A korábbi évekhez hasonlóan a Kék Madár Fesztivál egymillió forintos támogatásáról döntött mai ülésén a kalocsai önkormányzati képviselő-testület. A támogatás megítélésére tett javaslatot sürgősséggel vették ugyan napirendre, tekintettel a nagyrendezvény közelgő időpontjára, de nem előre láthatatlan költségről van szó, hiszen az önkormányzat minden évben hozzájárul anyagilag a fesztivál sikeréhez, így a város költségvetésében is szerepel a tétel.
A fesztiválnak szánt támogatás napirendre vételét és odaítélését is természetesen egyhangúlag támogatta a testület, ezúttal dr. Bagó Zoltán, Schmidt Rajmund, valamint Szabó Balázs képviselők távollétében.
A Kék Madár Fesztivált a szokásos időben, június első teljes hetének hosszú hétvégéjén – azaz
JÖVŐ CSÜTÖRTÖKTŐL VASÁRNAPIG, JÚNIUS 9-ÉTŐL 12-ÉIG – TARTJÁK MEG, IMMÁR HARMINCADSZOR.
Az idei fesztivál programjáról a fesztiváligazgató, Lakatos György fagottművész és végzős zeneakadémista tanítványai közös koncertje kapcsán már korábban is írtunk.
Ezt most a fesztivál közösségi médiás oldalán közzétett, a műsort részletező plakáttal egészítjük ki: