Itt találod az összes cikket a „pályázat” témában!
Vizesblokk-felújítás, tetőcsere, fűtési rendszer fejlesztése és hűtőberendezés beépítése is szerepel a kalocsai önkormányzati ingatlanokon végzendő beruházások között, amelyekhez az érintett szervezetek tulajdonosi hozzájárulást kértek. A háromból két esetben az épület határozatlan időre történő használatba adásáról is rendelkezni kellett.
Eredményes évet zárt a község, és a következő időszakra is kedvezőek a kilátások Fekete Csaba polgármester szerint, akivel a Bátyán folyamatban lévő, illetve a közeljövőre tervezett beruházásokról, a település helyzetéről és kilátásairól beszélgettünk a parképítés munkálatainak helyszínén.
Az Államháztartási törvény szerint február 15-ig kell vitára bocsátani a pénzügyi tervezetet, és azt március 15-ig kell elfogadnia a testületnek.
A jelenlegi energiaárakkal számolva az uszoda üzemeltetésének becsült költsége minimum évi 168 millió forint, ami napi 460 ezer forintot tesz ki minden működési költséggel együtt. Az önkormányzat által működtetett létesítmények közül messze az uszoda a legmagasabb fenntartási költségű.
Az Érsekkertbe tervezett gumiborítású futópálya az új pumpapályával azonos helyszínre, a volt KRESZ parkba kerül.
Az országgyűlési képviselő szerint a mini bölcsőde létesítése szimbolikus jelentőségű, hiszen a dunaszentbenedekiek jövőbe vetett hitét tükrözi.
A legnagyobb érdeklődést dr. Andréka Tamásnak, az Agrárminisztérium államtitkárának az átalakuló földtörvény és a kapcsolódó jogszabályok aktualitásairól, a gazdálkodás-generációváltás pályázat jogi hátteréről tartott előadása váltotta ki.
Eddig több mint 8 millió ember ismerkedhetett meg a hungarikumokkal, Magyarország nemzeti értékeivel, amelyből Kalocsának kettő is van.
Ha vállalkozása beindításához, vagy a következő szint meglépéséhez csak egy jó telephely hiányzik, itt a lehetőség! A kalocsai önkormányzat pályázatot írt ki az Inkubátorház ipari egységeinek bérbeadására. Négy kisebb, egy nagyobb műhely és több mint ezer négyzetméter raktár vár bérlőre.
A pályázati határidő lejártáig, 2024.március 1-jéig az önkormányzathoz egy pályázat, a jelenlegi vezetőé érkezett be.
Az épületek a tervezett energetikai fejlesztés hatására BB, azaz „közel nulla energiaigény” energetikai osztályba kerültek.
Ugyan egy pályázatról beszélünk, de az ezen belüli két fejlesztési cél elkülönül.
Helyi vállalkozás, a Generál Kft. nyerte el a nyílt közbeszerzési eljárást.
A pályázatot az év folyamán három alkalommal lehet benyújtani, elbírálási határideje december 11.
A beruházás nyomán a község egyik legforgalmasabb központi utcáját, a Kossuth Lajos utcát korszerűsítik.
Filvig Géza: A mostani cél az, hogy a megújuló uszodát stabilan, folyamatosan és költséghatékonyan tudjuk üzemeltetni!
Dr. Filvig Géza polgármester hétfőn fontos bejelentést tett a közösségi médiában: a februárban megnyílt energetikai pályázat keretében lehetőség nyílik az Uszoda fejlesztésére.
A kalocsai önkormányzati képviselő-testület tegnapi ülésén döntött a tulajdonosi hozzájárulás megadásáról. Eredményes megvalósítás esetén a vagyonelem a várost gazdagítja majd.
A képviselők zárt ülésen hoztak határozatot az új felügyelőbizottsági tagokról.
Számos jel utal arra, hogy a Hunyadi Kollégium értékesítéséről szóló előterjesztés régi vitát nyit meg.
A fejlesztés eredményeként új, korszerű burkolattal ellátott útszakasz jött létre, melyen a menetrendszerű helyközi járatok, a helyi lakosok gyalogos-, kerékpáros-, és gépjárművel történő, illetve a település helyéből adódó gazdasági célú járművek közlekedése vált biztonságosabbá.
Négy 155 és egy 219 négyzetméteres teljesen közművesített önálló egységet és egy kevésbé komfortos, csak tárolóként használható, de önmagában is több mint 1.000 négyzetméteres hasznos területű csarnokot hirdet Kalocsa Város Önkormányzata bérbeadásra.
Az új épületszárnyban a három csoportszobán túl tornaszobát, öltözőket, vizesblokkokat, a hozzájuk kapcsolódó egyéb gépészeti, szociális helyiségeket és egy nagyobb tárolót alakítanak ki.
A 2024-es mezőgazdasági pályázatokra érdemes időben felkészülni, mivel szigorodó követelmények lesznek az elmúlt évek pályázataihoz képest.
Szigeti Tamást arról kérdeztük, mire elegendő ez a volumenét tekintve temérdek pénz, illetve a jövő évben milyen támogatási területekkel indul a négyéves pályázati ciklus.
A múzeumvezetői pályázatok különlegessége, hogy ilyen esetben a szakminiszter állásfoglalását is ki kell kérni, a testület csak ennek a megérkezését követően dönthet a kérdésben.
Kalocsa a kezdetektől minden évben csatlakozik az EMMI pályázatához, amelynek célja a felsőoktatásban tanuló hallgatók támogatása, a szociális különbségekből adódó hátrányok csökkentésére.
A DUE Médiahálózat – korábbi nevén a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete – és az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) videópályázatot hirdet 14 és 22 év közötti fiataloknak. Pályázni saját készítésű, legfeljebb háromperces videóval lehet, két témakörben.
Az alapokig megújult út a decemberi végi átadási határidő előtt hat hónappal elkészült.
András Gábor polgármester: Öröm a községben, hogy a fejlesztés előtt is jó műszaki állapotban lévő óvodában a gyerekek, köztük az új kiscsoportosok már egy megújult, korszerű, még inkább ingergazdag környezetben kezdhetik az új tanévet.
A képviselők egyhangú szavazással adtak zöld utat a telek eladásának, a logisztikai központ megépítésének, amely alapterületét tekintve az egyik legnagyobb lesz a térségben.
A Paksi köz Iparterületén kialakított Inkubátorház műhelyeire pályázhatnak azok, akik megfelelnek a feltételeknek. Részletekért kattints!
Az ingatlan eladására kiírt pályázaton egyedül a Budapest World Kereskedelmi Zrt. indult és nyújtott be érvényes ajánlatot, a társaság harmincezer négyzetméteres logisztikai központot kíván létrehozni és működtetni a területen.
Idén ismét pályázatot hirdettek, várják a helyi kötődésű irodalmárok, képzőművészek jelentkezését, akik bekerülnének a könyvbe!
A díjátadót június 3-án délelőtt tarották a Kék Madár Fesztivál gyermekműsora után.
A legutóbbi, április 27-ei képviselő-testületi ülésen két napirendi pont is személyi kérdésekkel volt kapcsolatos: Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje intézményvezetőjének határozott idejű mandátuma a nyár folyamán lejár, így a pozícióra pályázatot írnak ki. Bírósági ülnököket is választott a testület, az érintettek hozzájárulásával nyílt ülésen.
A pályázat részeként a régi földút helyén egy közel 350 méter hosszú új átkötő út is megépül.
A beadott projektekből már 113 rendelkezik hatályos támogatási szerződéssel.
A 60 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztés fő célja a biztonságos csapadékvíz elvezetés és a vizek visszatartása, helyben tartásának megteremtése.
Egyéni fejlesztési tervek, kulturális programok és roma pasztoráció segítették a felzárkózást a TOP pályázati forrásból megvalósult, komplex program keretében, amelynek záró lakossági fórumát kedden délután tartották a testvérprojekt keretében megépült, új roma közösségi házban.
A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház Telephelyén büfé üzemeltetésére hirdet pályázatot.
A Rákóczi Szövetség felhívására pályázatot nyújtottak be abból a célból, hogy kalocsai fiatalok is csatlakozhassanak határon túl élő társaikhoz és közösen emlékezzenek meg az 1848-as forradalom 175. évfordulójáról és annak hőseiről.
Kezdetben nyolc gyermek befogadására lesz alkalmas, később némileg bővülhet is az új bölcsőde, amely már a jövő nevelési évben is készen állhat a gyermekek ellátására, és amelyben időszaki, eseti gyermekfoglalkoztatást is vállalnak majd.
Mit gondolsz, mely energiatermelési módok tekinthetők zöldnek? Olvass utána, készíts belőle prezentációt és nyerj családi belépőt a Csodák palotájába!
A gyönyörű, szabadon álló épület sajnálatos módon településképi szempontból nem meghatározó, mert a község központjától, de még a római katolikus plébánia épületétől is távolabb helyezkedik el.
A projekt célja a biztonságos csapadékvíz elvezetés és a vizek visszatartása, helyben tartásának megteremtése.
Bács-Kiskunban eddig összesen 28 milliárd forintnyi támogatásról született döntés a TOP Plusz keretében. Eddig a legtöbb forrást a településfejlesztési, közútfejlesztési és energetikai projektek nyerték el.
A projekt célja volt a szegregátumban lévő önkormányzati lakásban élők lakhatási körülményeinek javítása, élhetőbb lakókörnyezet kialakítása, melynek keretében felújításra, korszerűsítésre került öt darab szociális bérlakás a Malomszögi utcában.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretén belül a Pénzügyminisztérium, mint Támogató által közel 245 millió forint értékű beruházást valósít meg az RBDZS Bölcsőde Nonprofit Kft. kalocsai telephelyén.
November végén hirdettek nyílt pályázatot a Kossuth Lajos utca 16-18. szám alatti egykori kollégium épületére. A pályázat érvényes ajánlat nélkül zárult. Nem maradtunk le a vásárról. Hasonlóképp sikertelen volt egy Csokonai utcai lakóingatlan értékesítésére kiírt pályázat, amelyet szintén ismét kiírnak.
A projekt keretében a precíziós gazdálkodásra való áttérés érdekében gépbeszerzésre, és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások igénybevételére került sor.
Videóink segítségével pillantsanak bele a megnyitó hangulatába, amely méltó nyitánya volt a megszépült közösségi tér életének.
Legalább 270 millió forintot kell ajánlani érte, a legnagyobb ajánlat elfogadásáról vagy elutasításáról újra dönt majd a képviselő-testület.
A Foktői úti laktanya területéből kihasított részen pályázati forrás fölhasználásával kialakított ipari létesítmények bérbeadásra történő megpályáztatásáról döntött a kalocsai képviselő-testület.
Kalocsa Város Önkormányzatának képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet dunaszentbenedeki ingatlanok és a hozzá kapcsolódó ingóságok értékesítésére.
Helyben lakó, nappali tagozaton felsőoktatási intézményben tanuló, szociálisan rászoruló tanulók pályázhatnak majd az ösztöndíjra október 3-ától kezdődően. A támogatásokról december 6-án értesítik az érintetteket.
A XXXI. Csíplek Kalocsa! Paprika- és Gasztrofesztivál keretein belül a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft megajándékozta a várost egy korszerű és nagyon hasznos ivóvíz kúttal, melyet az Érsekkert és a Kunszt József utca sarkán állítottak fel.
A TOP-5.2.1-15 –BK1-2020-00009 azonosítási számú „A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok” megnevezésű pályázat keretében 2022 augusztus 22-26-ig három helyszínen 15-15 roma származású gyermeket táboroztat a kalocsai Önkormányzat.
Az óvodával egy intézményt alkotó bölcsődébe a szülők már beíratták az első hét gyermeket.
Szakmáron iskolaépület és tornaterem, az önkormányzat harkányi üdülője és óbányai diákszállója megújítása, az elbontott romos házak helyén épült új, korszerű játszótér és szabadidő park építése fémjelzi a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) által biztosított pályázati, összesen 72,8 millió forint hatékony felhasználását.
A lélekszámában gyarapodó kistelepülésünk, Öregcsertő életében a fejlesztéseket tekintve kifejezetten sikeres időszak az elmúlt három esztendő.
A tetszetős, a falukép szempontjából is jelentős épületet kívül-belül augusztus 13-án, a szombati falunap alkalmából tartott nyílt napon tekinthetik meg az érdeklődők.
A fejlesztés eredményeképpen egyedi, kisszériás, helytakarékos bútorok gyártása valósul meg, melyhez szorosan kapcsolódik egy termékkatalógus készítése. Továbbá sajátmárkás termékek gyártása, bútorjavítás és bedolgozói tevékenység valósulhat meg.
A júniusi nagy esőzések is bizonyították a szükségességét.
A pályázati sikert Filvig Géza polgármester a ma délutáni képviselő-testületi ülésen jelentette be. Az ideiglenes óvodába szeptemberben költözhetnek a Kunszt utcai óvodások, és várhatóan két évet töltenek ott.
Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című rajzpályázatra, amelynek két korosztályszerinti kategóriában született eredményeit is közöljük cikkünkben.
Az óvodásoktól a középiskolásokig, az idelátogató turistáktól a város szépkorú polgáraiig sok mindenkinek szerezhetne örömteli perceket a beszerezni tervezett, gumikerekes kisvasút. Mégsem volt teljes az egység a képviselő-testületben a kérdést illetően.
Az ingatlan Kalocsa észak-keleti részén a Széchenyi lakótelepen a központtól 1500 m-re található.
A támogatási összegek a tízmillió forinttól a százmilliós nagyságrendig változnak, a megvalósításra váró beruházásoknak és a települések igényeinek megfelelően.
A projektzáró sajtóközlemény részletesen beszámol a megvalósult fejlesztésekről, programokról. A közleményt teljes terjedelmében tesszük közzé.
A kapcsolódó I. Cigány Ételek Főzőversenyére reggel nyolckor veszi kezdetét, még lehet rá jelentkezni – jelentkezési lap és kiírás a cikk alatt! A Chirikji tehetségkutató sorozat gáláját is a program keretében tartják, utána koncert!
A három helyszínen tartott előválogatókon továbbjutó produkciókat a szombati döntőben neves szakmai zsűri értékeli, a kategóriák legjobbjait pedig a délutáni gálaműsoron megtekintheti a nagyközönség is. A roma kultúra iránt érdeklődőkre a hétvégén más csemegék is várnak!
Az új épületben 75 négyzetméteres csoportszobák, tágas öltözők, igényes mosdók, tornaszoba, fejlesztő szoba, könyvtár, nevelői szoba, irodák, modern tálalókonyha és szociális helyiségek kerültek kialakításra.
Az elmúlt években a megyei önkormányzat által koordinált TOP pályázati keretből, közel fél milliárd forintból újult meg a település központja, megtartva az arculatát, hangulatát. A pályázat benyújtása és a megvalósítás közt eltelt időszakban, a megnövekedett alapanyag és munkadíjak költségei tették szükségessé.
A város korábbi, szabálytalanságok miatt szankciókkal sújtott pályázatainak felülvizsgálatának eredményeit ismertette a polgármester a február 23-i, szerdai képviselő-testületi ülés végén. A feltárt szabálytalanságok, etikátlan megoldások közül több is az ellenzéki összefogás DK-s képviselőjelöltjéhez, a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár egykori vezetőjéhez, Magóné Tóth Gyöngyihez köthető.
Az 50 millió forint önerővel együtt 300 milliós fejlesztés egyes költséghelyei úgy állnak össze, hogy fenntartásra-üzemeltetésre három év alatt mintegy 180 millió forintot, beruházásra 41 millió forintot költhetnek, a fennmaradó összeget pedig az Agrárminisztérium Nemzeti Földügyi Központja a szükséges tervek, engedélyek beszerzése formájában biztosítja.
Cél a digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés. Az operációs rendszerrel és a legalapvetőbb programokkal fölszerelt eszközöket Font Sándor és Sárosi Magdolna adta át.
A Kubinszky és a Malomszög utcákra már elnyert felújítási projektek mellé egy újabb belvárosi utca útburkolatának rekonstrukciójára és ivóvízvezetékének cseréjére nyújtott be pályázatot a kalocsai önkormányzat.
A Csokonai és a Zöldfa utcai után a Bem apó utcai tagóvoda is sokoldalúan használható sportpályával gazdagodhat.
A már bevett gyakorlat szerinti polgármesteri tájékoztató ezúttal a szokásosnál is több információban bővelkedett.
A huszadik század első harmadától, a színes fonalak elterjedésével szinte egy időben kezdett színessé válni a kalocsai hímzés, amelynek megőrzésére írtak ki pályázatot.
Egy EFOP pályázatunknál zajlott ellenőrzés megállapította: nem zárható ki, hogy indokolatlan és jogosulatlan kiadások keletkeztek. A projekt gazdája a Kulturális Központ és Könyvtár volt. Más bejelentenivalók közt a polgármester arról is beszámolt, hogy Szigeti Tamás agrármérnök a jövőben tanácsadóként ingyenesen segíti munkáját.
A régen várt fejlesztésnek köszönhetően Kaskantyún nem csak biztonságosabb lett a belterületi közlekedés, de a község egy újabb, vonzóbb településképpel lett gazdagabb.
A kalocsai bölcsődében és két óvodai telephelyen tervezett beruházásokra a TOP Plusz pályázati rendszer keretében pályázik a város. A cél részben az infrastruktúra fejlesztése, részben az óvodai nevelés tárgyi feltételeinek hosszútávra történő biztosítása.
Az önkormányzatok 15 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak, egy darab új kisbusz beszerzése céljából.
Az új óvoda befejező ütemére a TOP Plusz pályázati rendszer keretéből remél forrást nyerni a város. A képviselő-testület rendkívüli ülés keretében határozott a pályázat benyújtásáról.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) TOP-os elődjéhez hasonlóan a jövőben nagyban hozzájárul a települések további fejlődéséhez.
Hamarosan megnyithatja kapuit a lurkók előtt a „Lurkópalota”. Az óvoda berendezésére, az Ifjúsági Házban épülő ideiglenes óvoda kialakítására, a Csajda-kerti játszótér létesítésére pályázatot nyújtott be, illetve nyert el az önkormányzat, emellett megkezdték további pályázatok előkészítését is az óvodai infrastruktúra fejlesztésére.
A járdaépítési pályázat keretében igényelhető támogatás 10 millió forintra emelkedik. Az önkormányzatok számíthatnak a szolgálati lakásépítésre, valamint a tanya- és falubusz beszerzésére irányuló pályázatokra is.
Az új vezérelhető, forgatható és a fix kamerákat a ki-és bevezető utakon, a kiemelten fontos településrészeken, a fontosabb csomópontokba, kereszteződésekbe telepítették.
Amint kitavaszodik, nagy hasznát veszik majd a most frissen beszerzett eszközöknek.
Dusnokon van ok az örömre, ugyanis mintegy a település karácsonyi ajándékaként elkészült a Vízi Központ újabb, közel 12 milliós, ezúttal a külső tereket érintő fejlesztése és a mellette 4 millió forintból megépült új játszótér.
A dokumentum a Bátyán már sikeresen, hasonló célból megvalósított, a Belügyminisztérium által koordinált LIFE-MICACC projekt záróakkordja, egyben a folytatás előkészítése, egyelőre anyagi források hozzárendelése nélkül.
Ha a több száz támogatott között jól böngésztünk, 53 millió forintnál is több, a civil szférát erősítő pénz érkezik a térségbe.
Még az előző kiállítás – Magyar Zita kerámiái – is látható volt a Fazekas Alkotóházban vasárnap délután, ahol a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület tagjai által a krumplis pogácsa készítésének tudományával, egyúttal, a házigazda Kovács László jóvoltából a kemencés sütés-főzés fortélyaival ismerkedhettek az érdeklődők.
A nyár folyamán a kalocsai Cigány Szív Egyesület és a Kultúrpart csapata szervezésében, pályázati forrás felhasználásával négy alkalommal utazhattak roma gyerekek és felnőtt kísérőik a fővárosba, hogy ott megtekintsék a főbb látványosságokat, izgalmas programokon vehessenek részt. A kirándulásokról egy vidám videofilm készült, amelyet most tettek közzé – tekintsék meg a KALOhíreken!
A 3 éves támogatási időszak (2022-2024) pályázatainak benyújtási határideje október 25 - november 25. közé esik, és minden mezőgazdasági termelő számára elérhető.
Az október 6-án tartott tájékoztatón az intézményi átszervezést, a város kulturális élete szervezésével kapcsolatos feladatoknak az Innovációs Kft-hez történt átcsoportosítását és az azzal járó változásokat is érintették.
A pályázat átfogó célja a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációja, továbbá a hátrányos helyzetű emberek életlehetőségeinek javítása.
Múlt csütörtöki ülésén döntött a testület a pályázati rendszerhez való csatlakozásról.
A támogatási kérelem benyújtásánál többlet pont jár egyebek közt akkor, ha a terület több mint fele Natura 2000 terület, nitrátérzékeny terület vagy VTT terület. A 300 hektárnál kisebb gazdaságok szintén többlet pontot kapnak, ahogy a szaktanácsadást igénybe vevők, valamint az AKG-ban korábban résztvevők is.
A Kalocsai Járásban Solt város konzorciumvezetői szerepvállalása mellett folyó partnerségi alapú foglalkoztatási program keretében a munkáltatókat és a munkavállalókat is megszólítja a szeptember 28-án, kedden délelőtt tartandó rendezvény.
Kialakításra kerül egy bowlingpálya, valamint gyerekek és felnőttek részére játékterem / közösségi terem, melyben egyéb sportjátékokat (billiárd, csocsó, darts, léghoki, rex) lehet majd űzni.
Bízunk abban, hogy az ide érkező kis bölcsődések megkapják azt a szeretetet és bensőséges légkört, ami szükséges ahhoz, hogy érzelmi, fizikai biztonságban növekedhessenek. Itt minden adott ehhez a jó célhoz.
„Kalocsának a jelenlegi úthálózata és útszerkezete nem teszi lehetővé, azt, hogy ezt az útszakaszt lezárjuk. Tehát változatlanul, ahogy korábban is, kétirányú járműforgalom lesz a főtéren. Nem tudjuk úgy elterelni jelenleg a forgalmat, hogy ezt [az útszakaszt] mentesítsük”
A támogatás felhasználásának végső határideje 2023. december 31-e, de az önkormányzat szerint már jövőre megújul a bölcsőde konyhája.
A hagyományos aratóbál megszervezését ebben az évben a CLLD pályázaton elnyert forrás tette lehetővé.
A CLLD pályázaton, illetve az EMMI egy pályázatán nyert forrásból megvalósuló rendezvényeknek a Duna-parti Juca Néni Csárdája ad helyet, de a program már reggel Kalocsán a Szent István Gimnáziumban tartandó koszorúzással elkezdődik majd. A programról Kovács Istvánné, a rendezvényekre pályázó egyesület elnöke tájékoztatta portálunkat.
A megítélt összeg országos szinten is kimagasló, meghaladja a rendelkezésre álló teljes forrás 10 százalékát.
A vidékfejlesztési pályázatokban a gép-, és eszközbeszerzések általában az állattenyésztéshez, kertészethez voltak kötve, vagy csökkentett arányban voltak támogatva. Ezt a hiányt igyekszik most bepótolni az Agrárminisztérium új pályázati lehetősége a „Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása” című pályázati felhívásával. A témát Szigeti Tamás kalocsai agrármérnökkel jártuk körbe.
A pályázati kiírás fontos célja volt az autentikus cigány kultúra megjelenítése és átadása, az igazi, ősi, hagyományos értékek megjelenítése, összekapcsolva a vidámsággal, mulatsággal és a népszerű kortárs cigányzenével, amelynek Nótár Mary és kiváló zenésztársai méltó letéteményesei voltak.
A járványügyi helyzet enyhülésével sor kerülhetett a 2020. nyarán támogatásban részesített „Kalocsa Családi és Testvérvárosi Sportrendezvények (2021)” c. Európai Uniós pályázatban vállalt sportrendezvények megtartására.
A pályázati forrásból megépült meszesi létesítményt három évig a kalocsai Probatus 2005 Kft. üzemeltetheti. A kérdésben különösebb vita nélkül született egyhangú döntés.
A JETA pályázaton elnyert forrásból megvalósuló beruházás tendereztetéséről a múlt heti, a járvány utáni első ülésén döntött képviselő-testület.
Az év legrövidebb éjszakáját irodalmi kávéházzal, Sugarloaf koncerttel és csillagászati bemutatóval tették emlékezetesebbé, a rontást a tűz helyett a tüzes programok mosták le, ugyanis ezúttal a tűzgyújtás – a nagy szárazságra tekintettel meghirdetett tűzgyújtási tilalom miatt – elmaradt. Aki lemaradt, helyszíni videónkkal vigasztalódhat!
Dr. Feldman Zsolt államtitkár előadása középpontjában a dömpingszerűen megjelenő agrár-, és élelmiszeripari pályázati lehetőségek álltak.
A városban a piactér és várhatóan a Szentháromság tér ad majd helyet annak a kiváló, szabadtéri komolyzenei térzenei programnak, amelyre az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán 7,5 millió forintot nyert a Kalocsai Innovációs Központ.
Homokmégy a következő években Magyarország legjelentősebb beruházásának, a Paks II. beszállítói vonzáskörzetében lesz. Ezen nemzetközi fejlesztéshez kíván a község oly módon kapcsolódni, hogy az abban részt vevő vállalkozások számára, termelő és szolgáltató tevékenységükhöz üzleti környezetet biztosít.
Hetek óta emberfeletti küzdelmet folytatnak a faggyal a gyümölcstermelők, miközben az aszály és a koronavírus-járvány is sújtja a mezőgazdaságot.
Elmondhatjuk, kevés olyan kalocsai család van, aki ne ismerné valamilyen formában Répási Erika több évtizedes munkásságát, amelynek eredményeként felkerült „Az Év Védőnője" pályázatának névsorába.
A felhívásra 15-27 éves fiatalok szabadon választott témában, tetszőleges technikával készült alkotásait várják. Határidő: május 23.
Az elmúlt 7 évben mintegy 1400 milliárd forint állt rendelkezésre a vidékfejlesztési kasszában, most ugyanez az összeg vár elköltésre az átmeneti két évben!
A Gerillakertész és Vízisport Egyesület égisze alatt kajakozó fiatalok Szekszárdon tanulnak profiktól, de Kalocsán, az egyesület pályázati forrásból jócskán kibővített hajóparkján edzenek, miközben az egyesület bővítette a szabadidősport célokat szolgáló eszközrendszerét is. A tervek szerint hamarosan versenyeztetni is viszik a fiatalokat, bár a cél egyelőre nem az olimpiai kvalifikáció…
Az alapítványhoz 70 pályázat érkezett be, amelyek közül a kuratórium 61-et részesített támogatásban.
Első körben azon hazai egyéni és társas mikrovállalkozások juthatnak forráshoz, amelyek kevesebb mint tíz főt foglalkoztatnak.
Óvodás gyermekek szüleit várják a harmincórás tanfolyamra, amely pályázati forrásból valósul meg, így látogatása ingyenes.
Húsvéti képeslapok készültek és locsolóversek születtek a Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár felhívására. A díjazott locsolkodós videókat és a képeslapok fotóit megtalálják cikkünkben!
A küszöbön álló fejlesztési tervekről és a munkák ütemezéséről Temerini Ferenc polgármester tájékoztatta portálunkat.
Amint a koronavírus-járvány engedi, a svábházba szervezett rendezvények közönségét frissen sütött kenyérrel és kenyérlángossal fogadják majd.
Az önkormányzat az irányító hatóságnál nemrégiben jelentette készre a művelődési házat, illetve az egészségházat érintő fejlesztéseket.
A házat még az idén, vállalkozó bevonásával elbontják, és keresik a pályázati lehetőségét, annak, hogy a községben is működjön egy új építésű nyugdíjasok napközi otthona.
Mióta, mi végett küldünk egymásnak képeslapokat a nagyobb ünnepeken, és mit szokás ábrázolni rajtuk? Felkészítő képeslapkészítő pályázat előtt.
Kedves figyelmességek, hízelgés, a szebbik nem dicsérete, vagy pajkos gondolatok, burkolt, metaforákba csomagolt, már-már arcpirító célzások, vérbő humor? Ezek mind föllelhetőek a különböző korok locsolóverseiben. Nincs min csodálkozni, hiszen maga a locsolás hagyománya is egy, még a pogány korig visszanyúló tavaszi termékenységrítusból alakult ki.
A fejlesztéssel létrehozott tananyagok olyan aktuális témákat dolgoznak fel, mint az internetbiztonság, digitális oktatás, testi-lelki egészség, közösségfejlesztés és játékpedagógia, erőszakmentes kommunikáció, kooperatív módszerek a tanulásban vagy éppen a környezeti tudatosság fejlesztése.
A közösen elhatározott célokra a helyi akciócsoport koordinálása mellett felosztott, összesen 250 millió forintos pályázati forrás főképp a helyi civilszervezetekhez jutott.
A támogatásnak köszönhetően a helyi és környékbeli munkaerőt foglalkoztató asztalosműhely gépekkel történő felszerelésére is lehetőség nyílik a közeljövőben.
Sziráki Szilárd: Köszönhetően a Paks II. és a Kalocsa-Paks Duna-híd nagyberuházásnak, kilátásaink a jövőre nézve nem csak nekünk, hanem a környékbeli vállalkozóknak is kecsegtetőek.
A jó ideje forráshiány miatt elakadt óvodafejlesztés és iparterület-fejlesztés a közelmúltban kapott összesen 256 millió forint kormányzati támogatásnak köszönhetően folytatódhat, és várhatóan év végére mind két helyszínen be is fejeződhet.
A tervek szerint egy stressz levezető szobát is kialakítanak a hivatalban, melyben sporteszközök állnak majd a dolgozók rendelkezésére.
Az alábbiakban a pályázati indulás részvételi feltételeiről, úgy is mint az üzemeltetés minőségének vállalásáról, a minimum teljesítési kötelezettésekről és egyéb feltételekről olvashatják a pontos részleteket.
Az épület az 1980-as évek végén épült, átadása óta folyamatosan üzemel, azonban komolyabb korszerűsítésére évtizedek óta nem volt lehetőség.
A létesítmény nem csak a gyermekétkeztetést szolgálja ki a bölcsődétől az óvodán át az általános iskoláig, hanem az idősek étkeztetésében és a lakossági igények kiszolgálásában is fontos szerepe van.
A Család és KarrierPONT legutóbbi rendezvényén az uniós gazdasági helyzetről és kilátásokról és a következő uniós költségvetési ciklus kihívásairól, a Budapest Bank családbarát munkahelyek fönntartásában elért eredményeiről, valamint a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató, városunkban hamarosan számos új munkahelyet létesítő ERFO Közhasznú Nonprofit Kft.-ről halhattak az érdeklődők.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott és a Miniszterelnökség által támogatott Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány pályázati felhívását a polgármesterek körében kimondva vagy kimondatlanul komoly várakozás előzte meg.
Mondhatni, jó szürete volt eddig idén a fotói mellett a rendszeres, futóalkalmak megszervezéséről, valamint jótékonysági futásairól is ismert kalocsai „futógráfusnak”. Dabason, Szolnokon és Szentesen, valamint Biatorbágyon is beérett a termés.
Kalocsa két egyesületéhez közel 6,2 millió forint érkezik.
A pályázatra a megye vállalkozásai termékeinek, szolgáltatásainak mintadarabjait vagy a pályaművekről készült fotókat várják, az azokról szóló rövid leírással kiegészítve – áll az Iparkamara portálunknak megküldött közleményében.
A sikeres pályázók havonta akár 50.000 forintban is részesülhetnek. Ez előző felhívások eredményeként már közel 145 millió forint talált gazdára a 4 konzorciumban.
Az értékelés során 7 zsűritag nézte végig és pontozta az elkészült tananyagokat szakmai, módszertani, technikai és szubjektív szempontok szerint pontozva azokat.
Sziráki Szilárd: A nyertes pályázatnak köszönhetően meg tudjuk tartani a vírus előtti állományi létszámunkat.
A megyei identitás,helyi partnerség és együttműködés erősítését, megyei értékek, hagyományok ápolását célzó programokat finanszírozhatnak az elnyert forrásból. A különböző nyomtatott termékek kiadásától kezdve a találkozók, rendezvények szervezésén át a rajzfilmkészítésig terjed a skála – derül ki a Bács Kiskun Megyei Önkormányzat sajtóközleményéből.
Tóth Emese akkor került a város nagyrendezvényeit rendező intézmény élére, amikor az új városvezetés új alapokra kívánja helyezni a hagyományos Paprikafesztivált, ráadásul ehhez kapcsolódóan tartják Kalocsán Bács-Kiskun Megye Napját, az ünnepi megyei közgyűlést, ami plusz feladatokat, felelősséget ró a szervezőkre.
A pályázati összeg jelentős részét egy új, a vállalat tevékenységéhez kapcsolódó, a jelenleg elérhető legmodernebb felületkezelési technológiának a telepítése teszi ki.
A multik, a nagyvállalatok, a kkv-k és a közintézmények külön-külön versenyeznek, ahogyan a városok, a nagyközségek és a községek is. A megyei jogú városok és fővárosi kerületek egy csoportot alkotnak.
Tegnap tették közzé a közigállás.hu oldalon a Magóné távozása miatt megüresedett intézményvezetői álláshely betöltésére irányuló pályázatot, de a város honlapján már egy nappal korábban megjelent. Mutatjuk a feltételeket! Hölgyek, Urak, lehet, lehet!
Az ülésen döntés születhet az önkormányzati bérlakások bérleti díjának 5-10 százalékos mértékű korrekciójáról, mert a díjat 2016 óta nem emelték.
Fölújítanak közösségi tereket és vizesblokkokat, tantermeket, sőt, még udvarokat is. Már meg is kezdődtek a felújítás kiviteli munkálatai a Szentsaroknál található, patinás épületben.
Abban egyetértés van a képviselők között, hogy az óvodának minden körülmények között meg kell épülnie.
A fűtésen túl minden egyéb, az épületen belüli rendszerhez szükséges villamosenergiát a napelemek termelik.
Soltról egyre több olyan hír érkezik, hogy az új polgármester határozott, pergő, gyors, már a programjában is meghirdetett intézkedéseket hoz.
Évekkel ezelőtt váltották ki külső helyszínekkel, köztük két új otthon fölépítésével a Malom utcai szociális otthont. A most folyó felújítások után az épület új funkciót kap, továbbra is a szociális ellátás feladatainak szolgálatában. A pályázati projekt megvalósításához az önkormányzatnak is zsebbe kellett nyúlni.
A gyerekeket játszóház, kézműves sarok, ugrálóvár, arcfestés, csillámtetoválás várta a reptéri lakótelep játszóterén. A „Történelmi múlt, cselekvő jelen” című pályázat keretében további négy helyen tartanak majd hasonló rendezvényeket. A mostani alkalom hangulatáról van egy videónk is. Szinte minden benne van.
Egyre nagyobb az érdeklődés a kalocsai és környékbeli gazdálkodók részéről az ökogazdálkodás iránt, ráadásul aki most bele szeretne vágni, azt pályázati lehetőség is segíti. Az Agrárközösség kalocsai irodája nekik és az újonnan ökogazdálkodásba kezdetteknek szervezett tájékoztató fórumot ma, azaz hétfőn délelőtt.
A nyertes pályázatok között szerepel orvosi rendelők felújítása, kommunális gépek beszerzése, megújuló energiák alkalmazása, egyházi ingatlanok, temetők és ravatalozók felújítása, de még egy új mozi létesítése is.
Különösen a kistelepüléseknek jelentenek immár szinte nélkülözhetetlen segítséget a JETA pályázatai.
Rumi László, az előző ciklus önkormányzati képviselője 2012. szeptember 10-től az intézmény, illetve annak jogelődje vezetője, megbízása 2019. április 30-án jár le.
A város fejlesztési, beruházási költségeinek és forrásösszetételének állásáról, várható alakulásáról, a tervezett ütemezésükről, határidőkről Boromisza Viktor tájékoztatta portálunkat.
Tájékoztató fórumot szervez szerdán 14 órától a Kalocsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya helyi mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatásáról.
Az egykori zsinagógában elhelyezett képtár fejlesztésére, benne két foglalkoztató terem létesítésére, illetve a Hunyadi János utca 82. szám alatti közösségi ház tetőterének beépítésére, abban klubhelyiség kialakítására elnyert EFOP pályázati forrásokról mondott le Kalocsa város önkormányzata a legutóbbi képviselő testületi ülésen született döntésével.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium írt ki pályázatot önkormányzatok számára az Országos Hulladékgazdálkodási Terv céljainak megvalósítása érdekében. A terv adatai szerint az illegális hulladéklerakók száma meghaladja az ezret, ami azért is valószínűsíthető mivel a pályázat benyújtását célzó napirendi pont mellékleteként több mint egyoldalas lista sorolja fel csak a kalocsai közigazgatási területen található szeméthalmokat.
Kedvező elbírálás esetén a 70 százalékos intenzitású, vissza nem térítendő támogatás segítségével összesen két helyszínen történhetne meg a szennyvízcsatorna-hálózat rekonstrukciója mintegy kétszáz folyóméteren, összesen közel húszmilliós támogatással. A többi víziközmű-fejlesztési pályázatunkkal együtt így bő egy év alatt több mint 50 milliót költhetünk hasonló célokra.
Kedvező elbírálás esetén a 70%-os intenzitású, vissza nem térítendő támogatás segítségével összesen közel 770 folyóméteren történhet meg az elöregedett ivóvízhálózat megújítása. A barákai víznyerő rendszerek energiahatékonyságát további 3,5 millióból, a szennyvízkezelő rendszerünket két, egyenként 3,2 milliós értékű átemelő szivattyú beépítésével javítaná Kalocsa, fele részben pályázati forrásból.
Hartán két, egymást kiegészítő pályázat megvalósításával alakítják ki a településkép szempontjából is jelentős új Szociális Alapszolgáltatási Központot.
A projekt keretében az integráltan működő orvosi praxisokat fejlesztik, hogy a jobb betegellátás mellett az egészségügyi dolgozók számára is színvonalas munkakörülményeket teremtsenek.
A befejezett beruházásoknál még nagyobb várakozással tekint a következő évekre a városvezető.
Már a pályázat megnyitását megelőzően látszott, hogy legalább háromszor annyian érdeklődnek az az ökológiai gazdálkodás kialakításához igényelt forrás iránt, mint a korábbi kiírás alkalmával. Az ötéves „ökoprogram” vissza nem térítendő támogatást nyújt évente, a földterület nagysága alapján.
Jelentkezz a DREAM4SYS-sel 2018. november 30-ig a GINOP 3.2.2. pályázatra és a szervert, notebookot ajándékba adják.
Kalocsa ellen ítélt a fellebbviteli bíróság is a több környékbeli településsel, egy már korábban lezárult szennyvízprojekt kapcsán folytatott jogi vitában.
A múlt heti képviselőtestületi ülés keretében, sürgősséggel tárgyalta a testület a pályázat benyújtására irányuló javaslatot.
Béres Egészség Hős Pályázat indult, ahol ti segíthettek.
A burkolatok kitűzése már megtörtént, a munkák a tükrök kiemelésével folytatódnak jövő héten, november végére pedig le is zárulhatnak.
Uniós forrásból újult meg az idei tanévre a Kalocsai Szent István Gimnázium. Felújították az intézmény tetejét, a vizesblokkokat és a beázással érintett helyiségeket, sérült padlóburkolatokat.
Csaknem 68 millió forintos Európai Uniós forrásból szépült meg az új tanévre az „Eperföldi suli”. A közel egy éve kezdődött fejlesztéseknek köszönhetően egyebek mellett az iskola tornatermének tetőszigetelése és az intézmény teljes villamoshálózatának korszerűsítése történt meg.
Dunapatajnak története során még soha nem volt bölcsődéje, ám most, a fiatalok helyben maradását segítve, 170 milliós pályázati forrásból egy 14 férőhelyes bölcsődét építenek.
Tíz kenuval és a hozzátartozó negyven evezőlapáttal gazdagodott Kalocsa sportfelszerelése. Pályázati forrásból további két sárkányhajót szerez be az önkormányzat.
Összesen 310 millió forint értékben végezett kapacitásbővítő beruházásokat a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. az elmúlt évben. A fejlesztés eredményeként az eddigi évi 300 tonna fölé emelkedhet a paprikaőrleményen kívüli, csomagolt szárított zöldségek előállítása.
Közös kulturális és népi hagyományokat, gazdasági kapcsolatokat erősítő programot indított Kalocsa és Kúla.
A nyári szabadságolások kellős közepén meglepően sokan gondolták úgy, hogy érdemes egy félnapot eltölteni azzal, hogy a szeptember 10-ig benyújtandó pályázat valamennyi feltételét, részletét megismerjék.
A Pénzügyminisztérium 2018. július 23-ától újabb, 6 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett a mikro-, kis-és középvállalkozások munkahelyteremtő és -megőrző beruházásainak elősegítésére. A pályázaton való részvétellel, a pályázat feltételeivel és elkészítésével kapcsolatban a Kalocsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya 2018. augusztus 7-én ad tájékoztatást.
Az önkormányzattól vásárolt területen létesül új gépgyár, és mikroőrlő üzem, miután a képviselő-testület lemondott visszavásárlási joga érvényesítéséről. A teher törlése a beruházáshoz való pályázás feltétele volt, de a pályázat kudarca esetén, saját erőből is megépíti új üzemét a fiatal kalocsai vállalkozó, aki szerint 2022-re úgy is készen állhatnak a termelésre az ipari parkban létesülő új üzemek.
Gyönyörű fotók készültek az első pályázatra!
Napelempark építésére vásárolták volna meg a város délkeleti határában található, már korábban is alku tárgyát képező, 6,3 hektáros telket – nem adták, ehelyett a terület értékesítésére szóló pályáztatása mellett döntött a képviselő-testület.
Megérkezett a bírósági ukáz, Kalocsa bukta az Öveges-pályázati pénzvisszafizetés ellen indított perét. Azonban van hova tovább: a sportfogadás nyelvén szólva rendkívül jó odds-ot kínál a 300 ezer forintos föllebbezési díj, összevetve a keletkezett pénzvisszafizetési kötelezettségünk mintegy 49 millió forintos összegével.
30%-os önerőt igényel az önkormányzattól a többfunkciós sportpálya létesítése, amelyhez a fönnmaradó részt az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány Nemzeti Ovi-Sport Programja keretében elnyert pályázati támogatás fedezi.
A projekt gyakorlatilag életkori határok nélkül kinyitja az ingyenes képzés, továbbképzés kapuját azok előtt, akik eddig objektív vagy szubjektív okok miatt nem voltak abban a helyzetben, hogy akár nyelveket tanuljanak, akár informatikai ismeretek szerezzenek, vagy éppen egy színjátszó kör keretében tegyék próbára önmagukat, képességeiket.
A múlt heti képviselő-testületi ülésen fogadták el Kalocsa város költségvetését. A döntés második nekifutásra született meg: február 8-án egyszer már leszavazták. Az akkori aggályok közül legfajsúlyosabb a Menza Kft. 66 milliós tartozása fedezetének hiánya volt, amelynek megítélése megosztja a testületet. Másodjára módosítottak rajta: a nyugdíjasoknak juttatandó második félévi 2000 forint fedezete, és a nagyrendezvények túlóraköltsége tartalékkeretbe került.
A Dózsában elért szakmai eredményekre figyelemmel a kalocsai intézmény felülreprezentált, a digitális alkotóműhely, a robottechnológia oktatása feltételeinek megteremtésére kiemelt pályázati forrást biztosítanak.
Összesen 138 millió forintot nyert a Bajai Tankerület egy EFOP pályázaton. Az összegből 13 tagintézményben, köztük a kalocsai Belvárosi iskolában valósulnak meg tematikus napközi és bentlakásos programok.
Facebookon osztották meg a jó hírt, hogy sikerült százezreket szerezni közkedvelt programjaik finanszírozására.
Öt tervezett projektünkből három építési – felújítási, illetve infrastrukturális – jellegű.
Az újabb TOP pályázati sikerrel a kalocsai önkormányzat összes TOP pályázata nyert. A forrásból megújuló épület a szociális alapszolgáltatási feladatok ellátását szolgálja majd, beteljesítve az otthon kiváltásával kezdődő, a szociális ellátórendszert átfogóan megújítani szándékozó erőfeszítéseket.
A Róna utcában és a Miskei út egy részén létesítene közvilágítást a kalocsai önkormányzat.. Lakossági kéréseket és több cég, köztük az emblematikus EMIKA és az egyre jelentősebb súlyú Anda Present kérését teljesítve. Ezért pályázatot nyújt be Kalocsa az atomerőműhöz köthető alapítványhoz. A pályázat sikere érdekében a Logomatic Kft. magánútját ajánlotta föl. Amennyiben a fejlesztés megvalósul, a város déli iparterülete benépesülésének is új lendületet adhat.
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2018. január 6-ától újabb, 5 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő és -megőrző beruházásainak elősegítésére: a támogatási összegből csaknem 600 kkv-nál több ezer új munkahely jöhet létre és még több őrizhető meg.
Angeli Gabriella elszólta magát a legutóbbi testületi ülésen, legalábbis az alpolgármester szerint, aki ezért gyorsan a fejére is koppintott, illetve köszönetet mondott neki. A képviselő szerint nyilvános információt tett közzé. A lényeg: a CLLD pályázaton nyertünk egy kazal pénzt egy csomó célra. Később azt is megtudtuk, hogy mennyit. Hogy nagyjából mire, azt már sejtettük.
Illusztris vendégek tisztelték meg a kalocsai képviselő-testület „karácsonyi” ülését. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke Schmidt Gábor föl is szólalt, ismertetve a szövetségnek a meszesi Duna-parton kalocsai konzorciumi részvétellel zajló projektjük jelentőségét, és üdvözölve a város vízi tömegsport, illetve vízi turisztikai célú fejlesztési elképzeléseit.
Takarékosság, Kalocsa Szíve program, pályázati kötelezettségek is szóba kerültek a személyeskedéstől sem mentes önkormányzati vita során, amelyet követően a Vagyonhasznosítási Kft. önkormányzati támogatásának mértékéről döntött a tavalyi utolsó ülésén a kalocsai képviselő-testület. Ha az elfogadott finanszírozással „elgurul” az év, akkor kb. 4,6 milliót spórolunk a tervhez képest, igaz, a megcélzott, bő 9 milliós takarékosság helyett. Viszont közben létrejön két új munkahely is!
Ötvenmilliós forintot nyert kulturális és szórakoztató események rendezésére a Művelődési Központ.
Bálint József polgármester péntek délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentett három nyertes TOP-pályázat egyike a Kertváros csapadékvíz-elvezető rendszere hiányzó, vagy elavult elemeinek pótlását, az összegyűjtött csapadékvíz befogadására záportározó kialakítását teszi lehetővé.
Tegnap délelőtti sajtótájékoztatóján újabb pályázati sikerekről számolt be dr. Bálint József polgármester: három újabb TOP pályázatunk részesült kedvező elbírálásban. Ennek kapcsán a polgármester összefoglalta az eddigi pályázati eredményeinket, és visszatekintette az eddig vezető útra.
A legmagasabb szakmai pontszámmal nyert Kalocsa és Kúla közös pályázata a Szerbiával való határmenti együttműködés erősítésére. Tegnap Valka Károly, a VMSZ elnöke szakmai kíséretével együtt Kalocsán egyezetett a programról, majd Bálint Józseffel közös sajtótájékoztatón számoltak be a pályázati eredményről. Bálint József a tájékoztatóra három másik pályázat sikerének hírével érkezett, összesen további 150 millió forint értékben.
A beruházásra, amelynek, mint kiderült, igenis van létjogosultsága, már be is adta pályázatát az önkormányzat.
Az összeg bő negyede borítékolható, a bérminimum és a járulékok emelkedésének kiegészítő ellentételezésére adja a központi költségvetés. A többitt a laktanya telekcseréjének többletforrás-igénye fedezésére kérjük immár ismételten.
A fókuszban a kulturális értékek, a szociális felzárkóztatás, egészségfejlesztés – a hónap első csütörtökjén a kalocsai Városházán az ötletadó Szűcs Csaba, kiskunhalasi alpolgármester, Bolvári Ferdinánd képviselő, a szociális bizottság elnöke, valamint Rumi László, a Szociális Központ vezetője, projektmenedzser tartott sajtótájékoztatót az EFOP forrásból elnyert összeg felhasználásáról.
Közel egy éve jelent meg a KKV szektor informatikai beruházásait támogató „Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások” GINOP 3.2.2-8.2.4-16 pályázat.
A települések többsége már hetekkel ezelőtt kiírta a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot a felsőoktatási hallgatók és a felsőoktatásba készülő diákok számára a 2018. és a 2017/2018. tanév második és a 2018/2019. tanév első félévére. Jelentkezni november 7-éig lehet.
Kétéves programot finanszírozhatnak az elnyert, 100%-os intenzitású támogatásból. Képzések, rendezvények valósulnak meg a forrás fölhasználásával, emellett kiépül egy mentori hálózat, amely a legrászorultabbakat segíti majd a közszolgáltatások elérésében, elősegítve egyéni boldogulásukat és társadalmi hasznosságuk fokozását egyaránt.
Nem vicc: három éven át egy sor program valósulhat meg az egykori Nagyszeminárium épületében kialakítandó Nőközpont égisze alatt a KKKK és partnerei által konzorciumban elnyert támogatás felhasználásával. Erről Magóné Tóth Gyöngyi és Héjja Gábor, az egyik partner képviselője beszélt Bálint József polgármester hétfői sajtótájékoztatóján.
A mai telken is túlnyúló, hatalmas méreteivel és minden igényt kimerítő szolgáltatásaival is elkápráztató gyógy- és szabadidős élményfürdő, verseny és tömegsport célú uszoda terveit mutatták be múlt kedd délután a városházán. A piacot a paksi bővítés miatti forgalombővülésre, hosszútávon a föllelni remélt, bőséges gyógyvizet szolgáltató forrás föllelésére és Kalocsa turisztikai nimbuszának emelkedésére alapoznák. A tervek megvalósítása eszméletlen összegbe kerülne, ekkora forrás házon belül nincs – a „kerítésen kívül” keresik.
Bizonyos halaszthatatlan fejlesztések a JETA által nyújtott támogatásból valósulnak meg, ahogyan az előkészítés alatt álló, teljes uszoda-rekonstrukció terveinek elkészítéséhez is az atomerőműhöz köthető alap adott támogatást. Más, szükségszerű felújításokra az önkormányzat adott pénzt, amelyből a munkák elvégzése után még maradt is – ennek egy részét szintén az uszodára költik, miközben már be is mutatták a leendő uszoda terveit.
Bálint József polgármesternek a város megvalósult és tervezett fejlesztéseiről, elnyert és elbírálás alatt álló pályázati beadványairól tartott sajtótájékoztatót, amelyen egyebek közt néhány nyertes, valamint számos, támogatói döntésre váró projektünkről szólt. Utóbbiak közül az óta már érkeztek jó hírek.
Utólagosan nyert Kalocsa városa 19 millió forintot az önkormányzati közétkeztetés fejlesztése céljára. Korábban a Jókai utcai konyha korszerűsítésére már elköltötték az összeget, ám a mostani támogatói döntéssel a költségvetésben e célra lekötött forrás fölszabadul, így újabb sokmilliós teherrel könnyebbedik a város büdzséjének helyzete.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében Kalocsa Város Önkormányzata iparterület fejlesztésre nyert forrást.
Egy csomó minden kiderült a tervezett óvodaépítésről: a 150-nek a 75 mégsem a fele, a KalocsaKOM árát mégsem fejlesztésre költötték, az apparátus pedig nem bólogat gondolkodás nélkül. A hitelfelvétel lehetőségéről is szó volt, hogy megvalósulhasson a 150 fős óvoda. Ezt elvetették, de nem mondtunk le végleg teljes megvalósításról.
Az elnyert forrásból megújul a már meglévő, de nagyon elhasználódott, töredezett kerékpárút a település és az üdülőterület közt, és egy teljesen új kerékpárutat is kiépítenének, amely a korábban rebesgetett tervektől eltérően a tavat nem kerüli meg. Az első utcától haladna a kilencedik utcáig, végig a parton, majd tovább az erdőbe egy vargabetű erejéig. Sok fát ki akarnak vágni. Állítólag az üdülőtulajdonosok kérték.
Néhány hónapja írtunk arról, hogy hárommillió forintot nyert modern számítógépek beszerzésére a kalocsai középiskola – mutatjuk őket!
Betett a béremelés, a CSOK, meg a sok uniós és állami forrás a város óvodaépítési terveinek. Másfél év alatt másfélszeresére drágult az építkezés, ezért vagy többletforrást kell becsatornázni, vagy olcsóbb megoldást választani. Azaz: vagy hitelt veszünk föl, vagy csökkentett műszaki tartalommal épül meg az új óvoda.
A folyamatban lévő beruházások megvalósításával egy időben újabb, 130 millió forint összköltségű pályázatokat készítenek elő.
A Rokkanttelepen és a Szőlőkközében lefolytatott csapadékvíz-projekt sikerén fölbuzdulva a Kertvárosban is hasonló beruházás következhet. Legalábbis erre ad be pályázatot a hónap végéig az önkormányzat. A csapadékvíz-elvezető csatornarendszeren kívül záportározó is létesülne, illetve bővülne az igényelt 200 millióból.
Többedik nekifutásra, komoly – és jogos – hezitálással határoztak a képviselők az Ifjúsági Ház telkén létesítendő, új óvoda megépítését célzó pályázatunk beadásáról. Most megint módosítottak rajta. A bölcsőde is jól járhat.
Tavasszal még nagyon bizakodó volt a vállaltvezető – ma is az, de nem sok tényező könnyíti a munkát.
Pályázatokat ír ki idén az ASZE orosz cégcsoport, hogy az építők már jövő év elején megkezdhessék a Paks II beruházás előkészítését.
Kedden tartott sajtótájékoztatót a Kalocsai Gyermekotthon vezetősége az intézmény tárgyalójában egy nyertes EFOP-pályázat kapcsán, amelynek segítségével régóta használaton kívül álló épületrészbe lehelnek új életet, és bővül az intézmény befogadóképessége is.
A jubileumi Kék Madár Fesztivál szombati programjának délelőtti epizódja a színházban megtartott gyermekműsor volt. A sokéves szokásoknak megfelelően ennek keretében került kihirdetésre a fesztivál alapítványa által ez évre kiírt pályázat nyerteseinek névsora. Este – immár felnőtteknek szóló – színházi produkcióval zárult a fesztivál második napja. A sétálóutcán egész nap vásári forgatag várta a fesztiváli közönséget.
Rajzokon és fotókon örökítették meg hazánk nemzeti parkjairól szerzett ismereteiket és élményeiket a Belvárosi Általános Iskola tanulói.
A szép időben nyílnak a pályázati források – a legutóbbi testületi ülésen óvodák fejlesztésére, a közétkeztetés feltételeinek javítására, és tetőtéri klubhelyiség kialakítására irányuló pályázatok beadásáról döntött a testület.
A húsvét előtti kedden tartott testületi ülésen Simon Zoltán lakossági panasszal kért szót: levélben keresték föl választói, akik arra figyeltek föl, hogy a Selyemerdő játszótéren cövekeket ütnek le, valamilyen építés területének kijelölésére. A Méhecskék műfüves pályáját tervezték ide, a jelek szerint nem kellő alapossággal.
Három pályázat közül egyetlen érvényesként fogadták el a Vagyonhasznosító élén eddig megbízott ügyvezetőként tevékenykedő Pécsi Tibornéét. A döntés zárt ajtók mögött született, a mai testületi ülés első napirendi pontjaként.
Nincs elnyert pályázatunk – de folyamatban lévő igen –, ráadásul (formálisan) egy hónapja már pályázatfigyelő lobbistánk sincs, az energetikai fejlesztéseknek hála csökkennek az energiaszámlák is, míg az értékhatár nőtt. Az eredmény: nulla.
A legutóbbi testületi ülésen érintőlegesen szó esett a projektről Szabó Balázs sportbizottsági elnöktől, utánakérdeztünk a részleteknek.
Korábban már futott egy kört ezzel a kérdéssel a testület. Akkor rengeteg aggály fogalmazódott meg a helyszínt illetően, alternatív javaslatok is elhangzottak, bár a létesítés szándékával mindenki egyetértett. A múlt heti ülésre meggyőzték magukat a korábban bizonytalan képviselők. Rendeződik a meglévő épület sorsa is: a táncosok és az óvoda közösen használhatják majd.
A kalocsai kórház nemrégiben pályázaton jutott az új készülékhez.
A legfőbb cél, hogy az ott nyaralók jól érezzék magukat és évről évre úgy éljék meg, mindig kapnak valamit!
A kalocsai önkormányzati testület ma délutáni rendkívüli ülésének mindössze két napirendi pontja volt: egy 400 milliós pályázathoz hét további településsel konzorciumi együttműködési megállapodás megkötése, valamint egy 60 milliós pályázat benyújtása az egykori zsinagóga fejlesztésére. A döntést borítékolni lehetett.
A kormány 62,8 milliárd forint keretösszegű támogatással segíti a kkv-k digitális fejlesztéseit.
A jelenleg is működő szárító részleghez egy 500 négyzetméter alapterületű üzemrészt építenek. Elsősorban a csomagolt szárított zöldségekből állítanak elő többet.
Új munkatársat keres a Dusnoki Polgármesteri Hivatal.
A nulla százalékos kamattal meghirdetett hitelprogramra április végétől lehet benyújtani a hiteligényléseket.
Van változás a korábbiakhoz képest: két módosító indítványt is elfogadott a testület. Az egyik a végzettségre vonatkozó kitételekben szélesíti a kaput, a másik a kívülről érkezőknek biztosít egyenlő feltételeket.
Új büfé nyílik majd a Kalocsai Szent Kereszt Kórház megújult, Kossuth Lajos utcára nyíló épületszárnyában, az üzemeltetésre a napokban írták ki a pályázatot.
Ma délután tartott ülésén, zárt ajtók mögött döntött a képviselő-testület a tavaly alapított Kalocsai Közétkeztetési Intézmény intézményvezetői pozíciójáról.
A keddi testületi ülésen a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból igénylendő támogatásokról sürgősséggel döntöttek a városatyák. Közel 49 milliót igénylünk az atompénzekből 2017-ben.
Még néhány hétig kivárnak, aztán, ha kell, saját zsebből indítják a megígért beruházást.
A beadványok közül a testület egyiket sem fogadta el. Újra lehet pályázni!
Jövő szerdától újra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások egyebek mellett eszközvásárlásra, új technológiai rendszerek kialakítására, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására, a megpályázható összegek pedig magasabb lesznek.
Küszöbön a Kalocsai Közétkeztetési Intézmény indulása.
A hat éve működő Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány rekordösszeget, egymilliárd forintot kapott a központi költségvetésből, hogy a paksi atomerőmű térségében lévő települések 2017. január 31-ig pályázzanak a különböző fejlesztési céljaik megvalósítására.
Dodonai döntéssel a legszerényebb megoldást választottuk. Ez kerül a városnak legkevesebbe, csak lassú töltésre alkalmas, de a mienk – ha megnyerjük. Az előzetes hírek szerint az esélyek jók.
A kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló társaság bizonytalan jövőjéről a legutóbbi testületi ülés végén, a rendes napirendek után elmondott polgármesteri tájékoztatójában szólt Bálint József.
Az Ápolók Világnapja alkalmából hirdetett irodalmi pályázatot a Gyógyító Nőkért Alapítvány, amelynek rangos bírálóbizottsága Szabó Lászlóné, a Kalocsai Szent Kereszt Kórház Tüdő Belosztálya gyógyszer-asszisztensének pályaművét ítélte a legjobbnak.
Legutóbbi ülésén döntött a kalocsai önkormányzati testület, hogy az ösztöndíj-pályázati rendszerhez idén is csatlakozik. Tavaly ősszel 65-en pályáztak sikerrel, idén október 4-étől november 8-áig lehet beadni a kérelmeket.
Pályázatot hirdet a város a záportározó hasznosítására. A város lakóinak érdekeit, a város stratégiai céljait és a gazdasági ésszerűséget is figyelembe veszi majd a testület, amikor – legkésőbb november 15-ig – döntést hoz az október 15-ével kiírandó pályázat elbírálásának kérdésében. A fő funkció marad, az elbírálásnál a másodlagos hasznosítás módja is nagy súllyal nyom a latban.
A sportcsarnok több lépésben végrehajtott felújítására a hiányzó WC-k kiépítése teheti föl a koronát jövőre: a jelenlegi 3 WC mellé egy új épületrészben még 12 létesülhet, bő 17 milliós önkormányzati és közel 40 milliós TAO pályázati forrás bevonásával.
Az önkormányzat működőképességének megőrzése céljából központi rendkívüli támogatásra maximum 150, a záportározó és az értelmi fogyatékosok napközi otthonának épület-felújítására, valamint működési célú kiadásokra az atomerőműhöz kapcsolódó forrásokból közel 25 millió forintra nyújt be pályázatot városunk.
88 vidéki város közt Kalocsa is pályázhat elektromos töltőállomás létesítésére, szinte biztos sikerrel, és jó eséllyel nem is egyre!
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázatán nyerhető forrásból kedvező elbírálás esetén a Vidats és Bem utcákban, valamint a Széchenyi lakótelepen létesülhet szabadtéri sportszerekkel, kondi gépekkel fölszerelt sportpark. 2300 pályázó között „hadakozunk”.
Videók, rajzos mellékletek, illusztrációk, szakszerű és hiteles leírások segítségével lesz megismerhető a kalocsai hímzés és pingálás kincsestára, a motívumok mellett a technikai megvalósítást, anyaghasználatot is bemutatva. Az anyag pályázati pénzből készült, az ismeretek elsajátítását alkotóház segíti majd.
A Vízimadárparkot egy uszódi gazdálkodó üzemeltetheti tíz éven át. A kalocsai önkormányzati testület múlt pénteki döntésével a park bérbeadásáról határozott.
A pályázatok benyújtására országosan, minden régióban egyszerre van lehetőség a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton.
Nem csak Hartának jutott a Belügyminisztérium pályázati „kosarából”, amelyre önkormányzatok beadványait várták. Rövidesen Dunapatajon is szemmel látható nyomai lesznek a támogatásnak.
Két pályázatot nyújtott be Harta, egyet nyert, de így sem panaszkodnak.
Megérkezett a válasz arra a levélre, amelyet Angeli Gabriella írt a kormányhivatalnak egy rendkívüli testületi ülés összehívásával kapcsolatban tapasztalat formai szabálytalanság miatt. A felügyeleti szerv a képviselő által támasztott és az ülésen meghozott döntéseket is helybenhagyta. Ez jó hír két pályázatunk szempontjából.
Kalocsa Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Bem Apó Utcai Óvoda épületenergetikai korszerűsítésére és a sportcsarnok hőlégfűtési rendszerének rekonstrukciójára, és van remény a Csalogány utca és a kapcsolódó lakóutak felújítására is. A beruházások – kedvező elbírálás esetén – jövő év első félévében megvalósulhatnak.
A Vízimadárpark pályafutása a jelek szerint minden ígéret ellenére elérkezett a végjátékhoz, azzal, hogy a parkot értékesítésre, illetve bérbeadásra meghirdette az önkormányzat. Az önkormányzati döntést váratlan fordulatok és egy félsikerű zárt ülés előzte meg, a továbbiak a piac kegyén múlnak.
A JETA forrásból és önkormányzati önerőből megvalósuló beruházás eredményeként hamarosan nagyobb rendezvények esetén is lesz hol kulturáltan tárolni a kerékpárokat, a forgalmi rend zavarása nélkül parkolni a személygépkocsikkal.
„Én ilyen törvénytelenségben nem veszek részt” – mondta Angeli Gabriella, majd kivonult a teremből, pedig nem konfliktusos kérdésekről volt szó: csupán két pályázathoz szükséges döntések meghozatalához hívták össze a testületet. Mi válthatott ki ilyen izgalmakat? Kattintson!
Elgondolkodott már azon, hogy amikor télen leesik az első hó Kalocsán, miért van egy kirajzolódó „földszínű csatorna” a fehér takarón az uszoda udvarán? Ott veszít hőt a felmelegített termálvíz a gépházig és a medencéig jutva. Idén már nem lesz ilyen!
Hétfőn rendkívüli testületi ülés keretében 800 milliós pályázat benyújtásáról döntött Kalocsa a Parkgondozó Kft. új telephelyének kialakítására. A hírérték: Angeli Gabriella és Filvig Géza mindenben egyetértett.
Akciócsoport alakul a vízi szabadidősport és vízi turizmus fejlesztésére Kalocsán. Házat vesz a város a Damjanich utcában, hogy pályázhasson arra az új keretre, amelyből nagyszabású vízi szabadidősport- és turizmusfejlesztés valósulhat meg. A keret most nyílik, jó ütemben indulunk a pályázaton. Ettől függetlenül – kormányzati pénzből – kajak-kenu turisztikai állomás létesül.
Száz százalékos, vissza nem térítendő támogatásra pályázik a város. Ha nyerünk, egy év alatt 20 millió forintot költhetünk szemléletformálásra. Mármint a lakosságéra. Amibe persze a képviselők is beletartoznak…
A „Kék Madár Alapítvány a Beteg Gyermekekért” pályázatot hirdet súlyosan és tartósan beteg gyermekek gyógykezelésének, rehabilitációjának, részükre gyógyászati segédeszközök beszerzésének támogatása céljából.
Bár nem az önkormányzat hatásköre az intézményvezető kinevezése, törvény írja elő, hogy a testület véleményezze a beérkezett pályázatokat. Erre a múlt csütörtöki ülésen került sor. Egy pályázat érkezett, Turi Tiboré, azt támogatjuk.
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!