2025. 02. 18. kedd
Bernadett
: 402 Ft   : 384 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Úszótábor 2019 – Ha nyár, akkor irány a vizes tábor

Tamás Ferenc  |  2019. 07. 13., 15:02

Szinte lehetetlen szavakba foglalni azt a pezsdületet, amit a mintegy harminc gyermek produkál a már hagyományosnak mondható Kalocsai Úszó Egyesület nyári úszótáborában, a bábeli hangzavarról, a gyerekzsivajról és a hűsítő csobbanásokról már nem is beszélve.

Az idei nyár második turnusának második hetében látogattuk meg a városi uszodát, ahol délelőttönként, majd a déli „csendespihenő” után gyerekzsivajtól hangos a medencék környéke vagy éppen az árnyékot adó fák alatt kialakított játszóterek világa. ]


Forrás: Tamás Ferenc

Ezerrel zajlik ugyanis a klub által életre hívott hagyományos úszótábor,

amely mit sem vesztett népszerűségéből az utóbbi évtizedben, hiszen az egyik legnépszerűbb kikapcsolódás a gyerekek körében. Nem csupán azért, mert tartalmas programokat kínál – vetítések, gokartozás, mesenézés, különféle bemutatók és érdekes előadások –, de egyben közösségépítés is folyik a foglalkozásokon, arról nem is beszélve, hogy

szülő és gyermeke egyaránt tudja, hogy biztonságban, felügyelet mellett, de mégis kötetlen szórakozással, mi több úszástanulással telhet a vakáció.


Forrás: Tamás Ferenc


Ott jártunkkor éppen a délelőtti „vizes program” utáni tízórait követő „kerti partiba” csöppentünk bele, ahol a városunkban közismert látássérült lufihajtogató, Lakatos Norbi kápráztatta el a gyerekeket hihetetlen kézügyességével. De voltak olyanok, akik a „dühöngőt”, azaz az ugrálóketrecet választották, vagy belefeledkeztek a csocsóasztal pörgetésébe.

A tábor egy átlagos napjának programjairól a vezetőedzőt, Tompai Gábort kérdeztük, aki készségesen segített nekünk az eligazodásban.


Forrás: Tamás Ferenc

–Hát úgy szoktuk kezdeni a napot, hogy reggel az uszoda előterében gyülekezünk, majd átöltözés után fél kilenctől fél tízig, tíz óráig van egy úszásoktatás a kismedencében azoknak, akik még nem tudnak úszni.


Forrás: Tamás Ferenc


Akik ügyesebbek, ő velük már a nagymedencében Petróczki Dániel foglalkozik, elsősorban technikajavító jelleggel és a vízbiztonság szem előtt tartásával.

Utána, ha nagyon meleg van, a tízórai után visszajövünk játszani. Ha – mint ma is –, kicsit hűvösebb idő van, akkor mindig van valamilyen program. Mesenézés, különféle bemutatók. Szoktak jönni keddenként a rendőrök, akik kiépített mini KRESZ pályán segítik eligazodni a gyerekeket a táblák és tilalmak megismertetésével, miközben a gyerekek roppantul élvezik a pedálos gokartokon való közlekedést.

De van ugrálóvár, csocsóasztal, trambulinok, amelyek mind a minél jobb étvágyat teremtik meg az ebéd előtt. A közösen elfogyasztott ebéd után nagy közkedveltségnek örvend a büfé meglátogatása is, majd délután jöhet ismét a játék a vízben, az önfeledt csobbanás – fejezte be tájékoztatóját Tompai Gábor, az úszó tábor vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-14 09:46:29
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025-02-13 12:19:07
Közel húsz éve, 2006 óta Dusnok meghatározó eseménye a Rác Fonó, amely az idei évben is kiváló programokkal várja a látogatókat, három napon keresztül. A rendezvénysorozat célja a kezdetektől fogva, hogy a farsangi időszakban a téli estéket közösen töltsék a falubeliek és a településre látogató vendégek, ápolva hagyományainkat, megőrizve kulturális értékeinket.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 18., 08:57
Közlekedésrendészeti hírek az elmúlt hétről Még >>>
2025. 02. 17., 15:25
A szekszárdi rendőrök két férfit is bíróság elé állítottak a hét első napján. Még >>>
2025. 02. 17., 12:25
A helyszínén sok a törmelék, ezért teljes szélességében lezárták az utat. Még >>>
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK