2025. 05. 23. péntek
Dezső
: 403 Ft   : 356 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 585 Ft/l   Írjon nekünk

Szent Iván éji mulatság az Érsekkertben – A Kalocsa Jövőjéért Egyesület nyári programsorának második állomása

Illés György Cinó  |  2021. 06. 29., 15:04

Ősi hagyomány, hogy a fény kiteljesedését mulatozással, síppal-dobbal, zenével, tánccal ünneplik meg a csillagászati nyár első napján, a néhány órásra zsugorodott éjszakát pedig tűzgyújtással hidalják át, távol tartva a rossz szellemeket. A keresztény ünnepek közt Szent Iván éjeként tovább élő pogány hagyomány szerint, aki a tűzön átmegy, fölötte átugrik, arról a lángok leveszik a rontást. Sajnos ez utóbbi aktusra nem kerülhetett most sor, mivel a nagy forróságra és szárazságra tekintettel tüzet gyújtani nem lehetett. E helyett a Platán teraszán tartott ’irodalmi kávéház’, majd a szabadtéri színpadon megrendezett Sugarloaf koncert után mégis emelkedett lélekkel térhettek haza a résztvevők, akiket az Érsekkert bejárata melletti tisztáson csillagász amatőrök bemutatója ő is várt.

Az irodalmi kávéház meghívott vendégei három helyi alkotó, az új kötetét városunkban nemrég bemutató Cserenkó Gábor, továbbá Póli Róbert, valamint Thiesz János volt, akikkel Török Ferenc beszélgetett. Az est fényét Fenyvesi Gabriella Rea éneke emelte, Hajdú Tamás gitárkíséretével.

A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Illés György Cinó / KALOhírek


Eközben az Érsekkert bejárata melletti szabad terület burkolt részén az amatőr csillagászok már állították föl a távcsöveiket, és különböző észlelő és szemléltető eszközökből kisebb kiállítást is rögtönöztek, miközben várták, hogy a hosszú nap után végre lemenjen a Nap, és láthatóvá váljanak az égi objektumok.

A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Illés György Cinó / KALOhírek


Ezek közül azonban viszonylag keveset lehetett megfigyelni ezen a napon, ugyanis az egyébként is szegényesebb nyári égbolt is csak pár órán át megfigyelhető és az észlelést tovább nehezítette a felkelő, fogyásnak alig indult telihold fénye, miközben a Vénusz – azaz Esthajnalcsillag – a fák mögött tanyázott, a többi bolygó pedig a horizont alatt tartózkodtak, így egy-egy kettőscsillag, vagy maga a Hold kínált némi alapanyagot a megfigyelésekhez. De erre is inkább csak később, a koncert alatt és után nyílt mód, amikorra végre, úgy-ahogy elsötétült az égbolt.

Az est fő műsorszáma a Sugarloaf együttes koncertje volt a szabadtéri színpadon.
A dinamikus pop-zenét játszó csapat energikus énekesnője a koronavírus miatti korlátozások kapcsán némi „karanténhájra” panaszkodott – megjegyezzük, ha az a kis dombocska a hasán tényleg az volt, akkor jól állt neki –, és a közönséget is arra bíztatta, hogy ki-ki most ledolgozhat belőle valamennyit…

Az alkalmat egyébként a zenészek láthatóan ugyanannyira élvezték, mint a közönség, hiszen ahogyan ezt a hallgatóságnak el is mondták, a járvány miatt már másfél éve nem álltak színpadon, nem találkoztak a közönséggel, pedig ez a lételemük. Így aztán mindenki remekül érezte magát a koncerten, amelyen dr. Filvig Géza polgármester is részt vett családostul, és amelyről egy rövid videós ízelítőt is hoztunk:


Amint Kákonyi István önkormányzati képviselő, az eseményt a gyermeknapi nagyrendezvényükhöz hasonlóan a CLLD pályázat forrásaiból megszervező Kalocsa jövőjéért Egyesület tagja portálunknak elmondta, az idei programsoruk részeként az év folyamán még egy hasonló kaliberű rendezvényre kerül majd sor ősszel.
Akkor a szépkorúak lesznek a célcsoport, ugyanis a tavalyelőtti, hasonló rendezvényük mintájára a nyugdíjasok világnapjára szerveznek vidám perceket, órákat ígérő programot e korcsoport számára.

Kákonyi István így értékelte ezt a napot:

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-05-21 11:38:19
A 2008 óta hazánkban is jelen lévő kvagga kagylók nap mint nap hatalmas mennyiségű vizet szűrnek át a Balaton part menti övezetében. Bár inváziós fajként tartjuk őket számon, kutatások szerint jelentős szerepet játszanak a tó vízminőségének megőrzésében.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 23., 10:43
Lebukott a füstös turista! Hiába a trükkös rejtekhely és a magabiztos tagadás – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága pénzügyőreit nem lehet ilyen könnyen megtéveszteni. Még >>>
2025. 05. 23., 10:18
Újabb csoport kezdte meg tanulmányait Kiskunhalason. Még >>>
2025. 05. 23., 09:36
Májusban csúcsra jár az eperszezon, a piacok és porták roskadoznak a friss, illatos gyümölcstől. Az édes eperből nemcsak friss desszertek, hanem tartós finomságok is készülhetnek – például klasszikus, házi eperdzsem, ami egész évre elraktározza a tavasz ízeit. Még >>>
2025. 05. 22., 11:38
A hétvégére tervezett Sárkányhajó Kupa szombati, felnőttek számára meghirdetett versenynapját lemondták a szervezők – a pénteki diákverseny azonban változatlan formában megrendezésre kerül. Még >>>
2025. 05. 22., 10:58
A rendezvény célja az volt, hogy a szakemberek mélyebb tudást kapjanak a témáról, és hatékonyabb segítséget tudjanak nyújtani a rászorulóknak. Még >>>
2025. 05. 22., 10:21
A hűvösebb időjárás miatt változik a vasárnapi gyereknapi program. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK