2025. 04. 23. szerda
Béla
: 409 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Terítéken az agrárium 2024. évi pályázati lehetőségei és kihívásai – 120 résztvevő a solti Consultagro fórumán

Zsiga Ferenc  |  2023. 12. 07., 13:03

A hosszú évek óta agrártanácsadással, pályázatírással foglalkozó, színvonalas szakmai találkozókat, továbbképzéseket, tanfolyamokat szervező solti székhelyű Consultagro Kft. egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért rendezvényét tartotta meg december 4-én, hétfőn. A fórum aktualitását a gazdák számára 2024. évben elérhető pályázatok, az átalakuló földtörvénnyel kapcsolatos tudnivalók, a jövő évi adózási kihívások és a növekvő adminisztrációs terhek szolgáltatták. A találkozóra jellemzően Bács-Kiskun vármegyéből érkező gazdák, mezőgazdasági vállalkozások vezetői mellett más vármegyékből is ellátogattak olyan szakemberek, akik a Consultagro partnerei. A nagyszámú, 120 főnyi látogatottságot vélhetően az is generálta, hogy az ágazat kiemelkedő személyiségei, dr. Andréka Tamás, az agrárminisztérium államtitkára, Nagy Attila, a tárca Fejlesztési Főosztálya vezetője, Kósa Ferenc, az Agrárszaktanácsadók Egyesülete elnöke és Szabó Gábor, a NAV szakértője tartottak információkban gazdag előadásokat.

Az ezúttal Seregélyesen, a Szélrózsa Birtokon megrendezett esemény előadóit és résztvevőitFaragó Nikolett agrármérnök, a társaság ügyvezetője köszöntötte, majd elsőként dr. Andréka Tamás közigazgatási államtitkárt kérte fel a gazdák körében várakozással kísért átalakuló földtörvénnyel kapcsolatos tudnivalók ismertetésére.

A korábban a tárca Jogalkotási Főosztályát vezető dr. Andréka Tamás előadásában a változó eljárási rendelkezések közül mások mellett arra hívta fel a figyelmet:

Ha a tulajdonjog átruházásáról szóló szerződés tárgyát képező földet hatályos vagy a szerződéskötés időpontjában még hatályba nem lépett földhasználati szerződés érinti, akkor a szerződés tartalmazza a földhasználat időtartamára és ellenértékére vonatkozó tájékoztatást. Az adásvétel feljegyzésének ténye automatikus. A hatsági jóváhagyást a haszonbérlő is kezdeményezheti. Az elővásárlási jog határideje 30 napra csökkent.”– mondta az államtitkár, aki a továbbiakban kiemelte: A szerződésen szereplő ellenértéken belül fel kell tüntetni külön-külön a föld, illetve az azon található ültetvény, felépítmény vagy a földrészlet forgalmi értéket, illetve hasznait növelő agrártechnikai létesítmény értékét is.  Elővásárlási jog gyakorlása esetén a családi gazdasági tagságnak legalább egy éve fenn kell állnia. Ökológiai gazdálkodás esetén csak helyben lakót illeti meg elővásárlási, előhaszonbérleti jog. Nem kell a mezőgazdasági igazgatási szerv jóváhagyása a családi mezőgazdasági társaság, mint földhasználó, és annak tagja, mint használatba adó közötti földhasználati szerződéshez. 

Képgaléria megtekintése (13 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


Nagy Attila, az Agrárminisztérium Fejlesztési Főosztálya vezetője a 2024. évi pályázati lehetőségek ismertetésekor elmondta: A jövő év kiemelkedő jelentőségű lesz a mezőgazdaságban dolgozók számára, mivel az új KAP keretében több olyan felhívás is megjelenik, melyeknek a generációmegújulás és az üzemfejlesztésáll a középpontjában. A 2024-es mezőgazdasági pályázatokra érdemes időben felkészülni, mivel szigorodó követelmények lesznek az elmúlt évek pályázataihoz képest, viszont a támogatások mértéke emelkedik, így nem érdemes lecsúszni egy-egy fejlesztési lehetőségről. A fiatal mezőgazdasági termelők támogatása pályázaton természetes személyek vagy jogi személyiségű vállalkozások indulhatnak. Természetes személy esetén kritérium a18 és 40 év közötti életkor,a mezőgazdasági szakismeret, alegfeljebb 5 éve alapított mezőgazdasági üzemvezetés és legalább 10 ezer Standard Termelési Érték (a továbbiakban STÉ), de legfeljebb 50 ezer STÉ közötti mezőgazdasági üzemméret. Jogi személyiségű vállalkozások esetén i fontos, hogy a jogi személy vezető tisztségviselője 5 évnél ne régebben vezesse az üzemet, életkora legalább 18, de legfeljebb 40 éves, mezőgazdasági szakismerettel rendelkezik és a jogi személy legalább 10 ezer STÉ értékű, a jogi személy és a jogi személy ügyvezetője és tulajdonos együttesen legfeljebb 50 ezer STÉ értékű üzemmérettel rendelkezzen. A támogatás várhatóan 100 ezer eurólesz.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


A folytatásban elhangzott:

A korábbi években rendkívül népszerű volt a kisüzemek fejlesztése felhívás, amely az új KAP keretében is kiemelt hangsúlyt kap. Az új felhívás célja hasonló lesz a korábbi kisüzemi pályázathoz, amelynek keretében a kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági diverzifikációját kívánják támogatni, figyelembe véve az egyéni adottságokat és ambíciókat. Hasonlóan a Fiatal gazda támogatáshoz itt is természetes és jogi személyek pályázhatnak. Fontos a meglévő mezőgazdasági üzem, melynek mérete legalább 5 ezer, de legfeljebb 10 ezer STÉ értékkel bír. A pályázatban szükséges egy üzleti terv készítése, mely alapján értékelik, mennyire életképes az adott gazdaság. A támogatás mértéke várhatóan eléri a 60.000 EUR-t, amely akár a projekt teljes költségének 85%-át is fedezheti. Ezzel a támogatási összeggel a projektek akár négyszer nagyobb méretben is megvalósulhatnak, mint a korábbi kisüzemi pályázatok esetében. A hozzáadott 15% önerővel akár 69.000 eurónak megfelelő költségű projektek is megvalósíthatók.”Az előadó harmadik témaként arról beszélt, hogy a korábbi években jelentős forrásokat kaptak a mezőgazdasági nagyüzemek, amelyeknél a beruházás állt a középpontban. Az új ciklusban ez a pályázat összetettebb lesz az eddigi beruházási támogatásokhoz képest, mivel magában foglalja négy tevékenységi kör széles skáláját:

  • Állattartó telepek általános modernizációja, ideértve a járványos állatbetegségek kockázatát csökkentő technológiák beszerzését és új állattartó telepek létrehozását.
  • Kertészeti üzemek általános fejlesztése, beleértve az építéssel járó kertészeti technológiák kialakítását, kertészeti eszközök beszerzését, ültetvénytelepítést és modernizációt, valamint új kertészeti üzemek létrehozását.
  • Terménytárolók, szárítók és tisztítók létesítése és modernizálása.
  • Mezőgazdasági termelők kármegelőző beruházásainak végrehajtása, ideértve a tavaszi fagy, eső és jégkárok elleni védekezést szolgáló technológiák és eszközök beszerzését.


Látható, hogy eléggé széles területen szükséges a beavatkozás, így emiatt lehetséges, hogy egyes ágazatoknál külön felhívás fog megjelenni."– mondta mások mellett a főosztályvezető.

A hallgatóság érdeklődéssel kísérte figyelemmel Kósa Ferencnek, az Agrárszaktanácsadók Egyesülete elnökének az átalakuló adminisztrációs terhekről, valamint Szabó Gábornak, a NAV szakértőjének a 2024. év adózási kihívásairól szóló előadását is

Az előadások szünetében a találkozó egyik résztvevőjét, Hódi Ágotát, a szegedi Hódi Paprika Kft. vezetőjét arról kérdeztük, számára mennyire volt hasznos a fórum.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

 

Családi vállalkozásban generációk óta termesztjük és dolgozzuk fel a valódi szegedi pirospaprikát. A mi termékeink nem felvásárolt alapanyagból, hanem kizárólag saját, Szeged környéki területeken termett nyersanyagból készülnek. A kézi feldolgozású és csomagolású termékeinket nagy gondossággal állítjuk elő a kisüzemünkben. Sok változást megéltünk már, de most úgy érezzük, egy nagy lehetőség előtt állunk. Természetesen szeretnénk tudni, hogy a jelenlegi átmeneti időszakban milyen pályázati, milyen támogatási lehetőségek lesznek. Ennek megismerésére nagyon alkalmas a mai információs nap, ahol kicsit részletesebb betekintést kapunk arról, hogy milyen lépésekben, milyen témákkal foglalkozhatunk elsőként 20224-ben, majd pedig a következő években. Örömmel hallottam, hogy például az olyan üzemméretű cégek, mint amilyen a miénk is, kiemelt támogatásban részesülhetnek, és ebből az alapanyagot szolgáltató termelő vállalkozások sem maradnak ki. Én a hallottak alapján nagyon bizakodóan tekintek a jövőbe!” – mondta Hódi Ágota.

A családias légkörű fórum a kérdések megválaszolásával, majd fehérasztal melletti beszélgetésekkel zárult.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 22., 09:45
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.
2025. 04. 19., 07:30
Egymás után készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A magyar szakemberek szigorú követelményeket határoztak meg a gyártmánytervekben annak érdekében, hogy az új blokkok berendezései kiszolgálják a tervezett üzemidőt, sőt azon túl is tovább működhessenek. (x)
2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK