Itt találod az összes cikket a „Parkgondozó Kft.” témában!
A jobbikos Szabó Balázs igennel szavazott az új törvény alkalmazását tiltó javaslatra. A Parkgondozóra is érvényes lett volna a tiltás, de annak már nincs rá ideje. Három, baloldaliként számon tartott képviselő tartózkodott.
Bár jogi értelemben nem került még pont a Parkgondozó Kft.-nek a Vagyonhasznosítási Kft.-be történő beolvadására, de a feladatok és források tervezése már egységes keretben történik. A feladatok ellátására 18 millióval többet kértek a cégek, mint tavaly, de „csak” 14 millióval kaptak többet.
Néhány napja megkezdődött a fő utcai fasor felső szakaszának visszanyírása. Jelenleg ugyan így festenek a Szent István király úti fák, de nyárra várhatóan ismét visszanyerik lombkoronájuk egy részét és a mostani faápolás miatt remélhetően kevésbé veszélyeztetik a környezetet: az épületeket és az alatta parkoló autókat.
Szerdán elfogadta a képviselő-testület a kalocsai Parkgondozó Kft.-nek a Vagyonhasznosítási Kft.-be történő beolvadásának tervét. A befogadó cégnél épp most zárult ÁSZ-vizsgálat eközben egy sor hiányosságot tárt föl – ennek eredményét is most ismertette a polgármester a grémium előtt.
A volt ügyvezető közösségi oldalán írt bejegyzést, betöltve azon ígéretét, hogy folytatja Bálint József polgármester nyilvános kövezését. Ez most vagy egy rendkívül furmányos trükk, vagy tényleg nagyon megromlott a kapcsolat a volt cégvezető és Bálint József polgármester közt. Mi folyik itt?! Szavazzon!
Annyit mindenkinek érdemes tudni, hogy ezúttal a Paprikafesztivál már megszokott színhelyeiben változás történik.
Négy éve újították föl a KSE sporttelepét – ma ennek alig van nyoma. A minden porcikájában viseltes pálya kapcsán szerkesztőségünkhöz már az MLSZ-licensz megszerzése miatt is aggódó vélemények jutottak el. Utánajártunk.
Elfogadták tegnap a Parkgondozó Kft. végelszámolásának megindítására vonatkozó javaslatot. De mi lesz a hozzá delegált feladatokkal? Mi lesz az általa elnyert, fönntartási időszakban lévő pályázatokkal és forrásokkal, a folyamatban lévő programokban és a cégnél dolgozókkal?
Vége a férfiuralomnak! Június elsejétől női vezető állhat a közterület-fenntartói feladatokat ellátó Parkgondozó Kft. élén! Már csak benne reménykedhetünk, hogy neki majd sikerül rendet tennie!
Szerdán tárgyalja a képviselő-testület a Vagyonhasznosítási Kft. és a Parkgondozó Kft. további sorsát. A két cég egyesülésére az ügyvezetők készítettek terveket, mely munka eredményeképpen a Parkgondozó végelszámolására született javaslat. Egyidejűleg távozik Loibl László, egyévi pénz jár a lelépéséért.
A KALOhírek élő közvetítésben tudósított a szomorú eseményről: a minden kalocsai családban családtagnak számító famatuzsálem kivágásáról készült helyszíni videóinkat – köztük olyat is, amely most látható először – itt kronológiai sorba rendezve nézheti meg!
A város két maradék Kft.-je közül a Vagyonhasznosítási Kft. ügyvezetőjét vonták be a hivatali munkatársak mellett a két cég összevonásának előkészítésbe, a másik gazdasági társaság, a Parkgondozó Kft. ügyvezetője már korábban tanulmányt tett erről az asztalra. A mostani előkészületek többnyire alátámasztották Loibl korábbi számításait, így a két Kft. egyesítésével közel húszmillió forint lesz megtakarítható.
Jelentős költségmegtakarítást remél az előterjesztő az önkormányzat 100%-os tulajdonát képező két gazdasági társaság egyesülésétől. A megtakarítások elsősorban adminisztratív területeken jelentkeznek majd. Például, csak egy ügyvezetőre lesz szükség a továbbiakban…
Loibl Lászlót annak kapcsán kerestük föl ma telefonon, hogy a héten két egymást követő nap is havazással indult. Arra voltunk kíváncsiak, hogy okozott-e bármi fönnakadást, vagy gondot a hó eltakarítása az ügyeleti rendszer fölfüggesztése miatt. Végül ennél többet is megtudtunk.
Melyik önkormányzati ciklusban lehetett diktátumokról beszélni a jelenlegi polgármester szerint? Ki nem találnák! Intézmény lesz a Parkgondozó? Betolják a céget a szakadékba? Veszteség bekódolva?! – A Parkgondozó Kft. finanszírozásának kérdése a polgármester, illetve apparátusa és Loibl László cégvezető közti ellentéteket hozott felszínre.
Ma reggeli telefonos villáminterjúnkban annak kapcsán kérdeztük Bálint József polgármestert, hogy a Parkgondozó Kft. ügyvezetője az ő személyét, szavahihetőségét, illetve felelősségvállalási hajlandóságát érintő kijelentéseket tett közfeladatok ellátásával kapcsolatos, év eleji sajtótájékoztatóján. A polgármester szerint a társaság nem küzd likviditási gondokkal, de szavaiból az is kiderült, hogy a bizalom már valóban nem a régi, és ha a kialakult helyzetben Loibl lemondana az ügyvezetőségről, nem marasztalná, sőt!
Az üzleti tervhez képest csökkentett mértékű önkormányzati támogatás miatt Loibl László megkongatta a vészharangot: nem lesz pénz a készenléti és a túlóradíjakra, így nem lesz hó- és síkosságmentesítés, csak munkaidőben. Bálint József polgármester rádiós nyilatkozatban reagált: szerinte a hómunkákat el kell végezni minden időben, mert kötelező közfeladat. Ám lehet, hogy erre már csak jövőre, vagy a következő jégkorszak alkalmával kerül sor.
Teljesült a Parkgondozó Kft. üzleti terve, ami a piaci bevételeket és kiadásokat illeti, ám az eleve megkurtított önkormányzati támogatás miatt mégis jelentős veszteséggel zárja az évet cég. Erről szerdai sajtótájékoztatóján szólt a Kft. ügyvezetője, aki az alulfinanszírozottság miatt a feladatellátás színvonalát és a cég jövőjét is félti.
Péntek délelőtt tartott sajtótájékoztatóján Bálint József polgármester az óvodaépítési projekt és a csapadékvíz-elvezetési projekt sikere mellett azt is bejelentette, hogy megnyerte a város az egykori laktanya területén létesítendő inkubátorház megépítéséhez igényelt 220 milliós forrást. Ez a beruházás – nem csak a közös telek miatt – szorosan kapcsolódik egy már korábban elnyert, nyolcszázmilliós forráshoz, amely ipari infrastruktúra-fejlesztésre költhető, főképp a Parkgondozó leendő telephelyének kialakítására, ugyanott.
Ezúttal nem a feltőkésítés módszerét választották a képviselők a Parkgondozó Kft. tőkehelyzetnek helyreállítására. E helyett a jegyzett tőke csökkentésével szabadították föl a szükséges fedezetet. Az ügyvezető szerint a tervezett feladatellátást ez nem veszélyezteti.
Az összeg bő negyede borítékolható, a bérminimum és a járulékok emelkedésének kiegészítő ellentételezésére adja a központi költségvetés. A többitt a laktanya telekcseréjének többletforrás-igénye fedezésére kérjük immár ismételten.
Megjött a határozat: hozzájárult a kormányzat a laktanya területét érintő ingatlan-csereügylethez – jelentette be Bálint József polgármester. Ezzel a városhoz kerül a Foktői úti laktanya egy része, ahová a Parkgondozó Kft. költöztetését tervezik. A telephely kialakítására már megnyertük a pénzt. Ha az óvodai pályázat is nyer, nagy fejlesztési lehetőségek nyílnak a kiváltott, értékes területen.
Az önkormányzati szándékok sikere esetén felszabadulhat az egykori parádés istálló – ma rendezetlen helyzetű és siralmas állapotú – műemlék épületegyüttese, komoly fejlesztési lehetőséget nyújtva.
Bálint József polgármesternek a város megvalósult és tervezett fejlesztéseiről, elnyert és elbírálás alatt álló pályázati beadványairól tartott sajtótájékoztatót, amelyen egyebek közt néhány nyertes, valamint számos, támogatói döntésre váró projektünkről szólt. Utóbbiak közül az óta már érkeztek jó hírek.
Térdig ért a gaz az Érsiben a gyermeknapon, méltatlan helyszín színvonalas rendezvényhez – Simon Zoltán kritikáját a polgármester jogosnak ítélte. A Parkgondozó ügyvezetője majdnem végigülte az ülést. Tekintse meg hűlt helyét fotónkon!
Zömében 10% körüli értékkel emelkednek a temetői szolgáltatások díjai Kalocsán, de van drasztikus, 190%-kal (!) emelkedő tétel is. Kevesebb temetés lesz hétvégén.
Nemcsak a foglalkoztatás közvetlen költségeinek, hanem a tárgyi feltételek megteremtésének költségeire igényelt támogatásokat is megítélte a kormányzat. A város 7,2 millió önrésszel járul hozzá.
Három a magyar igazság: már a legutóbbi testületi ülésen is harmadik nekifutásra készült, új üzleti terv került előterjesztésre, ez azonban annyira megtetszett a képviselőknek, hogy érdemi áttekintés nélkül visszatapsolták, miközben további 2,7 millióval karcsúsították is a céget. Végül tegnap sem került napirendre, pedig...
Újra „potom” bruttó 420 ezerért robotolhat a cégvezető. A csökkentést az érintett maga kérte – most már örülhet Szabó Balázs!
Nem vették napirendre csütörtöki ülésükön sem a költségvetést és annak kitekintő határozatát, sem a repülőgép-szimulátor ügyét, de a Parkgondozó Kft. üzleti tervét sem tárgyalták, egy ötödik napirend pedig eredménytelenül zárult.
A Parkgondozó Kft. üzleti tervéről és önkormányzati támogatási igényéről szóló döntéshozatalkor Szabó Balázs kifejtette: a megszavazott 143 millió tizenkétszer 180 ezerrel, plusz járulékaival kevesebb is lehet – ennyit kapott a kettős ügyvezetésért a Parkgondozó és a Vagyonhasznosító Kft. egyszemélyi vezetője. Szabó Balázs becsületről és erkölcsről beszélt az ülésen, és örült az egyetértésnek, de sajnos félreértett valamit…
Nem szavazták meg maradéktalanul a Parkgondozó Kft. által igényelt önkormányzati támogatást a múlt évi utolsó testületi ülésen. A mintegy 157 milliós igényt alátámasztó érvek közül többet is megalapozatlannak tartott a testületi többség. A megszavazott összeg bér jellegű vonatkozásait vastag ceruzával számolták, így ez még csökkenhet is.
Tegnap megírtuk: testületi ülésen téma volt az érsekkerti fakivágás, amelynek során jó néhány hatalmas tölgyfával lett szegényebb a park és a város. Megkerestük Loibl Lászlót, hogy a fakivágás indokairól, az esetleges további fakivágásokról, és a most kivágott tölgyfák további sorsáról kérdezzük.
Hatósági engedéllyel végeztek eutanáziát a város legidősebb polgárain. Az érsekkerti szabadtéri színpad mögötti őstölgyes területén történt tömeges fakivágásról kérdezett a testületi ülésen napirend után Szabó Balázs.
A kalocsai polgármester sajtótájékoztatón válaszolt Simon Zoltánnak, részletesen beszámolva a város helyzetéről és annak előzményeiről. Az előremutató javaslatokat Luca napjáig várja Bálint József, a jobboldali képviselőktől is.
Megérkezett a sétálóutcába a város idei karácsonyfája. A Parkgondozó Kft. munkatársai ezekben a percekben is azon dolgoznak, hogy a vasárnapi adventi gyertyagyújtásra már teljes pompájában ünnepelhessünk körülötte.
Loibl László hétfőn benyújtott lemondását elfogadta a polgármester.
A kalocsai önkormányzat a MÁV-val közösen megnyitja a korábban szebb napokat látott, turisztikai látványosság számba menő, pingált vasúti váróit. Lehet, hogy városi kisvonat jár majd oda (is).
Átvilágítanák a kalocsai háztartásokat, hogy van-e szemétszállítási előfizetésük. Bálint József védelmébe vette az előző vezetést. Adalékok a történethez, amely 50 milliós bírságot vont maga után. Emlékszünk? A följelentés „a kampány része volt”. Ez tényleg „megérne egy misét”!
Hadiköltségvetések után kemény megszorító csomag készül: évi 150 milliót kell lefaragnia, vagy valahol „találnia” az önkormányzatnak. Az új költségvetési csodafegyverrel 2017-től élessel lőnek.
Nem a korábbi vezetés dilettantizmusa, hanem a sok kötelező feladat, a szűkös források, az alulfinanszírozás okozta a sokmilliós hiányt a város cégeinél ’14 előtt és az után is – derült ki a 100%-os önkormányzati tulajdonú Kft.-k beszámolóiról folytatott testületi ülési vitában.
Hétfőn rendkívüli testületi ülés keretében 800 milliós pályázat benyújtásáról döntött Kalocsa a Parkgondozó Kft. új telephelyének kialakítására. A hírérték: Angeli Gabriella és Filvig Géza mindenben egyetértett.
Mégsem a Honvédséggel cserél ingatlant az önkormányzat, ha végül megállapodás születik a telephely átadásáról. A laktanya kérdéses része már az FM fennhatósága alatt áll, velük kell tárgyalni. Erre kapott fölhatalmazást a testülettől Bálint József kedden. Pedig lehet, hogy mégis ingyen megkapjuk. Az intézményeknek emiatt nem kell költözniük, az egyik mégis költözhet.
Már korábban igényelte a Foktői úti laktanya egy részét Kalocsa városa, most megjött a válasz: ingyen nem adják. Húsbavágó áldozat jöhet? Csereingatlanként a Földhivatal és a Tomori Pál Könyvtár épülete merült föl. Döntés holnap.
Nem győzzük eleget mondani, de egyszer majd csak eljut mindenkihez: Kalocsa területén alvállalkozóként már nem a város tulajdonában álló Parkgondozó Kft. szállítja a háztartási hulladékot. A Felső-Bácska önállóan végzi ezt a tevékenységet.
A legutóbbi testületi ülésen elfogadott költségvetés mind a Parkgondozó Kft., mind a Vagyonhasznosítási Kft. számára szűkre szabja a keretet a korábbi évekkel összevetve. Meg tudja oldani a feladatot az ügyvezető?
A Menza 60, a Parkgondozó 127, a Vagyon Kft. pedig több mint 320 millióból gazdálkodhat. A decemberben tartott két testületi ülésen kiderült: a cégek nem csak ’14-ben, de tavaly is alulfinanszírozottak voltak. Idén több mint félmilliárd forintot kapnak. A terv szerint ez elég lesz.
Advent első vasárnapján ünnepi díszkivilágításba öltözött a sétálóutca, és felragyogott az első gyertya lángja a város adventi koszorúján.
Ma délelőtt a sétálóutcában kedden felállított fenyőt már díszíteni kezdték. A hatalmas ezüstfenyő mellett elhaladva már most is sokan megállnak, többen fényképeket is készítenek a karácsonyi jelképről.
A Parkgondozó Kft. munkatársainak közreműködésével ma délelőtt érkezett meg a sétálóutcába a város karácsonyfája.
Szerkesztőségünk minden erőszakos cselekedetet határozottan elítél. Mielőbbi jobbulást kívánunk az áldozattá vált Loibl Lászlónak! Vele a két legnagyobb önkormányzati tulajdonú cég vezetője és a térség piacvezető hírportálja közt elvárható, korrekt, jó viszony fönntartására törekszünk, ugyanakkor visszautasítjuk az ellene történt rablótámadás kapcsán adott nyilatkozataiban portálunkra tett elmarasztaló megjegyzéseit.
Lezajlott a fellebbviteli eljárás a Parkgondozó Kft.-re első fokon kiszabott „kampány része” hulladékgazdálkodási bírság ügyében. A Kft. bírósághoz fordul.