2025. 05. 20. kedd
Bernát, Felícia
: 403 Ft   : 358 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

A vártnál nehezebben nyertünk

A vártnál nehezebben nyertünk
Tamás Ferenc  |  2025. 01. 25., 09:14

Január 19-én, vasárnap este a Városi Sportcsarnok égszínkék borításán fogadták a Tolnai VFC U13-as gárdáját a Méhecskék SE fiataljai – Gubányi Ferenc edző tanítványai. A Duna másik oldalán október 15-én nyertünk 9-1 arányban, így csupán rutin feladatnak számított a mérkőzés a csoportban. A könnyű meccsben egyedül Gubányi edző nem hitt a csapatból – és jól is tette. A 23. percben már 2-0-ra vezettek a vendégek annak ellenére, hogy mi játszottuk a klasszikus teremfocit. A vendégek csak a „rúgd és fuss” jelszóban hittek, addig a mieink tudatosan járatták a labdát és okosan építkeztek.

Pedig egyénileg is képzettebbek voltak a „Méhek”, ám lehet, hogy megzavarta őket, hogy a 20. percben lesérült a kapusunk, akinek helyére Ruff állt be. Pedig szemre tetszetően, okosan gurigásztak a fiúk, ám az a fránya „pofonosláda” nem akart kiszakadni. A 12-es számú mezben játszó Rostás Alex például e sorok lejegyzőjét is elkápráztatta ördöngös cseleivel és higanymozgásával. Annak idején csak Kováts Gabi mozgott így a pályán ilyen idős korában, de ezúttal ez is kevés volt. Aztán szerencsére Pécsi Balázs góljával szépítettünk a hátrányon (1-2), ám közben ziccerek tömkelegét hagytuk ki. A 24. percre végre sikerült az egalizálás is, amelyet Greksa Bence jegyzett (2-2).

Képgaléria megtekintése (5 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A második játékrészben aztán helyreállt a rend a pályán, szép lassan meg is jöttek a gólok. Már 5-2-re is vezettünk, félidő 22. percében, amikor Kiss Gábor 5-3-ra kozmetikázta az eredményt. A lelátón helyet foglaló szurkolók, zömében a srácok hozzátartozóiból verbuválódtak, így igazi családias hangulatban élhették meg a „Méhek” negyedik sikerét.

Méhecskék SE – Tolnai VFC 5-3 (1-2)
50 néző, vezette: Hagymási Attila
Kalocsa: Kovács Á. (Ruff N.) – Gyuris M., Bácskai B., Ruff N., Greksa B.
Csere: Kapitány Z., Pécsi B., Márkus M., Rostás A., Vörös G., Kovács J.
Edző: Gubányi Ferenc.
Gólszerző: Tornóczky Dominik (0-1) a 14., Takács Botond (0-2) a 23., Pécsi Balázs (1-2) a 24., Greksa Bence (2-2) a 28., Vörös Gergő (3-2) a 39., Márkus Márkó (4-2) a 42., Márkus Márkó (5-2) a 45., Kiss Gábor (5-3) a 48. percben.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-05-16 10:08:11
Az atomerőmű nem „polctermék”, azaz a terveket nem lehet csak úgy lekapni a polcról, országonként eltérők a követelmények és mások a telephelyjellemzők. A terveket minden esetben a helyi adottságokhoz hozzá kell igazítani. Ezzel összefüggésben igazolni szükséges, hogy az erőmű tervei megfelelnek a nukleáris biztonsági követelményeknek. Alapvető eszköz erre a célra a biztonsági elemzés, az ezzel kapcsolatos feladatokat a Paks II. projektben a Nukleáris Osztály szakemberei végzik. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 19., 12:04
Zivatar és jégeső veszélye miatt citromsárga figyelmeztetés van érvényben Bács-Kiskun vármegyében – a meteorológiai szolgálat fokozott óvatosságra inti a lakosságot. Még >>>
2025. 05. 19., 09:19
Egy idős férfit fosztott ki egy kalocsai nő, miután nem járt sikerrel pénzszerzési próbálkozásával. A rendőrök rövid időn belül elfogták az elkövetőt, az ügy pedig vádemeléssel zárult. Még >>>
2025. 05. 18., 15:34
A rendőrség a lakosság segítségét is kéri a keresésben. Még >>>
2025. 05. 18., 10:13
Május 18-án ünnepli a világ a Múzeumok Nemzetközi Napját. Az eseményt 1977 óta tartják meg, hogy felhívják a figyelmet a múzeumok kulturális szerepére. Idén a jövő múzeumai és a gyorsan változó közösségek kapcsolatát helyezik fókuszba. Még >>>
2025. 05. 17., 12:18
Árokba sodródott egy személyautó az 51142-es bekötőúton, amely az 51-es főutat köti össze Dunaegyházával. Még >>>
2025. 05. 17., 11:00
Szombaton újabb hidegfronti hatásokra kell számítani, amelyek többeknél kellemetlen tüneteket válthatnak ki. Az érzékenyek különösen figyeljenek oda a szervezetük jelzéseire, és készüljünk a nagy napi hőingadozásra is. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK