2025. 04. 22. kedd
Csilla, Noémi
: 409 Ft   : 356 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Belügyminisztériumi támogatás Hartának – Egy sima, egy fordított, de így is jó

2016. 08. 03., 18:34

Eredményesen pályázott a Belügyminisztérium által meghirdetett, önkormányzati feladatellátást segítő forrásból támogatásra a hartai önkormányzat. Az örömben az üröm, hogy a két beadványból az „elenyészőbb” tételre bólintottak rá a bírálók, panaszra viszont így sincs ok, hiszen az elnyert összeg felhasználását egy komplexebb projektbe integrálja a településvezetés.

Bő két és félmillió forintot nyert a kormányzati közös kosárból Harta önkormányzata. A Belügyminisztérium „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések” pályázati lehetőségeit kiaknázva belterületi utak- és járdák [az örök klasszikus] állapotát szerették volna javítani. Mint tudjuk, nincs az a pénz, amit ilyen jellegű fejlesztésekre ne tudnának hasznosan elkölteni a települések, sajnos azonban erre a legnehezebb támogatást szerezni – ezúttal sem sikerült.

Eredményes lett ugyanakkor a „Kötelező feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása célra” igényelt beadvány, amelyen pontosan

2.555.367 forintot kapott a település.

Hogy pontosan mire fordítják az összeget, arról Dollenstein László polgármestert kérdeztük.

– A helyi védőnői szolgálatunk felújítására költjük majd ezt a szerény összeget. Annak is megvan az oka, hogy miért ilyen szerény összeget kaptunk. Nem is kértünk többet, hiszen az említett egység egy olyan épületben található, amelynek energetikai korszerűsítésére pályázatot adtunk be a megyei Területi Operatív Programhoz, amit röviden TOP-ként emlegetnek. A minisztériumtól elnyert összeget tehát az ingatlan egy kisebb, belső részére fordítjuk – nyilatkozta a polgármester.

Dollenstein László örömmel nyugtázta, hogy több, beadásra, illetve elbírálásra váró, vagy éppen kivitelezés alatt álló pályázatuk fut jelenleg is. Vidékfejlesztési pályázaton igényelt 58,8 millió forintot Harta a volt mozi épületének modern közösségi térré alakítására. A településvezető információi szerint nagy a sorban állás és jelentős túljelentkezés van a meghatározott keretre, de

előzetes állapotfelmérésen már kint járt Hartán a kiíró szerv képviselete, ami bizalomra ad okot.

A korábban említett TOP pályázatok közül az elmúlt hetekben többet is benyújtott az önkormányzat. Megcélozták többek között annak a hat tantermes, használaton kívüli régi iskolaépületnek a helyreállítását és átalakítását, amelyben ezt követően három korszerű tanterem kapna helyet, illetve egy másik szárnyba illesztenék be a szociális központot. Ugyanezen forrásból vár bírálatra az iskolai tornaterem energetikai fejlesztésére irányuló beadvány, valamint annak a napelemes kiserőműnek a kérelme, amely eredményes bírálat esetén a Polgármesteri Hivatal épületét tenné költséghatékonyabban fenntarthatóvá.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 20., 19:40
Húsvét vasárnapján a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban szentmisét mutatott be Dr. Bábel Balázs érsek, metropolita.
2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 20:27:31
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.
2025-04-17 11:58:44
Sokat árt hazánknak az uniós Helyreállítási Alap forrásainak visszatartása. Az emiatt parkolópályára került projektek több területet érintenek. A baloldal brüsszeli alkujának következtében hátráltatott egészségügyi fejlesztéseket, Takács Péter egészségügyi államtitkár ismertette Szolnokon, köztük kalocsai és Bács-Kiskun vármegyei projektekkel.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>
2025. 04. 19., 13:10
Tolna vármegyéből indult, de Budapestig vezettek annak a droghálózatnak a szálai, amelynek két fiatal tagját már letartóztatták. A Paksi Rendőrkapitányság és a Tolna vármegyei felderítők közös akciója újabb súlyos kábítószer-kereskedelmi ügyet tárt fel. Még >>>
2025. 04. 19., 07:28
Ahogy beköszönt a tavasz legszínesebb, legörömtelibb ünnepe, a KALOhírek szerkesztősége szívből kíván minden olvasónak békés, vidám és meghitt húsvéti ünnepeket! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK