A húsvétot sem lehetett az ilyenkor szokásos módon megünnepelni. A Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár (KMKK) ezért online programokat kínált a kultúrakedvelőknek. Többek közt húsvéti képeslap készítő, valamint locsolóvers író versenyt hirdettek – ezeknek az eredményeit és a beérkezett pályaműveket az alábbiakban ismertetjük.
A KMKK húsvéti programjait, amelyekbe az intézmény Facebook-oldalán kapcsolódhattunk be, portálunkon is népszerűsítettük. Nagypéntek reggeltől hétfő délutánig tartalmas kikapcsolódást kínált közösségi oldalán a KMKK. A programok közt kézműves foglalkozáson ugyanúgy részt vehettek az érdeklődők, mint mesedélutánon, emellett húsvéti hagyományainkat bemutató videókkal találkozhattunk.
Az egyik programjuk sajátos okból, a közösségi oldal moderátorainak áldásos tevékenységének folytán meghiúsult, erről és a videó letiltásának meghökkentő magyarázatáról kapcsolódó Napi gyors cikkünkben olvashatnak, amelyben a kifogásolt rövidfilm is megtekinthető.
A programok közt szerepelt két pályázat eredményhirdetése is. Már az ünnep előtt hetekkel meghirdették a képeslap készítő pályázatot, valamint a locsolóvers író pályázatot, amelyre az elkészült képekről készült fotókkal, illetve a saját locsolóversek szavalatait tartalmazó videókkal lehetett benevezni.
A húsvéti képeslap készítő verseny eredményei
„Az óvodás és alsó tagozatos gyerekek számára meghirdetett képeslap készítő verseny nevezési határideje március 25. (csütörtök) volt.
Az összesen 67 nevező – 10 óvodás és 57 kisiskolás – pályázatát a Benke Mónika óvónő, Kiss István, Papp Róbert, valamint Török Ferenc rajztanárok alkotta zsűri rangsorolta. Az első három helyezettet díjazták, de a zsűri javaslata alapján a kisiskolás kategóriában két különdíjat is kiosztottak. Az első három helyezettek 3.000–4.000–5.000 forintos ajándékutalványt nyertek, mellettük a különdíjasok is 3.000 forintos jutalomban részesültek.
A zsűri döntése alapján a következő eredmények születtek:
Óvodás korcsoport:
1. helyezett Horváth Rella
2. helyezett Varga Alma
3. helyezett Petro Zsolt Dominik
Az alsó tagozatos korcsoport:
1. helyezett Papp Gréta Judit
2. helyezett Kuti Bálint
3. helyezett Orr Emma Ida
Különdíjasok:
Matota Nándor Mátyás
Nánai Júlia
A beérkezett pályaműveket megtekinthetjük az azokból összeállított videón (a cikk alább folytatódik!):
Húsvéti locsolóvers-író pályázat eredményei
A KMKK húsvéti locsolóvers-író pályázatot is kiírt, minden korosztály számára. A nevezési határidő március 25. (csütörtök) volt. A felhívása 13 videófelvétel érkezett. A beküldött pályázatokat a Farkasné Bekes Rita, a Kalocsai Szent István Gimnázium intézményvezető-helyettese, magyar-történelem szakos tanár, Romsics Imre, a Kalocsai Viski Károly Múzeum igazgatója, valamint Cserenkó Gábor író, könyvtáros alkotta zsűri bírálta el. A díjazottak itt könyvutalványt nyerhettek, szintén 3-4-5.000 forintos értékben.
A zsűri döntése alapján a következő eredmények születtek:
1. helyezett: Prohászka Ádám
2. helyezett: Répási Balázs
3. helyezett: Deák István Benett
A DÍJAZOTTAKNAK ÉS MINDEN RÉSZTVEVŐNEK SZERKESZTŐSÉGÜNK EZÚTON GRATULÁL!
A díjazott videókat összefűzve a KMKK Facebook-oldalán, vagy itt is megtekinthetik:
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.