2025. 02. 17. hétfő
Donát
: 401 Ft   : 383 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Úszótábor 2018 – Pezsdület felsőfokon

Tamás Ferenc  |  2018. 08. 09., 17:46

Ismét nagy érdeklődés és részvétel mellett zajlik a kalocsai uszodában a már hagyományosnak mondható nyári úszótábor, ahol szó szerint ki lehetett volna tenni a „megtelt” táblát a tanmedence partjára.

A vakáció nyári kínálatában ez a program mindig is nagy népszerűségnek örvendet a kalocsai fiatalok körében.

Az idei tábor történéseiről, Tompai Gábor testnevelő tanárt, úszóedzőt kérdeztük, arra kérve, hogy avasson be bennünket a foglalkozások „napirendjébe”.

Képgaléria megtekintése (25 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

– Ha emlékezetem nem csal, immár a tizenötödik nyári úszótáborban vehettek tevékenyen részt, ahol hagyományosan kéthetes turnusokban zajlanak a foglalkozások. A gyerekek kor szerinti megoszlása is igen heterogén, hiszen az ovisoktól a tizenévesekig jönnek hozzánk a jelentkezők, de rögtön hozzátenném, hogy az úszni tudás egyáltalán nem feltétele a jelentkezésnek.

Délelőttönként azért is vagyunk mindig többen a kollégák közül, mert akik már tudnak úszni, azok a nagymedencében gyakorolhatnak, míg a teljesen kezdők a tanmedencében a „vízhezszoktatás”, úszásoktatás – siklás, vízfekvés, alaptechnika – pallérozásában vehetnek részt. A program szerint reggel 8 órától délután négyig tart a napi elfoglaltság, amelyet tízórai szakít meg, de ebéd után ismét a medencéké a főszerep, amelyet pedig az uzsonna, egy kis mesenézés, filmnézés zár le.

Tapasztalataim alapján mondhatom, hogy a második hét végére azért egy stabil gyorsúszást vagy egy mellúszás kar-lábmunkát megpróbálunk mindig „összerakni”, amelyet a többség elsajátít a tábor végére. A programban heti egy alkalommal mindig rendezünk kézműves foglalkozást is, de a kisvasúttal például városnézésre is el szoktuk vinni a táborozókat, a napi játékok mellett.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 14., 09:46
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025-02-13 12:19:07
Közel húsz éve, 2006 óta Dusnok meghatározó eseménye a Rác Fonó, amely az idei évben is kiváló programokkal várja a látogatókat, három napon keresztül. A rendezvénysorozat célja a kezdetektől fogva, hogy a farsangi időszakban a téli estéket közösen töltsék a falubeliek és a településre látogató vendégek, ápolva hagyományainkat, megőrizve kulturális értékeinket.
2025-02-12 16:39:11
A polgármester a helyhatósági választásokon jelölőszervezetként fellépő Békés Kalocsáért Egyesületet a rasszizmussal kapcsolta össze, azáltal, hogy Jobbikkal szövetségben álltak föl a választásokra. Ezt a szervezet elnöke határozottan visszautasította, egyben – burkoltan – új napirendi pontot javasolt a pénteki testületi ülésre.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>
2025. 02. 15., 11:49
Ahogy közeledik a tavasz, úgy válik egyre aktuálisabbá a kerti munkák megkezdése. A megfelelő előkészületekkel bőséges és egészséges termésre számíthatunk. Még >>>
2025. 02. 14., 14:28
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki. Még >>>
2025. 02. 14., 12:48
A bajai rendőrök rövid időn belül gyanúsítottként hallgatták ki azt a 26 éves férfit, aki különböző internetes platformokon álprofilokról zaklatta volt élettársát és annak családját. Még >>>
2025. 02. 14., 09:34
A bajai nyomozók a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Osztályának segítségével elfogtak egy férfit, aki rendszeresen árult új pszichoaktív anyagot. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK