2025. 04. 23. szerda
Béla
: 409 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Kulcsprojektek – Nagy lehetőség nyílhat az óvodaépítés és a Parkgondozó költözése folytán

Illés György Cinó  |  2017. 10. 04., 16:26

Az Ifjúsági Ház telkére tervezett új óvoda megépülése esetén a Kunszt utcai óvoda költözése élvez elsőbbséget, a Parkgondozó költöztetésére irányuló szándékok sikere esetén így fölszabadulhat az egykori parádés istálló – ma rendezetlen helyzetű és siralmas állapotú – műemlék épületegyüttese, komoly fejlesztési lehetőséget nyújtva. Ezekről előzetes társadalmi vitát ígért Bálint József polgármester, aki a város új fejlesztéseit, eredményeit bemutató közelmúltbeli sajtótájékoztatóján többek közt e kérdésekről is szólt.

Ez a sajtótájékoztató egy most induló sorozat kezdete – derült ki dr. Bálint József polgármester szeptember 13. tartott sajtótájékoztatóján mondott bevezetőjéből. A város pályázati és fejlesztési eredményeiről kívánják tájékoztatni alkalmanként a város lakosságát, így hárítva el azt a vádat, hogy „nem csinálnak semmit”.

A polgármester arra is megragadta az alkalmat, hogy két nagy horderejű kormányzati döntésről is bejelentést tegyen. Így szólt az új Duna-híd felvezető útjaként szolgáló, Dunapataj-Ordas-Géderlak-Uszód-Foktő út 2018-ra tervezett felújításáról, illetve városunkat még inkább érintő, az 51-es főút Kalocsát elkerülő nyugati szakaszának szintén 2018-ban megkezdeni tervezett kiépítéséről.
E bejelentésekről már beszámoltunk aznapi gyorshírünkben.

Forrás: Illés György / KALOhírek


AZ ISMERTETETT, RÉSZBEN MÁR ELNYERT PÁLYÁZATI FORRÁSSAL RENDELKEZŐ TERVEK ÚJABB, JELENTŐS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK ELŐTT NYITNAK KAPUT.

Esetleg több ütemben, de mindenképp 150 fős óvoda épül

Az Ifjúsági Ház telkére 400 milliós, már megpályázott, elbírálás alatt álló TOP forrás felhasználásával megépíteni tervezett, új óvodával kapcsolatban kevés újdonság hangzott el, hiszen a pályázat beadása kapcsán, illetve előzőleg is már részletesen írtunk róla.

Most Bálint József megerősítette, hogy a remélt forrásból csökkentett tartalommal, 150 helyett 75 férőhellyel valósulna meg az óvoda, de továbbra is az a szándék, hogy azt más forrásából kiegészítve a teljes komplexumot megépítsék.

Tehát mindenféleképpen, ha ütemezve is, de a 150 fős óvodát meg fogjuk építeni – jelentette ki, bár e szándék sem lehet új Olvasóink számára.

Ami újdonság:

A Kunszt utcai ovi költözhet hamarabb

A polgármester kérdésünkre válaszolva egyértelművé tette, hogy amennyiben első ütemben valóban csak a 75 férőhelyes óvoda épül meg, akkor

A KIVÁLTANDÓ KÉT ÓVODA – AZ ÚJVÁROSI ÉS A KUNSZT UTCAI ÓVODÁK – KÖZÜL AZ UTÓBBI KAPACITÁSÁNAK ÁTHELYEZÉSE A SÜRGETŐBB.

Forrás: Kunszt ovi / Facebook

Így, tekintve, hogy a megvalósításra két év áll rendelkezésre, a pályázat időben történő elbírálása és sikere esetén akár már 2019 őszén az új oviban kezdhetik az óvodai évet a Kunszt utcai ovisok, de emberi számítás szerint 2020 nyarára mindenképp állnia kell az óvodának, amennyiben elnyerik a forrást.
A pályázat sikere tekintetében a polgármester optimista, a TOP források kapcsán hosszan folytatott megyei egyeztetések és tárgyalások tanulságainak fényében az esélyeket jónak ítéli.

Fölszabadul a parádés istálló

A pályázat sikere tehát egyben azt is jelentené, hogy legföljebb két és fél év múlva fölszabadul a Kunszt utcai óvoda műszakilag elavult, állagában elhasználódott épülete, és ez által föltárhatóvá válik a város kihasználatlanul álló, omladozó műemlék épületegyüttese, az egykori parádés istálló.

A komplexum délkeleti sarka – Kovács László fazekasmester áldásos tevékenységének hála – évtizedekkel ezelőtt mintaszerűen megújult kívül-belül, folyamatos karbantartás alatt áll, és a hasznosítása is megoldott.

Az épület és udvara hasznosítására irányuló terveket firtató kérdésünkre Bálint József elmondta: az épületek egy része lebontásra kerül, a másik része fölújításra, hiszen vannak köztük fontos épített örökségelemek is, amelyeket érdemes megtartani.
Később egyértelművé tette, hogy a Kunszt utcai, a Szociális Otthon felől eső épületek biztosan elbontásra kerülnek – jelentette ki a polgármester, hozzátéve e kérdésekről a szakemberek véleménye lesz a mérvadó.

A terület funkcióit keresik, a Parkgondozó telephelyén is hasonló, turisztikai, kulturális, vagy e céllal összehangolható hasznosításban gondolkodnak, emellett

A TERÜLET BIZONYOS RÉSZEIT MÉG MAGÁNCÉLÚ LAKÓHÁZÉPÍTÉSEKRE IS ALKALMASSÁ LEHET TENNI

– mondta Bálint József, hozzátéve, hogy a pontos funkciókat még keresik, a kidolgozás alatt álló elképzelésekről pedig átfogó terv készül.

Az épületegyüttesben rejlő fejlesztési potenciált tovább fokozza a Parkgondozó Kft. szomszédos telket elfoglaló telephelyének tervezett kiürítése. Amennyiben a Foktői úti laktanya területéből kihasított, új telephelynek szánt területre vonatkozó ingatlancsere lebonyolítását célzó, az önkormányzat és az állam közti, előrehaladott tárgyalásokat siker koronázza, akkor jó eséllyel a terület nagy része fölszabadul, így teljes körű tömb-rehabilitációt lehet pár éven belül végrehajtani itt, egységes koncepció mentén.

A forrást elnyertük a Parkgondozó költözésére

Múlt heti hírünk szerint a város elnyerte a megpályázott 800 millió forintot a laktanya területéből kihasítandó terület ipari célú fejlesztésre.
A forrásból kialakítandó ipari övezetben a Parkgondozó telephelye mellett egy úgynevezett „inkubátorház”, azaz induló vállalkozások számára telephelyet biztosító, több alegység befogadására alkalmas csarnok létesülhet egy meglévő épület felújításával, amelynek 200 milliós támogatási igénye még elbírálásra vár.

Kultúra, hagyomány és turizmus, társadalmi vitával

A megtartandó épületek tekintetében a polgármester négy bástyáról szólt, amelyek megvannak még, azokat mindenképpen meg szeretnék tartani, és kulturális célra szeretnék szánni, a fazekasműhely és alkotóház megtartásával.

[Valójában nem négy, hanem hat bástyája van még meg az egykori parádés istállónak. Ebből négy sarokbástya, amelyik egyike ad otthont Kovács László műhelyének, alkotóházának, kiállító és bemutató termeinek, valamint lakásának – erre utalt a polgármester. Az épületet a műemléki elvárásoknak a törvényi előírásoknál szigorúbb mérce szerint is megfelelő felújítást a fazekasmester végeztette el, és azóta is saját forrásból, mintaszerűen gondoskodik az épület karbantartásáról, jó iskolát adva a teljes épületegyüttes majdani felújítóinak, és a munkálatok tervezőnek – A szerk.]

ARRA A KÉRDÉSÜNKRE, HOGY EZ A TÖMBREHABILITÁCIÓ KAPCSÁN LESZ-E TÁRSADALMI VITA, AMELY A VÁROSBAN SZÁMOS NAGY HORDEREJŰ FEJLESZTÉS ELŐTT FÁJÓAN HIÁNYZOTT, A POLGÁRMESTER EGYÉRTELMŰ IGENNEL FELELT.

Elmondta: már a jelenleg egyeztetés alatt álló rendezési terv módosítása során is szóba került, és már érkeztek igények, ötletek különböző kulturális célú hasznosítási formákra, a fazekasműhelyhez hasonló kézműves, népi hagyományőrzésre, gyermektáboroztatásra való alkalmassá tételre, amely célok a prioritást élvező turisztikai hasznosítással jól összeférnek.

HATALMAS, ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSRE NYÍLHAT TEHÁT LEHETŐSÉG A VÁROS ELŐTT A KÖVETKEZŐ NÉHÁNY ÉVBEN, A MŰEMLÉKI VÁROSZKÖZPONT AZ ÉRSEKKERT SZOMSZÉDSÁGÁBAN TALÁLHATÓ TERÜLETEN.

Ezzel kapcsolatos mondandóját – és egyben a sajtótájékoztatóját – dr. Bálit József azzal zárta:

De arra [a területre] ki kell dolgozni egy koncepciót. 
Ez még hátravan.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 0 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (Legyen Ön az első)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.

Még több friss hír

2025. 04. 22., 09:45
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.
2025. 04. 19., 07:30
Egymás után készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A magyar szakemberek szigorú követelményeket határoztak meg a gyártmánytervekben annak érdekében, hogy az új blokkok berendezései kiszolgálják a tervezett üzemidőt, sőt azon túl is tovább működhessenek. (x)
2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK