csatangoló Lovarda nyílt napja – Lovasszínházi és csikós bemutató Mácsaszálláson

Illés György Cinó  |  2017. 09. 09., 15:33

Nemrégiben nyílt meg a Csatangoló Lovarda, amivel egy kalocsai lovas leányzó, Kis Csilla Lilla régi álmát teljesítette be. Szeptember első vasárnapján, délután háromtól tartották az új lovas iskola első nyílt napját, ingyenes lovagoltatással, csikós és lovasszínházi bemutatóval, komoly érdeklődés mellett. Az időjárás nem volt kifejezetten kedvező, sőt, de ez nem ronthatta el a hangulatot. A lovaglásnak a gyerekek körében való népszerűségét mutatja, hogy másfél órán át szakadó esőben is egymást váltották a nyeregben a gyerekek, nem törődve azzal sem, hogy eláznak. Az eső a szervezőket és fellépőket egy kis rögtönzésre kényszerítette, de ez inkább csak fokozta az alkalom emlékezetességét.

Az esős idő dacára is népszerű ingyenes lovagoltatás mellett az íjászat is megdobogtatta gyerekek szívét, míg az idősebbek inkább az énekesek lovas számait várták.

Az órákon át hulló eső miatt a Nemzeti Lovas Színház három művésze, a színházat vezető Pintér Tibor és két társa, Pápai Kíra és Mohácsi Márk az eredeti tervektől eltérően lovak nélkül érkeztek. Így a csikósok bemutatója után a hangosítást is az épületben kialakított rendezvényteremben szerelték be.

Azonban a lassan szakadozó felhőzet láttán a művészek és Kis Csilla Lilla rövid tanakodás után közösen úgy döntöttek, hogy a lelkes közönség mégis megérdemli a beharangozott lovas előadást. Ehhez viszont így már a ház lovaira kellett fölkapniuk az énekeseknek, bizonyítva egyrészt azt is, hogy nem csak a saját, megszokott lovaikkal tudnak parádézni, másrészt azt, hogy a Csatangoló Lovarda lovai is jól képzett, kezes, engedelmes jószágok.

A hangosítás átszerelése és a lovakkal való rövid ismerkedés miatt kicsit csúszott a program, miközben lángossal, lilahagymás zsíros kenyérrel és üdítőitallal vigasztalódhatott a közönség, kisebb csoportokban kötetlen beszélgetéssel múlatva az időt, miközben mások a Nemzeti Lovas Színház művészeitől kértek autogramot, vagy szelfiket kattintgattak velük.
De nem kellett sokat várniuk.

Előbb Pintér Tibor adott elő egy szólószámot, majd Mohácsi Márkkal együtt szórakoztatták a közönséget. A kulisszák mögé lesve megtudtuk, hogy a Pintér Tibor által megült lovat külön tesztelték arra is, hogy mennyire kényes a farkára. Hogy miért volt ez fontos kérdés, kiderül ebből a videóból, amint az is, hogy a humora váratlan helyzetekben sem hagyja el Pintér Tibort, aki a film elején rövid magyarázatot fűz az előző számához:

Később a csengő hangú Pápai Kíra is elkápráztatta a közönséget, amiről szintén van egy videónk:

A Nemzeti Lovas Színház művészeit személyes ismeretségük alapján meghívó Kis Csilla Lilla elmondta: a tanévkezdéshez igazította, hiszen mostanára már mindenki hazatért a nyaralásból, de még nem véglegesek a tanulók hetirendjei, szabadidős elfoglaltságai, így könnyebben beiktathatják időbeosztásukba a lovaglást.

A nyílt nap kettős célja pedig egyrészt az volt, hogy az új lovarda bemutatkozzon a lókedvelő, lovagolni vágyó közönségnek, másrészt az, hogy minél több gyermekkel ismertethesse meg ennek a gyönyörű és sokrétű sportágnak a szépségeit, minél több fiatalba oltva bele e csodálatos állatoknak, a lovak szeretetét.

Lóra, magyar!

A napjainkban közismerten túlterhelt diákok számára a lovaglás, mint szabadidős tevékenység népszerűségét emelheti, hogy a hatályos törvények értelmében

az oktatási intézményeknek lehetőségük van arra, hogy a heti ötből két testnevelés óra erejéig fölmentést adjanak diákjaiknak, elfogadva a lovas iskolák által kiadott hivatalos igazolást.

E kérdés aktuális megítélése azonban intézményenként eltérő lehet.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-14 09:46:29
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025-02-13 12:19:07
Közel húsz éve, 2006 óta Dusnok meghatározó eseménye a Rác Fonó, amely az idei évben is kiváló programokkal várja a látogatókat, három napon keresztül. A rendezvénysorozat célja a kezdetektől fogva, hogy a farsangi időszakban a téli estéket közösen töltsék a falubeliek és a településre látogató vendégek, ápolva hagyományainkat, megőrizve kulturális értékeinket.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 18., 08:57
Közlekedésrendészeti hírek az elmúlt hétről Még >>>
2025. 02. 17., 15:25
A szekszárdi rendőrök két férfit is bíróság elé állítottak a hét első napján. Még >>>
2025. 02. 17., 12:25
A helyszínén sok a törmelék, ezért teljes szélességében lezárták az utat. Még >>>
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK