2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Főzőverseny, néptáncbemutató, Charlie élő koncertje a szakmári falunapi program fősodrában

Zsiga Ferenc  |  2022. 08. 30., 07:00

Színes, változatos programokkal készültek Szakmáron az idén is kétnapos falunapra, amelyet döntő részben a korábbi falunapok forgatókönyve szerint, a hagyományos időpontban, augusztus utolsó hétvégéjén tartottak. Az immár harmadik alkalommal megrendezett bográcsos ételek főzőversenye, a néptáncos találkozó ezúttal is sok vendéget vonzott, de igazán nagy, mintegy ezer fős tömeg a szombat esti Charlie koncertre érkezett.

Pénteken a helyi termelők és a házi sütemények készítésében jeleskedők mutatkoztak be, utóbbiak a finomabbnál finomabb érdességeik révén nem csak az édesszájúak, hanem a sütemények külső megjelenésére igényesek körében is elismerést váltottak ki, majd a nap DJ Simi és Gabó bulijával zárult.

Szombaton a 7 órakor kezdődő horgászverseny a Dzsindzsán a rekkenő meleg ellenére minden korábbinál szebb eredményt hozott: a 32 versenyző összesen 108 kilogramm halat szákolt, a legnagyobb példányt, a 6,2 kilogrammos amurt némi segítséggel egy helybéli fiú emelte a partra.

Az izgalmakban bővelkedő kispályás foci és a nagypályán lebonyolított tizenegyes rúgó verseny nem csak a résztvevőknek, de az eseményre összesereglett nézőknek is izgalmakban bővelkedő sportélményt nyújtott. Különösen úgy, hogy a csatározásba a médiaválogatott tagjai is beszálltak, majd a közönség sportaktivitását is igyekeztek fokozni.

Képgaléria megtekintése (25 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: KALOhírek


Ha Falunap, akkor annak nagy része Szakmáron is a gyerekekről szólt. A 14-17 óráig tartó terminusban először az óvodások adtak műsort, majd a Handabanda duó és a Két zsivány műsora már kifejezetten az ő szórakoztatásukról szólt.

A legjobb főzőcsapatoknak és a legjobb sütemények készítőinek kiosztott elismerések már csak azért is emelhették a díjazottak önbecsülését, mert a közönség soraiból folyamatosan tetszést nyilvánító taps és örömujjongás hallatszott. A Blaskó János Venesz-díjas mesterszakács által átadott díjak és oklevelek a fotógalériában láthatók.

A mesterszakács szerint számos kitűnő leves és bográcsos étel készült. Ezek közül kiemelést érdemel az úgynevezett erdélyi „agyasleves”, amelyet Szabó Ferenc az általa Sepsiszentgyörgyről hozott recept szerint készített el, hibátlanul.

Képgaléria megtekintése (25 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: KALOhírek


A pörkölteknél nem lehet elmenni szó nélkül a kiváló bivalypörkölt mellett, amit Vörös Olivér helybéli lakos készített el. Nagyon finom és különleges volt a harmadik helyezett káposztás pörköltje, amelyet az „Óbányai boszik” csapat főzött. A csapatok halászlevet, birka - és vaddisznó pörköltet is készítettek, az ételeknek a tájegységre jellemző fűszerezés ezúttal is rangot adott. A 2022. évi Szakmári Főzőverseny  vándor díját a „Csuti Team” csapat nyerte el, számukra a kupát, egy kézfogás kíséretében a tavalyi győztes, Benke Csaba adta át megőrzésre.

Az esemény alkalom volt arra is, hogy a Szakmár és Környéke Gyermekeiért Alapítvány elismeréseket adjon át a legaktívabb tagjainak.

A helyi néptáncosok hagyományosan nagy figyelemmel kísért, ovációval is elismert produkciója gyakorlatilag megágyazott a Pécsi Nemzeti Színház művészei musical előadásának, a látványelemekben bővelkedő színpadi előadásnál a nagysátorban és környékénél már egyre több nézőt számolhattunk.

A több száz nézőt vonzó Va Ou és az Airtrack akrobata show produkciók után egy kis szünet következett, hogy a hangtechnika is megfeleljen Charlie élő koncertjének, amelyen mintegy ezer fő szórakozott.

Képgaléria megtekintése (25 db kép)

Forrás: KALOhírek


A gyakran az előadóval együtt énekelt, népszerű dalok szinte a végletekig fokozták a hangulatot. A 2022.évi Szakmári Falunapot a 22 órakor kezdődő DJ Wlas bulija zárta.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-22 09:45:11
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.
2025-04-20 19:40:06
Húsvét vasárnapján a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban szentmisét mutatott be Dr. Bábel Balázs érsek, metropolita.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 13:41
A Google egy új, interaktív Doodle-játékkal lepte meg a felhasználókat 2025. április 24-én, amely az áprilisi utolsó félholdat ünnepli. A „Rise of the Half Moon” című játék szórakoztató módon tanítja meg a Hold fázisait. Még >>>
2025. 04. 24., 12:40
A következő napok időjárása változékony arcát mutatja: záporok, zivatarok, viharos széllökések és hőmérséklet-ingadozások jellemzik az ország időjárását. Vasárnaptól azonban már javulásra számíthatunk. Még >>>
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK