Itt találod az összes cikket a „TOP” témában!
A 60 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztés fő célja a biztonságos csapadékvíz elvezetés és a vizek visszatartása, helyben tartásának megteremtése.
Egyéni fejlesztési tervek, kulturális programok és roma pasztoráció segítették a felzárkózást a TOP pályázati forrásból megvalósult, komplex program keretében, amelynek záró lakossági fórumát kedden délután tartották a testvérprojekt keretében megépült, új roma közösségi házban.
A projekt célja volt a szegregátumban lévő önkormányzati lakásban élők lakhatási körülményeinek javítása, élhetőbb lakókörnyezet kialakítása, melynek keretében felújításra, korszerűsítésre került öt darab szociális bérlakás a Malomszögi utcában.
Eddig összesen 556 projekt valósult meg a megyében TOP forrásból, ami összesen 105 milliárd forint beruházást jelent.
Az eseményt követően a Szociális Központ munkatársai egészségügyi szűrést és oktatást tartottak a Malomszögi utcában, elsősorban a városrész roma lakossága részvételével.
A TOP-5.2.1-15 –BK1-2020-00009 azonosítási számú „A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok” megnevezésű pályázat keretében 2022 augusztus 22-26-ig három helyszínen 15-15 roma származású gyermeket táboroztat a kalocsai Önkormányzat.
Az óvodával egy intézményt alkotó bölcsődébe a szülők már beíratták az első hét gyermeket.
A tetszetős, a falukép szempontjából is jelentős épületet kívül-belül augusztus 13-án, a szombati falunap alkalmából tartott nyílt napon tekinthetik meg az érdeklődők.
A júniusi nagy esőzések is bizonyították a szükségességét.
A 2021. évben a tervezett 136 terület- és településfejlesztési program (TOP) helyett 146 pályázatot zártak le sikeresen, több mint 16 milliárd forint értékben.
Az egyedi kormánydöntésnek köszönhetően a 118,4 millió forinttal kiegészített Iparterület-fejlesztés és a 3,98 millió forint vissza nem térítendő támogatással megtoldott inkubátor ház építés összesen 918,4 millió, illetve 223,98 millió forint értékben valósult meg.
A projektzáró sajtóközlemény részletesen beszámol a megvalósult fejlesztésekről, programokról. A közleményt teljes terjedelmében tesszük közzé.
Az új épületben 75 négyzetméteres csoportszobák, tágas öltözők, igényes mosdók, tornaszoba, fejlesztő szoba, könyvtár, nevelői szoba, irodák, modern tálalókonyha és szociális helyiségek kerültek kialakításra.
Az elmúlt években a megyei önkormányzat által koordinált TOP pályázati keretből, közel fél milliárd forintból újult meg a település központja, megtartva az arculatát, hangulatát. A pályázat benyújtása és a megvalósítás közt eltelt időszakban, a megnövekedett alapanyag és munkadíjak költségei tették szükségessé.
A régen várt fejlesztésnek köszönhetően Kaskantyún nem csak biztonságosabb lett a belterületi közlekedés, de a község egy újabb, vonzóbb településképpel lett gazdagabb.
Az új óvoda befejező ütemére a TOP Plusz pályázati rendszer keretéből remél forrást nyerni a város. A képviselő-testület rendkívüli ülés keretében határozott a pályázat benyújtásáról.
Az elmúlt év sikereiről, fejlesztéseiről a település vezetője tájékoztatta portálunkat.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) TOP-os elődjéhez hasonlóan a jövőben nagyban hozzájárul a települések további fejlődéséhez.
A zárórendezvényt a Solti Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (6320 Solt, Béke tér 1.) 2021. november 30-án,10.00–13.00–ig tartják.
A virtuális térben zajló tanácskozásba a kalocsai járás legtöbb polgármestere vagy végig, vagy egy-egy témát érintően bekapcsolódott. Mint elmondták, a két nap alatt nagyon sok hasznos információhoz jutottak, követhető példát ismertek meg.
Még az előző kiállítás – Magyar Zita kerámiái – is látható volt a Fazekas Alkotóházban vasárnap délután, ahol a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület tagjai által a krumplis pogácsa készítésének tudományával, egyúttal, a házigazda Kovács László jóvoltából a kemencés sütés-főzés fortélyaival ismerkedhettek az érdeklődők.
A közbeszerzési eljárást még az idén elindítja a polgármesteri hivatal, és a tervek szerint 2022 első negyedévében megkezdődnek az építési munkálatok, hogy 2022 szeptember végére befejeződhessen a projekt megvalósítása.
A Kalocsai Járásban Solt város konzorciumvezetői szerepvállalása mellett folyó partnerségi alapú foglalkoztatási program keretében a munkáltatókat és a munkavállalókat is megszólítja a szeptember 28-án, kedden délelőtt tartandó rendezvény.
Bízunk abban, hogy az ide érkező kis bölcsődések megkapják azt a szeretetet és bensőséges légkört, ami szükséges ahhoz, hogy érzelmi, fizikai biztonságban növekedhessenek. Itt minden adott ehhez a jó célhoz.
Bács-Kiskun megye 23 települése összesen több mint 4 milliárd forintot nyert csapadékvíz rendszereinek kiépítésére, felújítására.
Fő cél a 2021-27 tervezési időszak Bács-Kiskun megyére kiterjedő, a jövőbeni fejlesztéseket megalapozó stratégiai és projektszintű dokumentumainak összeállítása.
A járványügyi helyzet enyhülésével sor kerülhetett a 2020. nyarán támogatásban részesített „Kalocsa Családi és Testvérvárosi Sportrendezvények (2021)” c. Európai Uniós pályázatban vállalt sportrendezvények megtartására.
A TOP Plusz is elsősorban a helyi önkormányzati fejlesztéseket támogatja, fejlesztési tematikája ennek kapcsán kiterjed a gazdaságélénkítés, munkahelyteremtés és foglalkoztatás bővítés, a népességmegtartás, a családvédelem térségi és helyi feltételeinek biztosítására.
A CLLD pályázat 250 millió forintos keretéből, a Kalocsa Város Önkormányzata által elnyert 78 milliós támogatásból épült létesítményt június 3-án, szerdán délután a sajtó jelenlétében tartott megnyitón adta át Filvig Géza polgármester. A városvezető üdvözölte a fejlesztést, de azt sem hallgatta el, hogy öröme mégsem teljes.
A rendelkezésre álló 10 millió forintból mások mellett a színpadot újítják fel, amely új hajópadló padozatot kap, de színpadtechnikát is beszerelnek.
Az elnyert bruttó 35 millió forintból hamarosan megkezdődik a kiviteli, illetve engedélyezési tervek elkészítése, a kivitelező kiválasztását követően pedig a beruházás megvalósítása.
A buszmegállók régi útburkolatát felszedték és új, megerősített, nagy kopásállóságú és terhelhetőségű burkolatra cserélték, további új peronokat is kialakítottak.
A küszöbön álló fejlesztési tervekről és a munkák ütemezéséről Temerini Ferenc polgármester tájékoztatta portálunkat.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg 200 millió Ft európai uniós támogatással és 7 698 218 millió Ft saját forrás bevonásával, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) részeként a Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. közreműködésével.
Az önkormányzat az irányító hatóságnál nemrégiben jelentette készre a művelődési házat, illetve az egészségházat érintő fejlesztéseket.
A projekt során Uszód belterületén 1494,4 m csatornaszakasz újult meg, 5 darab víznyelő készült.
A beruházás megvalósulása hozzájárul a település összképének javulásához, az itt élőkben erősödik a helyi identitástudat, fokozódik a vidék népességmegtartó képessége.
A jó ideje forráshiány miatt elakadt óvodafejlesztés és iparterület-fejlesztés a közelmúltban kapott összesen 256 millió forint kormányzati támogatásnak köszönhetően folytatódhat, és várhatóan év végére mind két helyszínen be is fejeződhet.
Számos jó hír, bejelentés mellett Rideg László elnök beszámolt a lassan lezáruló operatív programról, amely példaértékűen zajlott Bács-Kiskunban és a kezdeti 63 milliárd forinthoz képest közelít mára a 90 milliárdhoz.
Továbbra is a jelentős vendégéjszaka-szám emelkedés elérése, az élményfejlesztés, a célzott értékesítés és marketing, valamint az adatvezérelt ágazatirányítás elveinek érvényesítése a cél.
A szabadtéri kondigépekből álló, sportaljzattal ellátott területen kialakított sportlétesítmény közel tízmillió forintos pályázati forrásból, a megyei TOP és az uniós CLLD pályázatok támogatásával, a kalocsai Küzdősport és Kulturális Egyesület gondozásában épült meg.
Az épület az 1980-as évek végén épült, átadása óta folyamatosan üzemel, azonban komolyabb korszerűsítésére évtizedek óta nem volt lehetőség.
Olvasóink most a teljes kép láttán ítélhetnek: hibázott-e az önkormányzat, Filvig Géza polgármester, vagy épp újabb nemtelen, alaptalan támadás érte a közéletből a választók akaratából kikerült, de most a saját médián keresztül befolyást szerezni akaró Bolvári és felesége, valamint Király Róbert részéről.
A pályázati összeget több lakhatatlanná vált szociális bérlakás felújítására, közművesítésre, térfigyelő rendszer telepítésére, illegális hulladéklerakó felszámolására és új közösségi ház kialakítására fordítaná a város.
A Petőfi utcai buszmegállót október 15-től adták az utazóközönség szolgálatába, ezzel egyidejűleg az Ady Endre utcai buszmegálló megszűnt.
Az aszályos és a rendkívül intenzív esőkkel érkező rövid időszakok hektikus változása megköveteli, szinte kikényszeríti a víz visszatartását, a vízzel való ésszerű gazdálkodást.
Az elmúlt időszakban a TOP az uniós források 15 százalékát kapta, a következő időszakban ez 20 százalék lesz, ami a Versenyképes Magyarországért Operatív Programon keresztül, az önkormányzatok bevonásával érkezik meg a magyar gazdaságba.
A TOP2 kiírási rendszer január 1-jétől él. Néhány hónappal ezelőtt a megye valamennyi, tehát mind a 119 polgármesterét felkérték: mondják el, írják le, hogy a következő uniós ciklusba melyek azok a közösségi célok, amelyek fejlesztésére az adott településnek szüksége van.
A megyei identitás,helyi partnerség és együttműködés erősítését, megyei értékek, hagyományok ápolását célzó programokat finanszírozhatnak az elnyert forrásból. A különböző nyomtatott termékek kiadásától kezdve a találkozók, rendezvények szervezésén át a rajzfilmkészítésig terjed a skála – derül ki a Bács Kiskun Megyei Önkormányzat sajtóközleményéből.
A megyei önkormányzat kilenc folyamatban lévő pályázat teljes körű megvalósítása érdekében 90 millió forint plusz támogatásról döntött.
Évekkel ezelőtt váltották ki külső helyszínekkel, köztük két új otthon fölépítésével a Malom utcai szociális otthont. A most folyó felújítások után az épület új funkciót kap, továbbra is a szociális ellátás feladatainak szolgálatában. A pályázati projekt megvalósításához az önkormányzatnak is zsebbe kellett nyúlni.
A megye helyi önkormányzatai, egyházi és nonprofit szervezetei összesen 607 darab pályázatot nyújtottak be 101,318 milliárd forint támogatási igénnyel, melyből eddig 87 fejlesztés zárult le sikeresen.
Dusnokon az utóbbi években, ha nem is látványosan, de 10 százalékkal emelkedett az óvodás korba lépő kisgyermekek száma, és a 14 férőhelyes bölcsőde iránt is nőtt az igény.
A megyei TOP pályázatok időarányos megvalósulásáról és a településekre gyakorolt népességmegtartó hatásairól is tájékoztató hangzik el.
A gyerekeket játszóház, kézműves sarok, ugrálóvár, arcfestés, csillámtetoválás várta a reptéri lakótelep játszóterén. A „Történelmi múlt, cselekvő jelen” című pályázat keretében további négy helyen tartanak majd hasonló rendezvényeket. A mostani alkalom hangulatáról van egy videónk is. Szinte minden benne van.
Egyedül Hajós esetében tevődött át a több mint 2 kilométer hosszú út rekonstrukciója a 2019. év tavaszára, mivel a fejlesztés itt a híd korszerűsítését is magába foglalja.
A fejlesztés egyik fő iránya, hogy az Aranykulcs vendéglővel szembeni elhanyagolt, városképet zavaró épületek lebontása után, azok helyén létesül egy az új városközponthoz méltó kereskedelmi-szolgáltató központ.
A projekt keretében az integráltan működő orvosi praxisokat fejlesztik, hogy a jobb betegellátás mellett az egészségügyi dolgozók számára is színvonalas munkakörülményeket teremtsenek.
A befejezett beruházásoknál még nagyobb várakozással tekint a következő évekre a városvezető.
A szeptemberben megnyitott, Solton csak „TOP-os mini bölcsődének” nevezett intézmény még azok kétkedését is eloszlatta, akik tapasztalatok híján inkább otthon maradtak, vagy mélyen a pénztárcájukba nyúlva, más megoldást kerestek.
A kalocsai járás legkisebb települése, Újsolt ötven év elteltével modernizálta önkormányzati épületét.
Fajszon régóta szerettek volna egy kulturált, fedett, a helyközi járatokon utazók kényelmét szolgáló buszmegállót, amelyhez végre most forrást is találtak.
Harmincmillió forintnyi TOP-os pályázati összegből szigetelik az óvoda külső falazatát és a tetőt, emellett belső közösségi terek parkettázását is elvégzik a szakemberek.
A projekt keretében a Kalocsát Kiskőrössel összekötő út menti, közegészségügyi szempontból veszélyes, évszázados lápot is felszámolják.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból, mintegy 77 Bács-Kiskun megyei település – többi közt Kalocsa ,Bátya, Foktő, Hajós, Fajsz, Dusnok – nyert forrást a helyi értékek, hagyományok, történelem, kultúra bemutatására és ápolására, valamint ezáltal a közösség építésére.
Miskén két fontos beruházás, a csapadékvíz-elvezető hálózat megújítása és a községen átvezető út újjáépítése van folyamatban. Őszig mindkét beruházást átadják.
Az Öregcsertő életében jelentős változást hozó fejlesztés a láp lecsapolása mellett a belterületi árkok újraásását, új átereszek építését is magába foglalja.
Az újabb TOP pályázati sikerrel a kalocsai önkormányzat összes TOP pályázata nyert. A forrásból megújuló épület a szociális alapszolgáltatási feladatok ellátását szolgálja majd, beteljesítve az otthon kiváltásával kezdődő, a szociális ellátórendszert átfogóan megújítani szándékozó erőfeszítéseket.
Angeli Gabriella elszólta magát a legutóbbi testületi ülésen, legalábbis az alpolgármester szerint, aki ezért gyorsan a fejére is koppintott, illetve köszönetet mondott neki. A képviselő szerint nyilvános információt tett közzé. A lényeg: a CLLD pályázaton nyertünk egy kazal pénzt egy csomó célra. Később azt is megtudtuk, hogy mennyit. Hogy nagyjából mire, azt már sejtettük.
Péntek délelőtt tartott sajtótájékoztatóján Bálint József polgármester az óvodaépítési projekt és a csapadékvíz-elvezetési projekt sikere mellett azt is bejelentette, hogy megnyerte a város az egykori laktanya területén létesítendő inkubátorház megépítéséhez igényelt 220 milliós forrást. Ez a beruházás – nem csak a közös telek miatt – szorosan kapcsolódik egy már korábban elnyert, nyolcszázmilliós forráshoz, amely ipari infrastruktúra-fejlesztésre költhető, főképp a Parkgondozó leendő telephelyének kialakítására, ugyanott.
Bálint József polgármester péntek délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentett három nyertes TOP-pályázat egyike a Kertváros csapadékvíz-elvezető rendszere hiányzó, vagy elavult elemeinek pótlását, az összegyűjtött csapadékvíz befogadására záportározó kialakítását teszi lehetővé.
Tegnap délelőtti sajtótájékoztatóján újabb pályázati sikerekről számolt be dr. Bálint József polgármester: három újabb TOP pályázatunk részesült kedvező elbírálásban. Ennek kapcsán a polgármester összefoglalta az eddigi pályázati eredményeinket, és visszatekintette az eddig vezető útra.
A két település alkotta konzorcium a megyei Területi Operatív Program pályázaton nyert 102 millió forintot, hogy a régi csapadékvíz árkokat felújítsa, ahol szükséges burkolja és a befogadókat is alkalmassá tegye a jelenleg is sok gondot okozó víz bevezetésére.
Hosszú évek óta az enyészeté Hajós-Pincefalu központjának meghatározó épülete, az egykor virágkorát élő Cabernet fogadó, amely hamarosan a megyei Területi Operatív Program (TOP) pályázatán elnyert 180 millió forintból újul meg.
A beruházásra, amelynek, mint kiderült, igenis van létjogosultsága, már be is adta pályázatát az önkormányzat.
Egyebek közt a Területfejlesztési Operatív Program forrásainak elosztását, illetve a felhasználás során várható kihívásokat értékelte Font Sándor országgyűlési képviselő a járás polgármestereinek múlt csütörtöki egyeztetésén Dunaszentbenedeken.
Az önkormányzati szándékok sikere esetén felszabadulhat az egykori parádés istálló – ma rendezetlen helyzetű és siralmas állapotú – műemlék épületegyüttese, komoly fejlesztési lehetőséget nyújtva.
Bálint József polgármesternek a város megvalósult és tervezett fejlesztéseiről, elnyert és elbírálás alatt álló pályázati beadványairól tartott sajtótájékoztatót, amelyen egyebek közt néhány nyertes, valamint számos, támogatói döntésre váró projektünkről szólt. Utóbbiak közül az óta már érkeztek jó hírek.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében Kalocsa Város Önkormányzata iparterület fejlesztésre nyert forrást.
Egy csomó minden kiderült a tervezett óvodaépítésről: a 150-nek a 75 mégsem a fele, a KalocsaKOM árát mégsem fejlesztésre költötték, az apparátus pedig nem bólogat gondolkodás nélkül. A hitelfelvétel lehetőségéről is szó volt, hogy megvalósulhasson a 150 fős óvoda. Ezt elvetették, de nem mondtunk le végleg teljes megvalósításról.
Az elnyert forrásból megújul a már meglévő, de nagyon elhasználódott, töredezett kerékpárút a település és az üdülőterület közt, és egy teljesen új kerékpárutat is kiépítenének, amely a korábban rebesgetett tervektől eltérően a tavat nem kerüli meg. Az első utcától haladna a kilencedik utcáig, végig a parton, majd tovább az erdőbe egy vargabetű erejéig. Sok fát ki akarnak vágni. Állítólag az üdülőtulajdonosok kérték.
A folyamatban lévő beruházások megvalósításával egy időben újabb, 130 millió forint összköltségű pályázatokat készítenek elő.
A népességében gyarapodó Öregcsertőn nincs egyetlen olyan középület, amelynek még a környezetére is ne a szépen felújított, kulturált, esztétikus jelző illene, de gőzerővel folytatódnak a fejlesztések.
A munkálatok nyomán eltűnik a településkép egyik meghatározó részlete, a Kalocsát Kiskőrössel összekötő útról évszázadok óta látható vizes, lápos terület.
A Rokkanttelepen és a Szőlőkközében lefolytatott csapadékvíz-projekt sikerén fölbuzdulva a Kertvárosban is hasonló beruházás következhet. Legalábbis erre ad be pályázatot a hónap végéig az önkormányzat. A csapadékvíz-elvezető csatornarendszeren kívül záportározó is létesülne, illetve bővülne az igényelt 200 millióból.
Többedik nekifutásra, komoly – és jogos – hezitálással határoztak a képviselők az Ifjúsági Ház telkén létesítendő, új óvoda megépítését célzó pályázatunk beadásáról. Most megint módosítottak rajta. A bölcsőde is jól járhat.
Amennyiben a beruházás befejeződik, ezernyi veszélyhelyzetet kerülhetnek el a jelenleg még a Glencorehoz tartó kamionok között, egyenetlen, rossz útburkolaton közlekedő kerékpárosok és kismotorosok.
Foktő, Harta, Uszód és Solt örülhetett a mai eredményhirdetésnek.
Az idei TOP forrásból nyert támogatás felhasználásával létesítene „inkubátorházat”, azaz kezdő vállalkozások számára telephely létesítésére bérelhető műhelyeket befogadó csarnokot alakítana ki a kalocsai önkormányzat a Foktői úti laktanya egyik, a Paksi-köz felé nyitó részén álló épületből.
Sajtótájékoztatóval egybekötött TOP információs napot tartottak a kecskeméti Megyeházán.
Napsütötte majálissal kezdődött, majd jégverte, esőáztatott városképet, két milliárdnyi fejlesztési forrást és debütáló tehetségkutatót hozott május első hete. Ez a KALOhírek heti összefoglalója.
A szép időben nyílnak a pályázati források – a legutóbbi testületi ülésen óvodák fejlesztésére, a közétkeztetés feltételeinek javítására, és tetőtéri klubhelyiség kialakítására irányuló pályázatok beadásáról döntött a testület.
87 település 127 TOP-os pályázata nyert Bács-Kiskun megyében. A Kalocsai Járásban 14 település hajthat végre fejlesztést a program keretében.
Nincs elnyert pályázatunk – de folyamatban lévő igen –, ráadásul (formálisan) egy hónapja már pályázatfigyelő lobbistánk sincs, az energetikai fejlesztéseknek hála csökkennek az energiaszámlák is, míg az értékhatár nőtt. Az eredmény: nulla.
Zöld utat kaphat a TOP-os pályázatok között szereplő Foktő-Kalocsa közötti kerékpár-út építése.
Még néhány hétig kivárnak, aztán, ha kell, saját zsebből indítják a megígért beruházást.
Négy nagy forgalmú útszakasz rekonstrukciója indulhat el jövőre Kecskeméten, miután az önkormányzat 1,2 milliárd forintot nyert el a kivitelező munkákra a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében. A projekt révén a déli iparterület közlekedése lesz biztonságosabb.
A szakvélemény szerint egyetlen porcikájában sem felelt meg az épület az általa ellátott funkciónak – de nem mondanak le róla!
Két pályázatot nyújtott be Harta, egyet nyert, de így sem panaszkodnak.
Hétfőn rendkívüli testületi ülés keretében 800 milliós pályázat benyújtásáról döntött Kalocsa a Parkgondozó Kft. új telephelyének kialakítására. A hírérték: Angeli Gabriella és Filvig Géza mindenben egyetértett.
A legutóbbi testületi ülésen Török Ferenc kérdezte meg a polgármestert lakossági megkeresésekre hivatkozva, hogy igaz-e, hogy az Úttörőházban óvodát akarnak kialakítani. A válaszból kiderült, nem alaptalanok a híresztelések, de…
Akciócsoport alakul a vízi szabadidősport és vízi turizmus fejlesztésére Kalocsán. Házat vesz a város a Damjanich utcában, hogy pályázhasson arra az új keretre, amelyből nagyszabású vízi szabadidősport- és turizmusfejlesztés valósulhat meg. A keret most nyílik, jó ütemben indulunk a pályázaton. Ettől függetlenül – kormányzati pénzből – kajak-kenu turisztikai állomás létesül.
Tavaly augusztusban, sajnos csak a város határáig, megújult a településen átvezető 5312-es jelzésű út. A pincefaluhoz vezető szakasz azonban jelenleg is rossz állapotban van. Most annak megújítását szorgalmazza az önkormányzat.
Csütörtökön délelőtt a megye polgármesterei két napos tanácskozásra érkeztek Császártöltésre, a fórumot Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke hívta össze. A Kalocsai Járás polgármesterei szinte kivétel nélkül megjelentek a helyi és regionális fejlesztéseket tekintve hasznos információkban bővelkedő rendezvényen.
A hónapok óta tartó egyeztető és komoly előkészítő munkát követően tegnap benyújtották az első Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében elkészített pályázatokat.
Az 57 millió forintos TOP pályázati támogatással megújult idősek nappali ellátását, és a házi segítségnyújtást biztosító épületet adták használatba.
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!