Az augusztus 20-ai ünnephez illő, a népzene mellett annak hagyományait modern köntösbe bújtatva újragondoló zenéket és zenekarokat vonultat föl augusztus 20-án és 21-én délután az „Ez Zene” minifesztivál az Érsekkertben. Ma zenés koktélesttel hangolódhatunk a Snasszban, felkészülésünket a TDM rövid ismertetőkkel és videós ízelítőkkel segíti – főleg azoknak ajánljuk, akik nem ismerik még a fellépőket.
A Kalocsa és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. (TDM) iroda közösségi médiás oldalán népszerűsítette az elmúlt napokban a TDM szervezésében megvalósuló koncertsorozatot. Tekintettel arra, hogy
NEM A VÍZCSAPBÓL IS FOLYÓ, KÖZHELYES CSAPATOKAT HÍVTAK EL KALOCSÁRA, DE ZSÁKBAMACSKÁT SEM SZERETNÉNEK ÁRULNI,
rövid bemutatással és videós ízelítőkkel igyekeznek kedvet csinálni a közönségnek a programhoz.
Az autentikus népzenét a Fölszállott a páva tehetségkutatón megismert formációk és zenészek közül többen is – így a kategóriájában dobogós Zsikó Zenekar és a műfaj fiatal erősségeit tömörítő Sarjú Banda – képviselik majd, a cigány népzenét pedig a Kalocsai Fiúk nevű helyi formáció képviseli majd. Ők együtt, valamint a műfaj élvonalához tartozó, Liszt-díjas Herczku Ági és a Banda a garancia arra, hogy csodálatos zenei élményben részesül majd mindenki, aki kedveli az igazi, hamisítatlan népzenét, és kilátogat a holnap és holnapután délután zajló, ingyenesen látogatható minifesztiválra, az Érsekkertbe.
Ágoston Béla és barátaival a kicsiknek hangszerbemutatót, nagyoknak koncertet, éppen arra járóknak stand-up-musical-comedy produkciót, egyszóval vidám zenei csemegét kínál majd.
A Kiss Ferenc „hangépítész” által életre hívott világzenei formáció, az Etnofon hangzása Novák Péterrel kiegészülve rockosabb hangzást kapott, és a ’90-es évek ismert formációjának, a frontember akkori zenekarának, a Kimnowaknak a dalai közül is megszólaltatnak majd néhányat.
Ez itt csak egy a videós ízelítőkből, a többiért, valamint a szöveges ismertetésekért keressék föl ide kattintva a TDM oldalát: