Font Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Elnöke meghívására Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdasági- és vidékfejlesztési államtitkára tartott fórumot a környékbeli gazdálkodóknak június 23-án, szerdán a soltvadkerti művelődési ház színháztermében. A rendezvényen részt vett Gáspár Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun megyei elnöke, Gubán Gyula, a megyei MAGOSZ elnöke, valamint a kalocsai és a kiskőrösi járás számos polgármestere, gazdálkodója. Az előadás középpontjában a dömpingszerűen megjelenő agrár-, és élelmiszeripari pályázati lehetőségek álltak.
A magyar kormány történelmi mértékű összeget tervez elkölteni a következő időszakban a vidék felzárkóztatására, a vidéki élet minőségének javítására, a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” programon keresztül. Ez úgy valósul meg, hogy a 17,5 százalékos hazai társfinanszírozás arányát 80 százalékra emelte meg a kormány, ami az Európai Unióban egyedülállóan a legmagasabb hozzájárulás.
MINDEZ A GYAKORLATBAN AZT JELENTI, HOGY A KÉT ÁTMENETI ÉVBEN, 2021-2022-BEN AKKORA FORRÁSBÓL GAZDÁLKODHAT A SZAKTÁRCA, MINT AZ ELMÚLT HÉT ÉVBEN ÖSSZESEN
- osztotta meg a jó hírt a résztvevőkkel az előadó.
Az államtitkár hangsúlyozta, az Agrárminisztérium ezért igyekszik a lehető legtöbb lehetőséget megadni pályázatok útján is a vidéken élő vállalkozások számára.
Fő cél a kis -és középvállalkozások támogatása, a vidéki életminőség-, versenyképesség javítása, a technológiai digitalizáció és precíziós szemlélet elterjesztése, a minőségi élelmiszer előállítás és a generációváltás elősegítése- szögezte le Dr. Feldman Zsolt.
Hozzátette:
SZÁMOS OLYAN PÁLYÁZATI LEHETŐSÉG KERÜLT MEGNYITÁSRA AZ ELMÚLT IDŐSZAKBAN, AMELYEK ESETÉBEN NAGY ELŐRELÉPÉS, HOGY NAGYSÁGRENDILEG MEGEMELKEDETT A FORRÁSKERET, TEHÁT BŐVEN VAN LEHETŐSÉG ÉS ESÉLY A GAZDÁK ELŐTT A SIKERES PÁLYÁZÁSRA.
A legkisebb termelőktől a legnagyobbakig mindenki meg tudja találni a leginkább rászabott és alkalmas támogatási lehetőséget, a fejlesztési elképzelése mentén –hangsúlyozta az államtitkár.
MINT ELMONDTA, TOVÁBBI JÓ HÍR, HOGY SOK PÁLYÁZAT ESETÉBEN EGY ÚJ, LEEGYSZERŰSÍTETT, ÉLETSZERŰ PONTOZÁSI SZEMPONTRENDSZER KERÜLT KIALAKÍTÁSRA, AMI A HIÁNYPÓTLÁSOK ÉS A BÍRÁLATI IDŐ LECSÖKKENTÉSÉT SZOLGÁLJA.
Bőven van tehát forrás a pályázatokra, és amennyiben túligénylés mutatkozik egyes jogcímeknél, keretösszeget tudnak átcsoportosítani, igazodva a szükségletekhez.
FONTOS ÉRTÉKELÉSI SZEMPONT, HOGY A BERUHÁZÁSI PÁLYÁZATOKNÁL TARTANI KELL A FOGLALKOZTATOTT BÁZISLÉTSZÁMOT A MEGVALÓSÍTÁSI ÉS FENNTARTÁSI IDŐBEN IS, VALAMINT A PIACI KAPCSOLATOK MEGLÉTE, AMI EGYFAJTA BIZTOSÍTÉKKÉNT IS SZOLGÁL A FELEK SZÁMÁRA
- mutatott rá Dr. Feldman Zsolt.
A továbbiakban számos, az államtitkárnak címzett kérdés merült fel a jelenlévők köréből. Ezek közé tartozott például, hogy továbbra is téma az MTZ traktorok pályázati úton történő megvásárolása, amely jelenleg ellenőrzés alatt áll az uniós környezetvédelmi előírások és egyéb jogszabályok szigorítása miatt.
Kérdés érkezett a népszerű kisüzemes támogatásra vonatkozóan is, amelynek beadására - a forrás átcsoportosítások révén- augusztusban lesz újra lehetőség.
Szintén ez vonatkozik az állattartó telepek korszerűsítésére, a megemelkedett igények miatt újra nyitják ezt a pályázatot a kis - és nagygazdálkodók számára.
A legtöbb kérdés a digitális átállást segítő precíziós fejlesztések támogatására irányult.
Az államtitkár elmondta: a pályázat egy precíziós művelésre alkalmas géptámogatás, minimum 50 százalékos intenzitással, de hozzá kapcsolódó precíziós szaktanácsadási szolgáltatással vegyítve, amire a beruházás minimum 7 százalékát kell elkülöníteni.
A beszerzendő gépeknél alapvető cél a helyspecifikusság, valamint, hogy készüljön az üzleti tervekhez egy üzemi digitalizációs terv is – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
TÖBB ÉRDEKLŐDŐ VOLT KÍVÁNCSI A KALOCSÁN ÉS KÖRNYÉKÉN IS RENDKÍVÜL NÉPSZERŰ, A ZÖLD IRÁNYOKAT KÉPVISELŐ AGRÁRKÖRNYEZET-GAZDÁLKODÁSI ÉS ÖKOLÓGIAI CÉLPROGRAMOK ALAKULÁSÁRA.
Az államtitkár itt is jó hírekkel szolgált: még idén ősszel meghirdetésre kerül az új célprogram, ami a környezeti fenntarthatóságot segíti elő.
VALAMENNYI TEMATIKUS ELŐÍRÁSCSOPORTNÁL A TÁMOGATÁS EMELKEDÉSÉRE KELL SZÁMOLNI, AZ EGYSÉGKÖLTSÉGEK MEGEMELKEDÉSE RÉVÉN
– mondta az államtitkár.
Mint elhangzott, a programok már 2022. január 1-jén elindulnak, így az ígéretekhez hűen nem marad ki egy év sem a terület alapon járó támogatásokból.
A fórum végén Dr. Feldman Zsolt a teljesség igénye nélkül a vidéki vállalkozások előtt nyitva álló fontosabb pályázati lehetőségeket is felsorolta:
A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Dr. Török Lajos és Dr. Szakál Szabolcs, a Kalo-Vet Állatgyógyászati Központ tulajdonos ügyvezető-igazgatói, akikkel az ebek veszettség elleni oltásának fontosságáról és a májusra meghirdetett oltási akcióról beszélgettünk.